Pesti Srácok

Csaknem négymilliárd forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat

null

Vádat emeltek egy 3,7 milliárd forintos költségvetési csalás miatt. A bűnszervezet tagjai a műanyaggranulátum-szektorban működve, fiktív számlázási láncolaton keresztül csalták el az általános forgalmi adót. Az ügyben hét vádlott van, a bűnszervezet irányítója, öt tagja és egy stróman – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

A vádirat lényege szerint egy 47 éves férfi elhatározta, hogy létrehoz egy olyan bűnszervezetet, amely belföldi, szlovák, valamint horvát honosságú cégekből álló számlázási láncolat kiépítésével áfacsalásra épül. Ehhez kihasználta ismeretségét egy 42 éves nővel, aki egy műanyaggranulátum-kereskedéssel foglalkozó magyar cég aláírási joggal is rendelkező munkavállalója volt. A bűnszervezet tagjai az Európai Unión belülről szerezték be a granulátumot, de az áfát nem fizették be. A beszerzéssel a cég tényleges granulátumigényét is kielégítették, másrészt azonban a bűnszervezet az áru egy részét "körbeforgatta": olyan, a bűnszervezethez tartozó uniós cégeknek adatták el, amelyektől az áru – a láncolaton keresztül – ismét a magyar kereskedőhöz került vissza.

– írta a főügyészség. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a bűnszervezet működését 2017 októberében számolta fel, majd az ügyben széles körű nyomozást folytatott. Ennek eredményeként a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználása, valamint egy névleges ügyvezetővel szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot. Az ügyben hét vádlott van: a bűnszervezet irányítója, öt tagja és egy stróman.

PestiSracok facebook image

A főügyészség fegyházbüntetés kiszabására, pénzbüntetésre és cégvezetéstől eltiltásra, valamint – ingatlanokat, gépkocsikat, követeléseket és egy több millió forintos óragyűjteményt illetően – vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratban.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.