Pesti Srácok

Putyin különleges szolgálati módba léptette az orosz elrettentő erőket

null

Különleges szolgálati mód bevezetését rendelte el az orosz hadsereg elrettentő erőinél Vlagyimir Putyin orosz elnök, a Nyugat részéről elhangzott agresszív kijelentésekre hivatkozva.

– mondta az orosz elnök a Kremlben a Szergej Sojgu védelmi miniszterrel és Valerij Geraszimovval, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökével folytatott megbeszélésén.

Putyin "barátságtalan lépésnek" nevezte, hogy nyugati országok gazdasági téren is "barátságtalan lépéseket" tesznek Oroszországgal szemben és "illegitimnek" nevezte a szankciókat. Az orosz elnök a háború megindításának csütörtök hajnali bejelentésekor arra figyelmeztetett, hogy Oroszország haladéktalanul válaszolni fog, ha valaki kívülről beavatkozik az ukrajnai "különleges hadműveletbe". A vasárnapi döntést orosz médiában hírelemzők figyelmeztetésként értelmezték, amely a szankciók mellett egyebek között arra reagált, hogy Németország, amely korábban történelmi okokból tartózkodott ettől a lépéstől, bejelentette, hogy fegyvert szállít Ukrajnának, Liz Truss brit külügyminiszter pedig a támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki külföldieket biztatott nemzetközi harcoló alakulat létrehozására.

PestiSracok facebook image

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap azzal vádolta meg az ukrán hadsereget, hogy elkezdett tömegesen az 1980-as ENSZ-egyezmény által tiltott foszforlövedékeket bevetni Kijev külvárosaiban, az orosz hadsereg egységei által elfoglalt gosztomeli repülőtér közelében. A szóvivő azt mondta, hogy a luhanszki "népköztársaság" erői az orosz hadsereg tűztámogatásával 56 kilométert nyomultak előre. Azt állította, hogy a luhanszki régióban lévő Szeverodonyeckben nacionalista "záróalakulatok" az ukrán fegyveres erők négy tisztjét ölték, hogy megállítsák a visszavonulást. Mint mondta, a Jobboldali Szektor rohamosztagai terrorizálják a civileket Mariupolban, valamint páncélozott járműveket és tüzérséget helyeznek el a lakott területeken.

REAGÁLT A NATO IS

A helyzet komolyságát mutatja, hogy Oroszország készültségbe helyezi a nukleáris erejét – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Twitter-üzenetében vasárnap, arra reagálva, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz nukleáris erők magas készültségi fokozatát rendelte el. Üzenetében Stoltenberg hangsúlyozta: Putyin döntése bizonyítja, hogy a szövetségeseknek, Észak-Amerikának és Európának össze kell tartaniuk, válaszul Oroszország agresszív cselekedetére. A NATO-főtitkár "szörnyű hibának" nevezte Moszkva lépését, és kijelentette: ha Oroszország folytatja agresszióját Ukrajnával szemben, súlyos árat fog fizetni ezért az elkövetkezendő években.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Orosz elnöki sajtószolgálat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.