Pesti Srácok

Ügyészség: nem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat

Ügyészség: nem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat

A döntést ismertető pénteki közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség azt írta: a hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. Felidézték, hogy az ügyészségen egy más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügy gyanúsítottja feljelentést tett, mert álláspontja szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának volt vezetője 2017 őszétől többször adott utasítást engedély nélküli megfigyelésekre.

A feljelentés szerint a megfigyelések során az érintettek – köztük a mentelmi joggal rendelkező Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, valamint több "Ligetvédő" – mozgását fényképekkel is dokumentálni kellett, és a fotókat egy közös üzenetküldő csoportba töltötték fel a rendőrök.

– közölte a főügyészség.

PestiSracok facebook image

– tették hozzá.

– tették hozzá.

– fogalmaztak.

– ismertették, de az alapügyről bővebb tájékoztatást nem adtak.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.