Pesti Srácok

A nemzetközi liberális média már rasszista magyar gyerekszurkolókról értekezik

null

Van magyar jövő – talán így lehetne a legkönnyebben összefoglalni a magyar–angol Nemzetek Ligája meccs előtt történteket, amikor 30 ezer magyar gyermek egyként fütyülte ki az álszolidáris képmutatásból Budapesten is jeleskedni akaró angol válogatott térdelgetését. Az elmebaj tajtékzó hullámain hánykolódó nemzetközi liberális médiumok pedig mindennemű logikai bukfenc nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy a magyar gyerektábor rasszista provokációt hajtott végre a szegény angol labdarúgók ellen.

Amint arra számítani is lehetett, nem maradt visszahang nélkül a szigetországban, hogy az angol futballválogatott vereséget szenvedett a magyaroktól a Puskás Arénában, ahogy az sem, hogy a 35 ezres gyereksereg egy nagy része pfujolt a vendégek „szokásos” térdelése alatt.

A meccs előtti gesztus már ismerős lehet számunkra: a nyugat-európai csapatok így akarják kifejezni, hogy elítélik a rasszizmust. Akinek pedig ez nem tetszik, az rasszista – legalábbis szerintük. Emlékezhetünk: a szeptemberi angol–magyar után – amikor a 67 ezer ember jó része kifejezte nemtetszését – egyenesen Anglia–Rasszisták 4–0 címmel jelentek meg cikkek az angol sajtóban.

BBC

A BBC „Az angol labdarúgókat gyerekek fütyülték ki, amikor letérdeltek a Nemzetek Ligája-rajtjuk előtt” címmel számol be a mérkőzés előtt történtekről.

– tudósít a brit közszolgálati média, amely szerint tehát a térdelés kifütyülése „rasszista és homofób viselkedés”.

Sky News

– ezt már a Sky News riportere írja.

The Guardian

A Guardian már egyenesen az UEFA reakciójára vár.

– méltatlankodik a balliberális lap.

The Sun

– írja a The Sun. Hozzáteszik:

Daily Mail

Zárásként jön a Daily Mail, amely szintén az UEFA felelősségét firtatja.

– írják, elfeledkezve arról, hogy ez már egy több éve bevett gyakorlat az európai futballban; a románok is játszottak már gyerekek előtt Bukarestben, ráadásul az angolok is gyerekek előtt fogadják majd következő ellenfelüket a tavalyi Eb-n nyújtott szurkolói rendbontásuk miatt. Más kérdés, hogy a wolverhamptoni meccsre a hírek szerint eddig mindössze 2000 gyerek jelentkezett.

írja a Daily Mail.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: MLSZ Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.