Pesti Srácok

Putyin és Erdoğan Ukrajnáról, a gabonakereskedelemről és az energetikai együttműködésről tárgyalt

null

Ukrajnáról, a fekete-tengeri gabonaszállítások felújításáról, valamint a kétoldalú energetikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Szocsiban. Putyin török hivatali partnerét üdvözölve a kamerák előtt kijelentette, hogy nyitott a gabonaszállítás ügyének megvitatására, és hozzátette, nem fogják megkerülni az Ukrajna ellen indított orosz "különleges hadművelettel" kapcsolatos kérdéseket sem. Kifejezte reményét, hogy a felek hamarosan lezárják a tárgyalásokat a törökországi gázközpont létrehozásáról, annak érdekében, hogy stabilabbá és kiegyensúlyozottabbá tegyék a régió energiahelyzetét. Bejelentette, hogy az akkuyui nukleáris erőmű első blokkját a tervek szerint jövőre fogják átadni, és hogy "érdekes" lehetőségek vannak a kétoldalú nukleáris együttműködés folytatására.

Putyin méltatta Ankara hozzájárulását a szíriai rendezéshez

Erdogan azt hangoztatta, hogy a Moszkva által felfüggesztett gabonaügyletről folytatandó tárgyalások jelentőséggel bírnak a világ és az afrikai országok számára. Fontosnak nevezte, hogy a kétoldalú kereskedelemben áttértek a nemzeti fizetőeszközök használatára. A török államfő szerint Törökország és Oroszország a 100 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom elérésének célja felé halad.

Kifejezte meggyőződését, hogy a felek meg fognak állapodni egy második törökországi atomerőmű megépítéséről Sinop tartományban. Hazája szempontjából fontosnak nevezte a gázközpont létrehozását. A Milliyet török napilap a tárgyalásokat megelőzően azt írta, hogy Erdogan ismételten fel fogja ajánlani a közvetítést Oroszország és Ukrajna között. A TRT Haber török állami televízió úgy értesült, hogy a két vezető megvitatja egy orosz-ukrán fogolycsere lehetőségét is.

PestiSracok facebook image

MTI/ Fotó: Contributor/Getty Images

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.