Pesti Srácok

Vlagyimir Putyin: az ukrán ellentámadás kudarcot vallott

null

Az ukrán ellentámadás kudarcot vallott a jelenlegi állás szerint - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal Szocsiban megtartott közös sajtótájékoztatóján. "Az ellentámadás elhúzódásáról. Ez nem elhúzódás, hanem kudarc. Mindenesetre ma úgy néz ki. Meglátjuk, mi lesz később, de remélem, hogy akkor is pont így lesz" - fogalmazott. Az orosz vezető hangsúlyozta, hogy Oroszország sohasem utasította vissza az Ukrajnával való tárgyalást. Elmondta, hogy Erdogan szóba hozta neki a rendezés kérdését, és emlékeztetett rá, hogy a tavaly török közreműködéssel kidolgozott megállapodástervezetet Kijev vetette el. A török elnök megerősítette, hogy országa kész közvetíteni a felek között.

Putyin azt mondta, hogy Oroszország kész visszatérni az ukrán gabona, valamint az orosz élelmiszer és műtrágya kiviteléről megkötött, úgynevezett fekete-tengeri kezdeményezéshez, de ez, mint leszögezte, mindaddig nem fog megtörténni, amíg a Nyugat nem teljesíti az ezzel kapcsolatban Moszkvának tett ígéreteit.

- mondta az orosz elnök.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nmezet arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetekben azonban különböző forgatókönyvek is születtek a gabonaszállításra vonatkozóan: Kijev és Moszkva olyan javaslatokat terjesztett elő, amelyek megkerülnék a másik fél részvételét, ám Törökország és az ENSZ továbbra is a korábbi egyezmény újjáélesztését szorgalmazza. Az orosz és a török elnök találkozóján az ukrajnai háborúról is szó esett, amelynek kapcsán Erdogan elmondta, Ukrajnának enyhébb megközelítést kell alkalmaznia.

Vlagyimir Putyin orosz elnök (b2) fogadja Recep Tayyip Erdogan török államfõt (j2) nyári rezidenciáján, a szocsi Bocsarov Rucsejben 2023. szeptember 4-én. Fotó: MTI/AP

Oroszország júliusban lépett ki a Törökország és az ENSZ közvetítésével tető alá hozott megállapodásból, arra hivatkozva, hogy élelmiszer- és műtrágyakivitelét gátolják a kifizetések, a teherszállítás és szállítmányok biztosítása terén bevezetett korlátozások. Putyin a mostani sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Oroszország ezt kénytelen volt megtenni. Erdogan hangot adott azon véleményének, hogy a megállapodást hamarosan fel lehet éleszteni az elvárásoknak megfelelő megegyezéssel.

- tette hozzá.

Erdogan Putyinhoz hasonlóan rámutatott, hogy a fekete-tengeri kikötőkből elszállított ukrán gabona túlnyomó része nem a rászoruló országokban, hanem Európában kötött ki. Hangsúlyozta, hogy a "gabonaalkunak" nincsen alternatívája, és Ankara új javaslatcsomagot készített elő a megújítására. Putyin azt hangoztatta, hogy Moszkva javaslata, amelynek alapján egymillió tonna orosz gabonát szállítanának Törökországon át - katari pénzügyi támogatással - rászoruló afrikai országoknak, nem alternatívája az Ukrajnát is magában foglaló fekete-tengeri kezdeményezésnek. Hozzátette, hogy Oroszország közel áll a megállapodáshoz hat afrikai állammal arról, hogy térítésmentesen 25-50 ezer tonna gabonát szállítson nekik.

A magyar Nemzet arról ír, hogy s közös sajtótájékoztató során Putyin arról is beszámolt, hogy „az ukrán ellentámadás kudarcot vallott a jelenlegi állás szerint”. Emlékeztetett, Oroszország eddig sem és a jövőben sem utasítja el a tárgyalások lehetőségét. A TASZSZ közlése szerint az orosz–ukrán helyzet rendezéséről nem esett szó Erdogan és Putyin találkozóján.

Az orosz államfő arról is szólt, hogy a "konstruktív és gyakorlatias" légkörben zajlott megbeszéléseken a kétoldalú kapcsolatok minden kulcsfontosságú kérdését megvitatták. Méltatta a nemzeti fizetőeszközök használatát a két ország közötti elszámolásokban, valamint azt, hogy a dollár és az euró részesedése ezekben csökken. Megismételte, hogy az akkuyui atomerőmű első blokkját a tervek szerint 2024-ben indítják el. Elmondta, hogy idén januártól augusztusig több mint 10 milliárd köbméter orosz gázt szállítottak Törökországnak. Kijelentette, hogy a projekt keretében, amelynek eredményeképpen Törökország regionális gázközponttá válhat, a Gazprom kidolgozta az útiterv egy tervezetét, a következő lépés pedig egy közös munkacsoport létrehozása lesz. A két elnök idén első alkalommal találkozott személyesen.

Forrás: MTI/ Magyar Nemzet /Fotók: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.