Pesti Srácok

Katasztrofális földrengés rázta meg Afganisztánt

Katasztrofális földrengés rázta meg Afganisztánt

Újabb erős földrengés rázta meg szerda reggel Nyugat-Afganisztán egy részét, miután egy korábbi rengés több mint kétezer halálos áldozatot követelt és egész falvakat tett a földdel egyenlővé. A legutóbbi, 6,3-as erősségű földrengés az amerikai földtani intézet szerint mintegy 28 kilométerre Herát tartomány azonos nevű székhelyétől, 10 kilométer mélyen volt – írja az MTI.

A szombati rengés epicentruma a tartományi székhelytől mintegy 40 kilométerre északnyugatra volt, és több, azt követő utórengés is erős volt, köztük egy újabb 6,3-as erősségű. Tálib tisztviselők szerint több mint kétezren haltak meg Herát-szerte az első rengések után. Később azt mondták, hogy a rengéseknek több ezer halálos áldozata és sebesültje volt, de az áldozatok számát nem pontosították. A legutóbbi rengés áldozatairól és kárairól a hatóságok nem tudtak azonnal tájékoztatást adni. Kevés ép épület maradt Náib Rafi településen, amelynek korábban mintegy 2500 lakosa volt. Az emberek azt mondták, hogy szinte senki sem maradt életben azokon a férfiakon kívül, akik a rengés idején kint dolgoztak. A tálibok közlése szerint 20 faluban mintegy kétezer ház semmisült meg. A rengések által sújtott területen mindössze egyetlen, a kormány által működtetett kórház van.

https://twitter.com/ICRC_af/status/1711991893171569089

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.