Pesti Srácok

Hadjárat indult a nemzeti konzultáció ellen – A CÖF–CÖKA is megszólalt az ügyben

Hadjárat indult a nemzeti konzultáció ellen – A CÖF–CÖKA is megszólalt az ügyben

A Magyar Hang Nonprofit Kft. által valószínűleg istápolt "aHang" mozgalom ismét éledezik. Elektronikus levelek formájában értesültünk színpadra lépéséről, amely nem tekinthető innovatív lépésnek. A plakátokat tépkedő Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter utánzataként a nemzeti konzultációt kívánják antidemokratikus módon meghekkelni – írja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) közleményében, amely a könyvégetőkhöz hasonlította a szervezetet.

– írják.

PestiSracok facebook image

– vélekednek.

Kik és miből finanszírozzák a Magyar Hangot?

A CÖF rávilágít: ha a Magyar Hang Nonprofit Kft. 2021–2022-es gazdasági mérlegére tekintünk, azt látjuk, hogy két év alatt értékesítésből származó bevételük 2,6 millió forint volt.

– teszik fel a kérdést.

Az "aHang" levelében így buzdít: "Többféleképp fogjuk gyűjteni az íveket, hogy a lehető legtöbbet szerezzük meg. Elsőként mindenkit arra buzdítunk, hogy kérje el az íveket a saját ismerőseitől, tehát gyűjtőket fogunk toborozni, elkötelezni. Ez az első fázis. Alig néhány nap alatt már több ezren jelentkeztek gyűjtőnek, folyamatosan nő a jelentkezők száma. A gyűjtés második fázisában – december 4-től – fogunk arra koncentrálni, hogy az ívek beérkezzenek hozzánk. Emellett létrehozunk, megszervezünk gyűjtőpontokat, ahol az emberek személyesen adhatják le az íveiket. Ha van olyan irodájuk vagy akár csak egy postaládájuk, ahová érkezhetnek az üres konzultációs ívek, és vállalják, hogy ezt a címet megoszthatjuk, valamint az íveket átadják majd nekünk, akkor kérem, hogy töltse ki az alábbi kérdőívet!"

– fogalmaznak.

Olyanok, mint a könyvégetők

Végezetül a CÖF kérdéseket fogalmazott meg az üggyel kapcsolatban:

  • Egy ilyen, adatvédelmi szempontból súlyosan aggályos felhívás jogszerűnek minősíthető, vagy szankcionálható?
  • Megakadályozható-e, hogy a választók többségével megválasztott legitim kormány, a polgárok adójából nyomtatott kérdésekre megkapja a válaszokat?
  • A cselekmény esetleg szervezett jogsértés felbujtásra ösztönöz, vagy sem?

– szögezik le.

Mint ismert, nemcsak az aHang indított hadjáratot a nemzeti konzultáció ellen. Hadházy Ákos például tépkedi a plakátokat, a TASZ már korábban is tanácsokat osztogatott, hogy mikor szabálysértés és mikor bűncselekmény a plakátrongálás, az MSZP pedig szintén gyűjti az üres íveket.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.