Pesti Srácok

Úgy tűnik, a holland vállalatok Törökországon keresztül juttatják Oroszországba termékeiket

Úgy tűnik, a holland vállalatok Törökországon keresztül juttatják Oroszországba termékeiket

A holland vállalatok az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett európai szankciókat úgy próbálják megkerülni, hogy Törökországon keresztül exportálnak termékeket az országba – jelentette a holland statisztikai hivatal hétfőn (CBS).

A jelentés szerint a holland termékek Oroszországba irányuló exportja a szankciók bevezetése óta csökkent, ugyanakkor a Törökországba irányuló holland export robbanásszerűen megnőtt. Az idei második negyedévben 869 millió euró értékű holland árut szállítottak Törökországba, 91 százalékkal többet, mint két évvel korábban.

Az uniós tagországok korábban megállapodtak arról, hogy válaszul Ukrajna megtámadására, megtiltják bizonyos árucikkek, a többi között mikrocsipek, közlekedési, hadászati eszközök, exportját Oroszországba. Hollandia az idei második negyedévben 284 millió euró értékben exportált árucikkeket Oroszországba, 63 százalékkal kevesebbet, mint két évvel korábban, a háború kezdete előtt. A holland termékek Törökországba és az Eurázsiai Gazdasági Unió országaiba – Kazahsztánba, Fehéroroszországba, Örményországba, Kirgizisztánba – irányuló exportja 2023 második negyedévében 42, illetve 75 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest.

A CBS jelentése arra is rámutatott, hogy 2021 második negyedévében Oroszország volt a holland irodai gépek – például szövegszerkesztők, számológépek és pénztárgépek – második legnagyobb importőre. Mivel a szankciók ezekre az eszközökre is vonatkoznak, két évvel ezelőtt ez a holland export megszűnt, Törökország részesedése a holland irodagépek exportjában 3,5 százalékról 10 százalékra nőtt, 15 millió eurós exportértékkel.

PestiSracok facebook image

A teherautók és buszok szintén szerepelnek a szankciós listán. 2021 második negyedévében Oroszország 1,8 százalékos részesedéssel rendelkezett a holland teherautók és buszok exportjában, mintegy 11 millió euró értékben. Itt is leállt az Oroszországba irányuló export, ugyanakkor a Törökországba irányuló kivitel a 2021 második negyedévi 0,5 százalékról az idei második negyedévben 3 százalékra nőtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.