Pesti Srácok

Závecz: nőtt a Fidesz támogatottsága, a DK pedig továbbra is a legerősebb az ellenzéki oldalon

Závecz: nőtt a Fidesz támogatottsága, a DK pedig továbbra is a legerősebb az ellenzéki oldalon

Több pártnak is változott a támogatottsága, de közülük a Fideszé a legérdekesebb, mert a hosszú ideje tartó csökkenő tendencia megállt, sőt, enyhe emelkedést láthatunk – vezeti fel a novemberi pártpreferencia-mérését a ZRI Závecz Research Intézet. A kutatásból kiderült továbbá, hogy a DK továbbra is a legerősebb ellenzéki párt és egy százalékponttal tudták növelni támogatói körüket szeptemberhez képest.

Nincs miért aggódnia a kormánypártnak, mert magasan vezet a pártok között, sőt, a szeptemberi mérésekhez képest (akkor 30%-on állt) növelni tudta támogatottságát, hiszen most 32%-on áll. Ez körülbelül 2,6 millió embert jelent. A DK pedig 13-ról 14 százalékra nőtt, ami 1,1 millió embert jelent. A Jobbik és az MSZP 1–1 százalékot könyvelhet el, ám még ez a javított eredmény sem lenne elég számukra a parlamenti küszöb megugrásához: mindketten 4 százalékon állnak. A Mi Hazánk támogatottsága egy százalékponttal, 7-ről 6-ra csökkent, így ők a harmadikok a rangsorban. A Momentum 5 százalékon áll, a többi ellenzéki párt viszont meg sem közelíti a bejutási küszöböt. Az LMP 2-ről 3 százalékra javított, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) 4-ről 3-ra rontott, az egyszázalékos törpepártok között pedig a Párbeszéd és a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Néppárt mellé felzárkózott a Jakab Péter-féle Nép Pártján is.

A bizonytalanok tábora jelentősen csökkent, hiszen szeptemberben 30 százalékon álltak, most már csak 25 százalékon.

Vidéken szeretik a Fideszt a legjobban

PestiSracok facebook image

A Fidesz tábora vidéken emelkedett az elmúlt két hónapban: a megyeszékhelyeken 5, a kisebb városokban és a falvakban 3–3 százalékpontot. Budapesten viszont 4 százalékponttal csökkent a kormánypárt tábora a legutóbbi Závecz-féle mérés, azaz szeptember óta. A Fidesz a fővárosban is a legerősebb pártnak számít (24%-os támogatottság), de az ellenzék itt összességében meggyőző fölényben van: a DK 18, a Momentum 13, az MSZP 6, az LMP 5, a Jobbik és a Kutyapárt 4–4, a Párbeszéd 3 százalékos. A Mi Hazánk támogatottsága Budapesten 4 százalékos.

Forrás: Závecz Research; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.