Pesti Srácok

Szakértő: oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia veszélyeiről (videó)

Oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia visszaéléseiről, veszélyeiről – mondta Kiss-György Máté, az Asura Technologies vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

A szakértő a mesterséges intelligenciát gyűjtőfogalomként definiálta, amelyen belül több alág létezik, ahol algoritmusok adathalmazokat elemeznek, majd eredményeket generálnak.

– foglalta össze. Kiss-György Máté ismertetése szerint a mesterséges intelligenciának rengeteg előnye van, ugyanakkor van egy "túloldala, visszaélése" is, amit meg kell értetni a társadalommal. Példaként említette, hogy olyan adathalmazokat, videókat, képeket, arcokat lehet vele létrehozni, amelyek nem is léteznek, és ez nagyon veszélyes. Hozzátette: egyetemi szinten már jelen van az efféle oktatás, de a középiskolai informatikai órákon is foglalkozni kellene vele.

PestiSracok facebook image

A szakértő szólt arról is, hogy a mesterséges intelligencia miatt "súlyos társadalmi rendváltozás lesz", munkafolyamatokat, munkahelyek tömegét fogják automatizálni. Kiemelte: ez a tudomány nagyon gyorsan és szabályozatlanul halad. Kiss-György Máté úgy véli, ezeket a folyamatokat nem lehet elkerülni, és kérdés, hogy "mennyire lesz sebezve a társadalom". Véleménye szerint nem adaptálódunk elég gyorsan ahhoz képest, amilyen hatásokat a mesterséges intelligencia által elért fejlődés eredményezni fog, ezért fontos a politikai és jogi szintű szabályozás mellett az oktatás is.

A vezérigazgató elmondta: mindezen túl a mesterséges intelligenciának rengeteg előnye is van. Példaként megemlítette, hogy az orvostudományban olyan szintű sebességre gyorsul majd ennek köszönhetően az elemző rendszereknek a képessége, ami nagy fejlődést jelenthet akár a rákkutatásban, de az ipar, a videoanalitika, a biztonságtechnika és a városellenőrzés területén is nagy jelentősége van a mesterséges intelligenciának.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.