Pesti Srácok

Élő Norberten keresztül a DK ellenőrzi a legnagyobb fővárosi cég pénzügyeit

null

Nemes Gábor és a korábban elhunyt Vágó István mellett Élő Norbert az a DK-s párttag, akiket Gyurcsányék a fővárosi cégek ellenőrző és irányító testületeibe delegáltak – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet. Mint megjegyezték, ironikus, hogy mindeközben Élő vállalkozásai ellen sorozatban indultak a végrehajtási eljárások.

A portál kiemeli: a korábban önkormányzati és parlamenti képviselőként is szocialista színekben tevékenykedő politikusra Karácsonyék egy valóságos portfóliót bíztak, hiszen amellett, hogy 2019-től a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának az elnöke, 2021-ben megkapta az öt nagyobb fővárosi vállalatot tömörítő Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját is. Mint megjegyezték, amíg Élő Norbert a főváros legnagyobb cégének pénzügyeit felügyeli, a mamutvállalat igazgatóságát Garamhegyi Ábel, Gyurcsány egykori államtitkára kezébe adták, a vezérigazgató pedig a Gyurcsány-fiókaként is emlegetett Mártha Imre lett. A Magyar Nemzet ugyanakkor úgy véli:

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.