Pesti Srácok

Puzsér Róbert kesztyűbábja színt vallott (videó)

Puzsér Róbert kesztyűbábja színt vallott (videó)

Putyin csicskája. Putyin pincsije. Putyinista. Putyinpárti és társai. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban az ellenzéki oldalon kétféle álláspont létezik: az egyik szerint a Népi Demokratikus Ukrajnának akkor is meg kell nyernie ezt a háborút, ha beledöglünk, a másik pedig senkit sem érdekel, mert az bizonyára a putyini propaganda. Aki kicsit is árnyalni merte a két ország háborúját – annak okait vagy esetleges kimenetelét – azt Puzsér Róbert "kultúrköre" azonnal stigmatizálta, magát pedig elkönyvelte a vita győztesének. A háború kitörésekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy ezt a konfliktust csak az USA zárhatja le. Brüsszel és Ukrajna kevés szerepet kap majd a tárgyalóasztalnál. A liberális oldal ezt élből elutasította, és a kollektív tudat birtokában kijelentették, hogy az egyetlen járható út a Dicsőséges Ukrán Népköztársaság felemelkedése. Puzsér pincéjében most azonban valami megváltozott.

Puzsér pár nappal ezelőtti előadásán a kritikus egyik csatlósa szokatlan tisztánlátásról tett tanúbizonyságot. A nevét sajnos nem tudom, megtippelni pedig nem merem, mert ebből korábban voltak már problémák. Még Puzsér Róbert is meglepődött kicsit, bár véleményem szerint legbelül ő is hasonlóan látja a világot, de bizonyára nem szívesen sodorná magát egzisztenciális veszélybe azzal, hogy a kurzusával ellentétes narratívát közvetít.

https://video.pestisracok.hu/static/2025/02/28/Puzser_kesztyubabja_gyorsan_atallt_.mp4

És akkor ássunk kicsit mélyebbre. Puzsér beszélgetőpartnere arra utal, hogy ő már korábban is "rendelkezett" hasonló gondolatokkal. Korábban is látta (igazából mindenki látta), hogy Ukrajna ezt a háborút nem nyerheti meg, de ha valaki ezt kimondta, a ma már tisztán háborúpártinak nevezhető oldal Puzsérral azt élen azt helyből lekaraktergyilkolta. Ezt a videóban szereplő fiatalember a saját szájával mondja el.

PestiSracok facebook image

Nem mellesleg ő maga is aktívan részt vett ebben, most pedig mint a madárijesztő, aki végre eszet kapott a nagy varázslótól, magabiztosan kiáll és azt kéri: jaj, ne bántsátok már azt, aki kicsit is másképp látja a világot. Még akkor sem, ha esetleg egyetért Orbán Viktorral. A helyzet az, hogy nincs jogod ilyet kérni. Ezt a jogot akkor vesztetted el, amikor propagandistának nevezted azokat, akik másképp látták a világot. Akkor, amikor megpróbáltad elhitetni az emberekkel, hogy ezt a háborút Ukrajnának MEG KELL NYERNI. Akkor, amikor a háború folytatása mellett érveltél. Annak a kurzusnak vagy a tagja, amelyik közvetve és közvetlenül is felelős az Ukrajnában kioltott életekért. Ha a hozzád (és "mesteredhez") hasonló háborús uszítók megpróbáltak volna kicsit is tisztábban látni, Ukrajna nem lenne tele árvákkal és özvegyekkel. Ezt nem lehet egy "bocsi, tévedtünk"-kel letudni. Te nem tévedtél. Te hazudtál és közvetve ugyan, de olyan háború támogatására buzdítottad az embereket, amit szerinted sem lehetett megnyerni... Ezt a terhet életed végéig viselned kell.

Ajánljuk még