Pesti Srácok

Frontex-főigazgató: egy év alatt több mint tízszeresére nőtt a nyugat-afrikai illegális bevándorlók száma az EU-ban

null

Az Európai Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) adatai szerint éves összehasonlításban januárban több mint tízszeresére nőtt a nyugat-afrikai országokból szabálytalanul érkező bevándorlók száma az unió területén, és a szervezet várakozásai szerint idén tovább emelkedik.

Erről a varsói székhelyű szervezet főigazgatója, Hans Leijtens beszélt szerdán a Reuters hírügynökség adott interjúban abból az alkalomból, hogy az egyik kibocsátó országba, Mauritániába utazik. Elmondta, hogy az unióba irányuló migráció problémájával foglalkozni kell, de a bevándorlás teljes megállítását nem tartja reálisnak. Emlékeztetett arra, hogy a júniusi európai parlamenti választások egyik kiemelt kampánytémája is a migráció.

jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

tette hozzá Leijtens, aki szerint a szubszaharai bevándorlók mellett a jelenlegi gázai konfliktus nyomán palesztin menekültek is megindulhatnak Európa irányába. Elmondta azt is, hogy a januárban regisztrált 14 ezer illegális bevándorló több mint fele az atlanti migrációs útvonalon érkezett az unióba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Carmelo Imbesi