Döntő vallomások kerültek a PestiSrácok.hu birtokába, amelyek azt igazolják, hogy Vona Gábor a Jobbik cigányellenességének csúcspontján, a 2010-es választásokat megelőzően személyesen próbált meg szert tenni 300 ezer kopogtatócédulára a már elhunyt Sárközi Antal “Bandi” dunántúli cigányvajdával és tanácsadójával folytatott titkos budapesti megbeszélésén. Az ügy a bulvárlapokban – puszta vádként – már 2012-ben napvilágot látott, ám bizonyítékok hiányában gyorsan elhalt a botrány. Vona Gábort tegnap a Blaha Lujza téri aluljáróban próbáltuk faggatni a vajdával történt találkozójáról, de a kérdést meg sem hallgatva azt közölte, hogy ő csak a bíróságon hajlandó reagálni portálunk felvetéseire.
Sárközi Antal “Bandi” az elmúlt évtizedek egyik legmegbecsültebb roma vezetője volt, annak idején Fábry Sándor is a leghitelesebb cigányként hívta meg showműsorába. A köztiszteletben álló, szerény körülmények között élő, 2014 őszén elhunyt győri vajda szava szentírás volt a dunántúli romák körében. Annak idején ő rántotta le a leplet a sokak szemében szélhámos “országos vajda” Kállai Csabáról.
Hogy az akkoriban a Magyar Gárda élén a magyarországi cigányságot fenyegető és provokáló Vona Gábor Jobbik-elnök furcsa alkut akart kötni a romákkal, már 2012-ben megpendítette egy küldött a Magyarországi Cigányok Országos Pártja alakuló ülésén. Az ügyről többek között az Új Ász című, már megszűnt bulvárlap számolt be, lejegyezve, hogy a felszólaló szerint a 2010-es kampánya előtt Vona találkozót kezdeményezett Sárközi Antal vajdával, hogy háromszázezer választási ajánlószelvényt kérjen a romáktól, amit majd a parlamentbe jutásuk után fog “meghálálni.”
Már akkor elhangzott, hogy Vona egy győri gárdistán keresztül vette fel a kapcsolatot a vajdával, ezután került sor egy budai találkozóra, amire a vajda – nem tudva a megbeszélés célját – azért ment el tanácsadójával, hogy rendezze a gárdisták és a győri romák között kialakult, pattanásig feszült, tettlegességtől sem mentes helyzetet.
Az Új Ász 2012. tavaszán ezt írta:
A Magyarországi Cigányok Országos Pártja alakulásakor, idén áprilisban, az egyik felszólaló megemlítette, hogy igenis létezik cigány egység, sőt, ezt Vona Gábor is tudja, hiszen tőlük kért segítséget a választások előtt. Rövid, döbbent csönd követte ezt a bejelentést, hiszen eléggé hihetetlen, hogy a folyton cigányságot ostorozó, cigányveszélyről, cigánybűnözésről papoló Jobbik elnök a cigányoknál kuncsorgott, hogy segítsék őket be a parlamentbe. Pedig így volt. Sárközi Antal a legöregebb és legtekintélyesebb magyar cigányvajda, akit még közfelkiáltással szavaztak meg. Ő ma Győr-Moson-Sopron-megye cigányságát vezeti, szava: parancs. Neki üzent Vona Gábor egy megyei gárdistával, információink szerint G. Zoltánnal, hogy szeretne beszélni vele. A vajda ráállt, talán kíváncsiságból. Egy barátján keresztül egyeztették az időpontot s ugyanezzel a barátjával érkeztek meg Vona irodájába.
Ahogy Sárközi elbeszéléséből kiderült, a Jobbik elnöke igen szívélyesen, kedvesen fogadta, kávéval kínálta, majd néhány perc kedélyes diskurálás után rátért a lényegre. Már arra, miért is érezte fontosnak, hogy találkozzon a cigány vezetővel. Sárközi Antal és a szobában jelen lévő másik tanú szerint Vona Gábor annak a Jobbik nevű pártnak az elnöke, amelyik a folyamatos cigánybűnözéssel riogatva kampányolt, háromszázezer (300.000) ajánló szelvényt, kopogtató cédulát kíván szerezni a vajda közvetítésével, természetesen a saját alakulata részére. Ez olyan, mintha Szálasi a zsidó közösséget hívta volna segítségül, hogy hatalomba kerüljön, mintha Rákosi Mátyás a földjeitől megfosztott nagybirtokos osztály támogatását kérte volna, hogy bekerüljön a parlamentbe.
Halála előtt tálalt ki a vajda
Komolyabb bizonyítékok hiányában akkor elhalt az ügy. Ám a köztiszteletben álló Sárközi Antal “Bandi” vajdát még sokáig bánthatta a Vona Gábor-féle presszió, hiszen nem sokkal halála előtt egy ismerősének a fent látható videónyilatkozatot adta. A felvételből az is kiderül, hogy a pontosan körülírt budai találkozóra röviddel Marian Cozma válogatott kézilabdajátékos 2009-es meggyilkolása után került sor. Ez a videó jutott most el – más, a Jobbik sajtóosztályának válaszáig még visszatartott bizonyítékokkal együtt – a PestiSrácok.hu szerkesztőségéhez.
Jellemző a jobbikosok farizeusságára, hogy a pártközeli Kuruc.info portálon a “Minden cigányvezető bűnöző” című uszító cikkükben 2008-ban Sárközi Antalt és családját is maffiózónak titulálták. Úgy látszik, ez a pártálláspont sem gátolta meg Vonát abban, hogy a szükségtől vezérelve találkozót kezdeményezzen a vajdával.
A PestiSrácok.hu stábja csütörtökön Vona Gábor a fővárosi Blaha Lujza téri aluljáróban tartott “utcafórumán” igyekezett megkérdezni a pártelnöktől: találkozott-e a vajdával, miről beszéltek és miről állapodtak meg, ám Vona kijelentette: portálunkkal csak a bíróságon hajlandó szóba állni. Alábbi kérdéseinket ezért a sajtóosztálynak tettük fel, válaszukat továbbra is várjuk:
- Találkozott-e Vona Gábor a 2010-es választás kampányában, vagy azelőtt Sárközi Antal győri cigányvajdával?
- Miért kezdeményezte a találkozót és miről esett szó azon?
- Miről állapodtak meg Sárközi Antallal?
- További kérdésünk, hogy az akkoriban a Jobbik által még vállalt, Vona Gábor által irányított Magyar Gárda szellemisége és céljai a Pártelnök Úr szerint összeegyeztethetőek-e roma szavazatok vagy ajánlások megvásárlásával, kikényszerítésével?
PESTISRÁCOK.HU – A Blaha Lujza téri videót készítette: Szecskó Petra és Szerencsés Márton Dániel/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS