Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Bejelentkezés a CPAC-ről Király Nórával

Ahogy közeledtem a Bálnához és egyre több ismerőssel találkoztam, akik a CPAC-ra igyekeztek, átjárt egy érzés, hogy mennyire jó dolog konzervatívnak lenni, a normalitás talaján állni, elutasítani az eszement genderpropagandát, a bevándorlást, a multikulturális társadalmi modellt és minden hasonlót, ami a nyugati társadalmakat tönkreteszi. A bűnözési hullám, a terrorizmus és a fiatalok identitásvesztése mind ennek a liberális maszlagnak köszönhető.

A kapu feletti felírat, hogy „No Woke Zone”, mindenki számára világossá tette, hogy ez a rendezvény és minden látogatója a legnagyobb fenyegetést a „woke” progresszív ideológiában látja, amely le akarja bontani a családokat, amelynek a nemzet és a hazaszeretet fogalma egyenlő a nácizmussal. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója adta a rendezvénynek a mottóját: együtt erő vagyunk. Majd kifejtette: ha azt érezzük, hogy hazánk és életmódunk támadás alatt áll, akkor mélységes konfliktusokat felülíró összefogásra vagyunk képesek a szabadságunkért, nehéz időkben ugyanis csak az összefogás segíthet.

Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke véleménye szerint az amerikaiak csak akkor lehetnek sikeresek, ha erőt tudnak meríteni a vallásból és a hagyományos értékeikből. „Világhatalomként hamar lejárhat az időnk, ha folyamatosan azon vagyunk, hogy felszámoljuk azokat az alapokat, amelyeken demokráciánk nyugszik” – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy tönkretegye ezeket az alapokat. „Az amerikai emberek nem egyenlőek Joe Bidennel és David Pressmannel, az átlag amerikai istenfélő és konzervatív” – mondta.

Orbán Viktor beszédében úgy vélekedett, hogy a „woke” mozgalom és a genderideológia olyanok, mint a kommunizmus és a marxizmus: mesterségesen szétverik a különféle társadalmi csoportokat, és így a nemzetet, majd osztályokra szaggatják azt. A kormányfő a marxizmus eszméihez hasonlította ezeket a liberális ideológiákat. A kormányfő hangsúlyozta: ahol felüti a fejét az osztályharc, ott a békés ország zavargások színtere lesz.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor beszélt az orosz–ukrán fegyveres konfliktusról és a jövőre esedékes amerikai elnökválasztásról is.

– üzente a kormányfő.

– fogalmazott. Rámutatott az Olaszországban és Izraelben elért jobboldali sikerekre, illetve az ígéretes spanyolországi és lengyel választásokra. Orbán Viktor kijelentette: a progresszív vírus ellenszerét nem kell tovább keresni, hiszen az itt van, Magyarországon.

– mondta.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának elnöke az általa adott interjúban elmondta, hogy a nemzetek jövője a családpolitikában és a fiatal szülők támogatásában rejlik, és nem a nyakló nélküli bevándorlásban, ami csak társadalmi feszültségeket szít, de nem valódi megoldás, maximum a demográfiai statisztikákat javítja. Szerinte is egy vírus a „woke” ideológia, amelyet konzekvens konzervatív politikával és gondolkodással lehet megállítani, ahogy azt Orbán Viktor beszédében elmondta.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Rettegek a diktatúrától! - Az Öreg vendége Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke

Ps TV május 29.
Nem akárki mondja. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki súlyosabbnak ítéli meg a helyzetet, mint ami a szovjet megszállás alatt volt, azaz Magyar Péter színre lépése az 1930-as évek németországi nácizmusának korszakát idézi. Szerinte a Tisza Párt elnökének folyamatos agresszív, durva fenyegetőzése, megfélemlítése nemcsak az embereket érinti, hanem az állami alkalmazottakat – rendőröket, ügyészeket, bírókat, politikusokat, jobboldali országgyűlési képviselőket stb. – akik végzik törvényesen a munkájukat.

Régen mi "csak" tetováltattunk, ők manapság levágatják a farkukat – Dezse Vű

Ps TV 2023 május 22.
Nőnek öltözött idős férfiak, akik az ujjaikat szopogatják és azt hiszik, hogy ez szexi. A farkukat levágató tini fiúk, akik büszkék a döntésükre és húsféregnek nevezik a levágott hímtagot. Nagydarab fekete férfiak, akik fényes nappal a metrón vernek össze nőket, miközben senki nem mer segíteni a gyengébbnek. Gyerekjátékok mellett árult szexuális segédeszközök egy vegyesboltban. És ez csak egy átlagos kedd a haladó Nyugaton. Persze régen is voltak idióták, mi is lázadtunk, de mégis nagyon hiányoznak azok az idők, amikor még a tetoválás, a hosszú haj, a leborotvált haj, a metál zene jelentette a rebelliót, amivel nagyon felidegesítettük a szüleinket, a tanárainkat, és az egész világot, mert nyilván azt hittük, hogy az egész világ éppen velünk foglalkozik. De visszasírom azokat az időket, amikor még megmagyarázták a liberálisok, hogy hogyan kerül bele egy vikingekről szóló filmbe egy fekete bőrű Viking hercegnő és legalább vették a fáradtságot, hogy egy hihető hazugsággal álljanak elő, mondjuk egy, a hódítások során elrabolt afrikai kislányról, akit a vikingek a sajátjukként neveltek fel. Megadták a módját annak hogy átverjenek, és legalább szépen becsomagolták az érzékenyítést.

Gyurcsány itt hagyta a politikát, de ne menjen messzire, a magyar nemzetnek még elszámolnivalója van vele | Karantén extra

Ps TV május 10.
Gyurcsány Ferenc befejezte a politizálást, lemondott a DK elnöki tisztéről, sőt elválnak egymástól Dobrev Klárával is. Mielőtt bárki megsajnálná a szemkilövetőt, ne felejtsük el, hogy ki ez az ember, honnan jött és mit csinált. A nyolcvanas évek KISZ-es díszmadara a rendszerváltás után az átmentett pénzzel, a zsidó családtól rekvirált szemlőhegyi villában pojácáskodott. Aztán jött a Gyurcsány-korszak, a devizahitelek, a kilőtt szemek, az elkótyavetyélt nemzeti vagyon és a totális összeomlás. Aztán megint Gyurcsánynak állt feljebb, annak az embernek, aki szembeállított magyart a magyarral, a 2004-es kettős népszavazás során olyan éket próbált verni a nemzet tagjai közé pár százaléknyi népszerűségért, amelyet korábban senki sem tett még. Végül aztán ő lett a nagy demokrata, aki meg akarja menteni a magyarokat. Sose felejtsük el Gyurcsány Ferencnek a hazaárulást, kapja meg méltó büntetését.

Mentális védőpajzsunk a Digitális Világ korlátozásánál kezdődik – Morál Hal Melindával

Ps TV május 10.
A digitális tér veszélyeiről, az adatainkkal való visszaélés gyakoriságáról és emberi könnyelműségről beszélünk a Morál Hal Melindával következő adásában. Szakértő vendégeim Eőry Csaba, mentor, adatvédelmi szakember és a DiMentor Kft. vezérigazgatója, valamint Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő, akikkel egyetértünk, könnyelműen bánunk saját és gyermekeink adataival. Hiányzik az edukáció és oktatás a témában, ahogyan a morális felelősségvállalás is