Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Az amerikai partiőrség halottnak nyilvánította a Titan utasait

John Mauger az észak-keleti partért felelős parancsnok egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kutatórobot megtalálta az eltűnt minitengeralattjáró roncsait egy nagyobb területen szétszóródva. Szakértők azt feltételezik, hogy vízbetörés keletkezhetett és az darabokra szakította a kapszulát. Egyes hírek szerint a „Titan” elején található panorámaablak mindössze 1300 méteres mélységre volt kalibrálva, ám az eszközzel közel 4000 méteres mélységig merültek. A kutatórobottal most megpróbálják megtalálni a holttesteket.

A BlackRock azt akarja, hogy az ukrajnai konfliktus minél tovább tartson, mert az “jót tesz az üzletnek” – mondta a vagyonkezelő óriáscég egyik toborzója a Project Veritas utódjának, az O’Keefe Media Groupnak egy hétfőn közzétett videóban.

– mondta a riporternek Serge Varlay, aki azóta törölte a LinkedIn-profilját, ahol a BlackRock technológiai toborzójaként írtak le. Egy olyan forgatókönyvet vázolt fel, amelyben egy befektető profitálhatna a búza árának az ukrán búzasilók bombázása által kiváltott ugrásszerű emelkedéséből, kifejtve, hogy “az ingadozás lehetőséget teremt a profitszerzésre”. Azt is kifejtette, hogy nem az számít, hogy ki az USA elnöke, hanem hogy ki irányítja az elnök pénztárcáját.

PestiSracok facebook image

Brüsszel és a háborúpárti baloldal még mindig azt mantrázza, hogy az ukrán gabona az afrikai éhezőknek megy, holott az ukrajnai termőföldek egyharmada már amerikai kézen van és a mezőgazdasági terményeket napi, tőzsdei árakon értékesítik. Ez gyakran akkor történik meg, amikor a gabonaszállító hajók kifutnak nemzetközi vizekre. A szállítmányra licitálni lehet ekkor. Az Ukrajnában termelt gabona mindössze 2 %-a megy az éhezőknek, a többit eladják. Így került az Unióba is GMO (penészgomba) szennyezett ukrán gabona, amit dömpingárakon tudtak eladni amerikai cégek. A gabona olyan silány minőségű, hogy pl., Libanon visszalépett az üzlettől. Az olcsó gabona hazánkban is lenyomta az árakat és csak az amerikai kereskedőknek hozott profitot.

Vlagyimir Putyin orosz elnök koszorút helyezett el az Ismeretlen katona sírjánál, az ország egyik legtiszteltebb katonai emlékhelyénél. Meglátogatta a Győzelem Múzeumát is, amelyet a náci Németország legyőzésének szenteltek. A Kreml falánál tartott ünnepélyes ceremónia és az azt követő múzeumi látogatás – amelynek során az elnök gyertyát gyújtott a második világháború áldozataiért – a Szovjetunió elleni náci invázió 82. évfordulójára emlékezett. Oroszország 27 millió katonát és civilt vesztett a második világháborúban.

Ukrajna beismerte, hogy nagyon nehéz a helyzet a fronton, aknák és drónok nehezítik a támadást. A német köztévé riportere járt a front ukrán szakaszán, ahol egy képet készített, a lövészárokban harcoló idősebb ukrán katonáról. A fotón látható géppuska nagyjából egy 100 éves, vízhűtéses, fakerekekkel ellátott modell, amely valamikor az első és második világháború között készülhetett. Ebből kiindulva a helyzet valóban nehéz lehet.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.