Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Két részre szakadt a Gázai övezet

Egy jordániai katonai szállítógép orvosi eszközöket és gyógyszereket dobott le ejtőernyővel egy gázai tábori kórház közelében. Az akciót Ammán és Jeruzsálem előzetesen egyeztette, így a Jordán Királyi Légierő gépe berepülhetett Izrael légterébe. Ez volt az egyetlen lehetőség a harci övezetbe segítséget eljuttatni, mivel az izraeli kormány továbbra is elutasítja a tűzszünetet, annak ellenére, hogy azt mind az ENSZ, mind segélyszervezetek és kormányok is szorgalmazzák.Izrael az elmúlt 24 órában 450 célpontot támadott a Gázai övezet teljes területén. A hadsereg szerint bunkereket, földalatti alagutakat és rakétakilövő rámpákat semmisítettek meg. Gázavárost teljesen körbezárta az izraeli hadsereg. A Hamász közzétett testkamerás videókat és láthatóan nagyon súlyos tűzharc van a város számos pontján.

Izrael két egymást követő napon is egy néhány órás időablakot nyitott a menekülő civilek számára, hogy azok északról dél felé elhagyják a leghevesebb harcok területét. Sok civil viszont nem mert elindulni, mivel harci gépek támadták az utakat és egy mentőkből álló konvojt is kilőttek. Az al-Dzsazíra tv-társaság munkatársa felvette a pusztítást, az úton mindenütt holttestek és emberi testrészek feküdtek a kiégett, szétlőtt mentők mellett. A mentősök is állandó életveszélyben dolgoznak, közülük 150-en haltak meg a bombázásokban. A menekülttáborok elleni támadásokban is 53 ember vesztette életét. A halálos áldozatok száma tízezer körül van, több mint a felük gyermek, és 26 ezer fő szenvedett sérülést. A harag óriási és átterjedt Ciszjordániára is. Az állandó összecsapások miatt az izraeli hadsereg úttorlaszokat emelt és Dzsenín városát komplett blokád alá vonta. Egy hónap alatt itt 145 fő vesztette életét a fegyveres összecsapásokban az izraeli hadsereggel és rendőrséggel.

Ukrajnának szembe kell néznie a valósággal, és be kell ismernie, hogy nem tudja legyőzni Oroszországot a harctéren – jelentette ki Olekszij Aresztovics, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egykori tanácsadója a hétvégén a Telegramon. Ehelyett Kijevnek békére kell törekednie Moszkvával a NATO garanciáiért cserébe – mondta a politikus. Az a hit, hogy Ukrajna "gyors és szép győzelmet" arat Oroszország felett, nem más, mint "illúzió" – mondta Aresztovics. Az elnöki ambícióit bejelentő politikus azt javasolta, hogy Ukrajna a NATO-csatlakozást kérje cserébe azért a kötelezettségvállalásért, hogy nem próbálja katonai eszközökkel visszaszerezni az Oroszország által ellenőrzött területeket.

Hétfőtől háromnapos gyászt hirdettek Kárpátalján amiatt, hogy két napja egy orosz rakétatámadás következtében életét vesztette a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája, sokan pedig megsebesültek a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében – közölte hivatalos közösségi oldalain Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal elnöke. A november 6-tól kezdődő gyásznapokon a megye valamennyi intézményében félárbocra eresztik az állami lobogókat, minden reggel 9 órakor egyperces néma csenddel adóznak az elhunytak emlékének, a templomokban pedig istentiszteleteket tartanak.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.