Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Nem kell a németeknek a szivárványlépcső, hát átfestették

Úgy látszik, a magyarországi padfestés kezd nemzetközi mérteket ölteni. Most éppen Naumburg városában lett elege valakiknek (feltehetően a szülőknek), hogy az iskolában is úgy terjesztik az LMBTQ-propagandát, hogy a suli lépcsőit szivárványszínűre festették. Nagy ünneplés közepette adták át a toleranciát hirdető színes bejáratot, ám nemsokára hullhattak a liberális könnyek, mivel ismeretlenek a német császári fekete-fehér-piros színekre pemzlizték át. Sőt, egy feliratot is elhelyeztek: férfi + nő = család. A rendőrség nyomoz, a libsik pedig jobboldali terrorról nyavalyognak... Csak a szokásos.

A Zöldpárt történelmi mélyponton van Németországban és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy elérjék a maximális közutálatot. Most éppen azzal a ragyogó ötlettel álltak elő, hogy be kell tiltani a földieper és a paradicsom termesztését, mivel mindkét gyümölcs nagyon vízigényes, és ezzel persze csak ártunk a klímának. A gazdák persze ugrottak és heves tiltakozásba kezdtek, mivel sokan generációk óta epret vagy paradicsomot termesztenek és ez a megélhetésük alapja. A hőszivattyú-őrület után még kellett valami a nyárra is. Komolyan ilyenek a nagy zöld tervek, hogy együnk bogarat, fizessünk több adót, ne legyen szamóca meg paradicsom, és ettől jobbak lesznek a klimatikus viszonyok.

A briteknek is elegük lett az Utolsó Generáció nevű, radikális környezetvédő szervezetből, amelynek tagjai odaragasztják magukat az úrburkolathoz és órákra blokkolják a forgalmat. A Marcus Decker nevű német aktivista most évekre börtönbe kerül, majd kitoloncolják Nagy-Britanniából. Az ügyészség szóvivője elmondta, hogy Decker 41 órán keresztül blokkolta a londoni autóforgalmat a II. Erzsébet hídon. Az aktivista tavaly október óta előzetesben van és várja a tárgyalását.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter ígéretet tett arra, hogy továbbra is támadják az orosz célpontokat a Krímben, köztük a Krími hidat, mondván, hogy a csapások csökkentik Moszkva harcképességét a kijevi erők ellen. Reznyikov a CNN-nek adott, hétfőn sugárzott interjúban azzal érvelt, hogy a híd és más krími célpontok megtámadása segítene ukrán életeket menteni.

PestiSracok facebook image

– mondta. A politikus szerint jövő nyárra Ukrajna legyőzi Oroszországot.

Salah Abdeslamot, aki a 2015-ös párizsi merényletek kitervelője volt és jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti, most ismét bűnösnek mondta ki egy belga bíróság 12 fős esküdtszéke a Brüsszelben, 2016. március 22-én elkövetett robbantásos merényletekért. A terrortámadásban a repülőtéren és egy metrómegállóban összesen 35 ember vesztette életét. A bíróság a kilenc gyanúsítottból hármat felmentett, a többieket gyilkosságért és terrorista szervezetben való tagságért találta bűnösnek. A merénylők az Iszlám Állam nevében hajtották végre a támadásokat.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.