Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Szivárványpropaganda a katari vb-n és rakéták a kurdokra

GEOrgPOLITIKA – Szivárványpropaganda a katari vb-n és rakéták a kurdokra

Dél-Korea Oroszországhoz és Kínához fordult, hogy hassanak rá Pyongyangra, mivel Észak-Korea rakétakísérletei veszélyeztetik az észak és dél közt fent álló tűzszünetet, valamint az egész térség biztonságát. Kim Gunn nukleáris megbízott hétfő reggel telefonbeszélgetést folytatott a szöuli orosz és kínai nagykövettel, Andrej Kulikkal és Hszing Haiminggel, és “aktív együttműködést” kért az észak-koreai kormány meggyőzésében, hogy tartózkodjon a “további provokációktól” és térjen vissza a párbeszédhez – áll a dél-koreai külügyminisztérium közleményében.

Csak be kellett vinni a szivárványpropagandát Katarba. A katari biztonsági erők feltartoztattak egy amerikai újságírót, mivel egy LMBTQ-zászlós pólóban akart bemenni a stadionba. Grant Wahl nem volt hajlandó lecserélni a pólóját, sőt az intézkedést még fel is akarta venni mobiljával, ezért azt elkobozták tőle. Bő fél óra után aztán elengedték az újságírót, aki felháborodásának adott hangot a Twitteren.

A német köztévé tudósítónője sem bírt magával és annak ellenére felvett egy LMBTQ-pólót, hogy ezért ki is utasíthatnák az országból. Claudia Neumann azt nyilatkozta, hogy a sokszínűséget és az elfogadást akarta ezzel erősíteni Katarban. A FIFA is betiltotta a szivárványos propagandát, hogy ne sértsék meg az iszlám hitű katari lakosokat. Ennek ellenére vannak, akik visszaélnek a vendégjoggal. A német csapatkapitánya, Manuel Neuer, is bejelentette, hogy szerdán hordani fogja a „one love” LMBTQ-karszalagot, ám később mégis eltekintett ettől, mivel a FIFA tiltást helyezett kilátásba számára. Több német politikus, így Annalena Baerbock külügyminiszter is kritizálta Katart, hogy ott semmibe veszik az LMBTQ és transz jogokat.

Büntetésre számíthatnak az iráni focisták, mivel nem énekelték el a himnuszt, mielőtt Anglia ellen pályára léptek. Az Iszlám Köztársaságban hetek óta zavargások vannak egy fiatal nő halála miatt, akit bevittek a rendőrök a hidzsáb helytelen hordása miatt és nem sokkal később, tisztázatlan körülmények közt meghalt.

PestiSracok facebook image

Az Iráni Forradalmi gárda rakétákkal támadja az Észak-Irakból operáló kurd szélsőségeseket. Az akcióról előzőleg értesítette a bagdadi kormányt. Kurd állásokat bombázott közben a török hadsereg és légierő is, mivel a kurd YPG-t azaz a Kurd Népvédelmi Egységeket teszik felelőssé az isztambuli robbantásért.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.