Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Zelenszkij berágott Von der Leyenre, Németországban pedig ingyen adnák az állampolgárságot

Ursula von der Leyen százezerre becsülte a háborúban elesett ukrán katonák számát a Twitter-posztjában. Ezen viszont kiakadt a kijevi kormány, mivel az adatok titkosítottak és nem tartoznak a közvéleményre. Ha túl magas az áldozatok száma, az megingathatja az ukrán lakosság bizalmát a vezetésben, és nyomás alá helyezhetik a kormányt, hogy üljön le tárgyalni Moszkvával. Von der Leyen stábja törölte is a posztot, ám az addigra már bejárta a világhálót.

Svédország komoly feltételekhez kötné az állampolgárságot: nyolc éves tartózkodás, nyelvtudás, integráció, büntetlen előélet és munkavállalói tevékenység. Ezzel az új kormány lényegesen szigorítani fogja az állampolgársági törvényt. Ezzel szemben Németország szinte ajándékba adja majd a migránsoknak: mindössze három év tartózkodás után folyamodhatnak a külföldiek a német állampolgárságért még akkor is, ha személyazonosságuk nem is teljesen tisztázott, hiszen a legtöbb migráns papírok nélkül érkezik az unió területére. Már a CSU (Keresztényszociális Unió) is bent akarja tartani a jogosulatlanul az országba érkezett migránsokat. Ez a politika összecseng azzal, amit a Zöldek és a szociáldemokraták követnek, mivel szerintük az illegális migránsokból hasznos munkaerő válhat – bár a valóság ezt nem igazolja.

Franciaország európai és ukrán partnereivel együtt megkezdte a munkát egy különleges bíróság felállítása érdekében, amely Oroszország ukrajnai tevékenységét vizsgálná – közölte a francia külügyminisztérium. Zelenszkij ukrán elnök a nürnbergi perhez hasonlóan akarja elítélni az orosz politikai és katonai vezetés tagjait. Érdekes módon az ukránok által elkövetett és videókkal dokumentált háborús bűnökről a nyugat nem tesz említést.

Miközben Elon Musk egy tisztességesebb és átláthatóbb Twittert ígért, amely nem avatkozik be a választásokba, az EU belső piaci biztosa, Thierry Breton szerdán szigorúbb cenzúrát követelt, és állítólag arra figyelmeztetett, hogy a platformot betilthatják, ha nem felel meg az unió jogszabályainak. Láthatóan a liberálisoknak csak akkor van szólásszabadság, ha az ő kottájukból játszik mindenki.

PestiSracok facebook image

A madridi ukrán nagykövetség egyik alkalmazottja szerdán megsérült, miután egy általa átvett levél felrobbant – jelentette a Reuters a spanyol rendőrségre hivatkozva. A munkatárs a jelentések szerint csak könnyű sérüléseket szenvedett, és kórházba került. Az orosz–ukrán fronton nem történt ma sem komoly előre mozdulás, mindkét fél igyekszik tartani állásait.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.