Pesti Srácok

Gőzerővel indul a kampány: saját kölykeként tekint mától Baranyira a kutyapárt, mindeközben Vitézy magát dicséri

null

Úgy tűnik, tűkön ülve várták a pártok, hogy végre elérkezzen április 20-a, amikor hivatalosan is kezdetét vette a kampányidőszak. Nem is tétlenkednek: elkezdődött az önfényezés, ami mellé azért némi sárdobálás is párosul. Vannak azonban meglepetések, hiszen a kutyapárt végre hivatalosan is saját kölykének tekinti Baranyi Krisztinát, olyannyira, hogy budapesti listájuk élére tették. Mindeközben Vitézy saját magát ajnározza, a DK–MSZP–Párbeszéd összefogás pedig azzal kampányol, amit a kormány már megpályáztatott.

Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere elfogadta a felkérést, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) budapesti listáját vezesse – közölte a párt kommunikációs vezetője. Terdik Roland tájékoztatása szerint Baranyi Krisztinát a listán Kovács Gergő, az MKKP társelnöke, a XII. kerület polgármesterjelöltje, jelenlegi önkormányzati képviselő követi. Utána Döme Zsuzsanna Suzi, az MKKP társelnöke, Ferencváros alpolgármestere, képviselőjelölt, valamint Nagy Dávid pártigazgató, újpesti polgármesterjelölt következik a listán – tudatta a párt.

Mindenki hülye, csak Vitézy helikopter?

Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt 101 pontos programja a jövő ajánlata a budapestiek számára – legalábbis ezt állítja az LMP szóvivője. Gál József szerint Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjének, volt főpolgármester-helyettesnek hétpontos ajánlata a múlt, amelynek "a fele gyurcsányozás".

PestiSracok facebook image

– értékelte a főpolgármester 10+1 pontos programját. Mint mondta, bár villamost ígér minden lakótelepre, de "valószínűleg csak plüssvillamosokra gondol". Közölte: eddig nem fejlesztették a kötöttpályás közlekedést Budapesten.

– hangsúlyozta.

– mondta a párt szóvivője, megjegyezve, hogy a város több pontján zajlik az aláírásgyűjtés.

– tette hozzá.

Zöldül a DK, legalábbis a civilek szerint

Civil szervezetek szerint a Demokratikus Koalíció (DK) képviselői szavaztak a legzöldebben az Európai Parlamentben (EP) – minderről Rónai Sándor, a DK EP-képviselője beszélt vasárnap. A politikus online közvetített sajtótájékoztatón közölte: zöld ügyekkel foglalkozó nemzetközi civil szervezetek készítettek elemzést arról, hogy mely pártok képviselői szolgálták leginkább a klímaválság elleni harcot.

– fejtette ki.

– mondta Rónai Sándor.

– hívta fel a figyelmet.

Azzal kampányolnak, amire a kormány már pályázatot írt ki

Barabás Richárd, a DK-val és az MSZP-vel az EP-választáson közös listán induló Párbeszéd – Zöldek társelnöke szerint a XXI. század egyik, ha nem a legnagyobb kihívása a klímaválság kezelésének módjában rejlik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a European Green Deal veszélyben van a néppárti politika miatt, amely "kiszolgálva az ipari lobbi érdekeit, megpróbálja ezt aláásni". Budapestre térve közölte: büszkék arra, hogy Karácsony Gergely vezetésével több mint 300 milliárd forintnyi európai uniós támogatást tudtak a következő ciklusra megszerezni, e támogatás jelentős részét pedig energetikai korszerűsítésre és a tömegközlekedés fejlesztésére fordítanák. Szerinte jelentős erőfeszítéseket kell tenni a jövőben a lakóépületek szigetelése érdekében is, mert ezzel a rezsiköltséget csökkenteni, a gazdaságot élénkíteni lehet.

A kormány viszont egy lépéssel előttük jár, hiszen pályázatot írtak ki erre.

Arra kérte az embereket, hogy a "fenntartható jövőért" való eredményes küzdelem érdekében június 9-én szavazzanak a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös EP-listájára, a fővárosban pedig Karácsony Gergelyre.

Forrás: MTI