
A kormány nem akar a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére jót tenni – mondja Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Fudan Egyetem ügye mellett beszélt még az M3-as metró felújításáról, az elvesztett Sargentini-perről, Jakab Péterről és az ellenzéki előválasztásról is.
Azzal kapcsolatban, hogy hazánk elvesztette a Sargentini-pert az Európai Bíróság előtt, a miniszter kifejtette: a hajmeresztő ítélet ellenére Magyarország eddig is tiszteletben tartotta és ezután is tiszteletben fogja tartani a luxemburgi bíróság döntéseit, de gyengíti az Európai Uniót, ha joggal merül fel, hogy fontos döntéseknél a szerződések betűje helyett politikai szempontokat is mérlegel a bíróság.
Ha egy szavazásnál lehet tartózkodni, akkor a tartózkodást le nem adott szavazatnak tekinteni jogilag nehezen alátámasztható érvelés. Ha valaki elolvassa a magyar keresetet és a bíróság ítéletét, nehezen szabadul a gondolattól, hogy az egyik uniós intézmény – a bíróság – elfogult egy másik uniós intézmény – a parlament – irányában
– fogalmazott a tárcavezető. Az M3-as metró felújításának tízmilliárdos drágulása kapcsán arra a kérdése, hogy veszélyben látja-e a projekt megvalósulását, elmondta:
A metrót a főváros újítja fel. Mi tartjuk magunkat az ígértünkhöz: amit Tarlós főpolgármester úr alatt Budapestnek ígértünk, azt a főváros baloldali vezetése alatt is teljesítjük. A metrófelújítás főváros által tervezett költsége 217,5 milliárd forint, melyet a kormány 172,5 milliárdnyi uniós és 45 milliárdnyi hazai forrásból teljes egészében kifizet. Ez a jelenlegi önkormányzati ciklus legnagyobb beruházása, melyre a főváros eddig saját forrásból egyetlen fillért sem költött. Mi betartottuk, amit ígértünk. Ha a beruházás drágul, akkor azt a fővárosnak kell viselnie.
Jakab Péter legutóbbi tízmilliós büntetésével kapcsolatban a miniszter arról beszélt: jelenlegi szövetségesei szerint Jakab Péter egy náci párt politikusa volt. Karácsony Gergely például még három éve is így vélekedett a Jobbikról, de szerinte hosszan lehetne idézni a mai baloldal vezetőitől, Gyurcsány Ferenctől Vadai Ágnesen át Mesterházy Attiláig a hasonló minősítéseket. A Jobbik elnökének az ellenzéki térfélen betöltött szerepéről pedig azt mondta:
Ez nekik is kínos, ezért a hitelvesztést mérséklendő új, a korábbitól távoli szerepet találtak a Jobbik elnökének. Jakab Péternek nem tetszik a bohóc szereposztás, amelyet újdonsült szövetségesei Gyurcsány Ferenc vezetésével neki szántak. Bohóc helyett mártír szeretne lenni. Ezért az elmúlt 30 év írott és íratlan parlamenti szabályait veszi semmibe. Tőlünk Nyugatra nincs olyan európai törvényhozás, ahol következmények nélkül lehet a képviselőtársakat – köztük közjogi méltóságokat – büntetőjogi tényállást is kimerítő módon rágalmazni.
A Fudan Egyetem ügyére rátérve és a budapesti összellenzéki tüntetéssel kapcsolatban Gulyás Gergely hangsúlyozta:
Nekünk nem kell a nyugati világnak hűségnyilatkozatokat tennünk, mert a NATO- és EU-tagsággal annak részei vagyunk, létező vitáink ellenére ők a szövetségeseink. Értjük a nyelvüket, akkor is, ha nem mindig szeretjük. A főpolgármester úr fordítva van ezzel: nem érti a nyelvüket, de mindig szereti. Mi örülünk annak, hogy vége a hidegháborúnak. A nyugati szövetségesi rendszer része vagyunk, de korrekt kapcsolatokra törekszünk a világ jelentős hatalmaival, így Kínával és Oroszországgal is.
A kérdésre, hogy lesz-e Fudan Egyetem vagy sem, a miniszter elmondta: a Fudan Egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik. Tervek sem állnak rendelkezésre. Ha meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni. Mostantól számítva másfél év alatt eljuthatunk ide. A tüntetés kapcsán kifejtette:
Mi nem akarunk a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére jót tenni. Ezért támogatjuk, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet.
A beszélgetés végén szóba került még az ellenzéki előválasztás, amely Gulyás Gergely szerint egy színjáték. Hangsúlyozta: a miniszterelnök-jelölt személyéről és az egyéni jelöltek jelentős részéről a háttérben már megállapodtak Gyurcsány Ferencék. Baloldali győzelem esetén Karácsony a miniszterelnök, Gyurcsány felesége a helyettese lehet. Dobrev Klárának van családi tapasztalata, hogyan kell választás nélkül – akár ciklus közben – hatalomra jutni. Hogy az alapfelállás a főpolgármester elmúlt hetekben időnként már-már komikus politikai botladozása miatt változhat-e, az sem demokratikus választás, hanem politikai alkuk kérdése.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Feri
2021-06-07 at 17:45
Budapest egy korsó sörért és egy pár virsliért eladná az országot.
A főpolgi pedig duplán ráigérne, hogy 80%-os többsége legyen. (Persze nem tartaná meg az ígéretét!)
Leopárd
2021-06-07 at 12:41
AZ IMF , A MICROSOFT, A ROLLS ROYCE ALELNÖKE IS OTT TANULT-ILLETVE J.P. MORGAN EGYIK VEZETŐJE. FUDAN-YALE EGYÜTTMŰKÖDÉS IS VAN.MIRŐL DUMÁL GG?ERRŐL DÖNTSÖN A DINKA PEST?A PESTI BÁRMIT ELUTASÍT AMI KAPCSOLATBA HOZHATÓ ORBÁNNAL.-NEM ÉPESZŰ VÁROS.
Miklós Beáta
2021-06-07 at 11:39
A népszavazás az egyetemről TUTI bukta! Ébresztőőőőőőőőőő!
Cser Borbála
2021-06-07 at 09:45
Ilona hozzászólásával egyetértek.
Pár évvel ezelőtt, éltem néhány évet az Egyesült Államokban.kíváncsi voltam, az ottani nyelvkönyvekre ésa nyelvtanulási hajlandóságra.
Nos a nyelvkönyvek sora: Kínai, orosz és a spanyol, majd aztán a többi.
Nézzük a befektetések, vállalati tulajdonlás oldaláról: nem vitatható sem nálunk, sem az EU-ban sem a világon, hogy Kína vezet. Akkor miért is nem kell nekünk az a kínai egyetem, ahol el fogja sajátítani a nyelvet, a szakmai nyelvet, és ami fő az üzleti kultúrát- ami gyökeresen más, mint az európai.
Miért tanulták, de nem megtanulták ész nélkül az angolt? Hogy aztán kimenjen a diplomával a zsebében hűtőházi csomagolónak, közlekedésben több műszakos menetirányítónak és így tovább. Ez összefért a fejekben a “ideológiával”?
Kínai gyógyászat: merőben más elveken nyugszik, mint az az un.nyugati. Miért volna baj, ha ez a szemlélet is helyet kapna.
Végül a szegény tanuló. Ma is, és mindig is volt ösztöndíj, diákhitel, végek is adtak ösztöndíjat. nyilván nem azoknak, akik 10 év alatt sem érték el a diploma kiadás követelményét.
Esett erről szó a tüntetésen: Valójában mi volt ennek a tüntetésnek a célja? Na nem a Fudan! belerondítani a kínai-magyar kapcsolatokba; demonstrálni a tartótisztjeik felé, hogy vallják az EU- USa viszonyát Kínával szemben és a fő cél: lejáratni Orbánt, és a FIDESZT.
Karácsony pedig széttárt karral azt hitte, ő a messiás. Hát nem az. Egy percig úgy érezhette, hogy “valaki”, hogy tényező a nagypolitikában.Nem az.
Leopard
2021-06-07 at 08:42
Pl. Azt kell garantálni hogy a Fudanra be fog jutni szegény- de tehetséges magyar is. Ill. Azt hogy a teljes felsőoktatás fejlődik. Ez nehéz? Nevetséges. Az pedig a hülyeség rekordja hogy ebben az ügyben a végletekig ostoba pest döntsön- ott megválasztották pl. NASZÁLYIT, BARANYIT, NEANDERT, ÉS KARIGERIT. ÉS EZEK DÖNTSENEK? HÁT A F..ZT.
Leopard
2021-06-07 at 08:37
DE, HOGY LEHET ÉP ÉSSZEL FELHOZNI, HOGY EGY NEMZETI ÜGYRŐL CSAK BUDAPEST DÖNTSÖN? AZ A BELTERJES VÁROS, AHOL A MÉRNÖKÕT LECSERÉLTÉK EGY IDIÓTÅRA? AZ A LÉNYEG HOGY A TELJES FELSŐOKTATÁS FEJLESZTVE LEGYEN- ÉS EZ BEINDULT. A MÁSIK: A FUDANRA JUSSANAK BE SZEGÉNY DE TEHETSÉGES MAGYAROK. EZ GARANTÁLHATÓ.
Ubul
2021-06-07 at 06:51
PG, és az Olimpia megrendezése. Gondolja, hogy azért tülekednek az országok az Olimpia megrendezésért, mert az veszteséges? Ostoba megközelítés. Az Olimpia megrendezéséhez óriási támogatást adnak, amit ha jól használnak fel az ország csak profitálhat belőle. Persze a momentumosok annak idején erről nem beszéltek, viszont volt képük azzal riogatni az ostoba budapestieket, hogy ha megrendezné Mo. az Olimpiát, még a nyugdíjakat sem fogják tudni kifizetni. No ment is a hír a sok vénasszony közvetítésével, és rövid időn belül megvolt a Momentum népszavazási kezdeményezéséhez szükséges aláírás. Már csak az várat magára, hogy mikor kapja meg Fegyőr a franciák legmagasabb kitüntetését, mivel ezzel a hazai cirkusszal a franciák kezére játszották a 2024-es Olimpia megrendezését. Ezt mifelénk hazaárulásnak hívják.
Judit
2021-06-07 at 06:02
Betűről–betűre egyetértek ” Ilona ” hozzászólásával.!!!
Ez a kari-geri amióta a főpolgármesteri széket bitorolja
semmi hasznos munkát nem végzett,vagy ez a ténykedése is figyelem elterelési
akció.?!
Vízöntő
2021-06-06 at 20:58
”a Fudan Egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik. Tervek sem állnak rendelkezésre. Ha meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni. Mostantól számítva másfél év alatt eljuthatunk ide.”
A kommentelőknek ezzel a vitával – a népszavazásról – nem kellene kivárni azt a másfél évet?
Solaris
2021-06-06 at 20:50
Gergő, rossz a lapjárás.
Meg a szakmát sem sikerült ellopni Lázártól.
Leopard
2021-06-06 at 20:17
Gulyás! Akkor a 22- es országos választás mégis minek? Amúgy- ha erről külön lehet dönteni pesten- akkor ez azt involválja hogy a Fidesz egy ócska tűntetés miatt FELADTA. DE AKKOR MINEK MILLIÁRDOKAT ELSZÔRNI NÉPSZAVAZÁSRA? ESSÉL AZONNAL KG LÁBA ELÉ. ( AZTÁN: EZ PRECEDENST TEREMTENE: minden egyetemről népszavazni akarnának- és paksrôl is. ) Bolond vagy.
Andromeda
2021-06-06 at 20:11
Tisztelettel kérem a Fidesz-KDNPt, hogy legyen Fudan-egyetem, de semmiképpen sem Budapesten!!! Elvégre Budapesten már kb. 60 főiskola és egyetem van beleértve mindent, vallást és külföldit is. Szerintem oda kellene vonná a Fudant, ahol nincs még egyetem, van elég szép kisváros, amely vonzó lehet!!!! Köszönöm!!!!
Patriot
2021-06-06 at 20:03
Az egész Fudam ügyet arra használják az elmebeteg liberálisok, hogy kommunistázhassák a Fideszt.
Az atomerőmű dettó.
Azorbán elaggya az országot Kínanak, meg az oroszoknak.
Ilyen hazugságokkal próbálják az utcára vinni a népet.
Sikerült is néhány ezer hülyét tegnap.
Nem fogják fel, hogy nem rendszerváltó, hanem ellenzék váltó hangulat van az országban.
khm
2021-06-06 at 20:01
Tisztelt Naprózsa!
Reálisan 2024-ben lehet arról beszélni,hogy építsenek egy ilyen egyetemet. Akkorra lehet terveket,helyszínt stb meghatározni.
Leopard
2021-06-06 at 20:00
Gulyást le kell váltani. Ezt a bejelentését hetekig fogja az ellenzék ünnepelni. Megemelte Karácsonyt. GYŐZTES HADVEZÉRRÉ TETTE. PESTEN AMÛGY IS ESÉLYTELEN EGY ILYEN NÉPSZAVAZÁS. EZZEL KARÁCSONYT GULYÁS FELEMELTE. A BUDAPESTI NÉPSZAVAZÁS PEDIG ÉRTELMETLEN. OTT A FIDESZ NEM RÚG LABDÁBA.
khm
2021-06-06 at 19:58
ballib
A magadfajták anyja ott gyűjti a zabálnivalótokra a pénzt.
?? Hazafi ??
2021-06-06 at 19:44
Kistehén! Azért tüntetnek, mert az egyetem mögött egy olyan ország áll, amely már néhányszor példát mutatott abból, hogy az emberi jogok helyett mennyivel fontosabbak az emberi kötelességek. Ott nem babusgatják a haza ellenségeit.
?? Hazafi ??
2021-06-06 at 19:38
Népszavazás helyett lehetne egy újabb nemzeti konzultáció. Annak a lebonyolításába és az eredmény összesítésébe, nem szólhat bele az ellenzék. Így kedvezőtlen eredmény esetén egyszerűbb közbeavatkozni.
kistehén
2021-06-06 at 19:36
Noooormális vagy, Gergely? Hogy ezt is elkaszálják, mint az olimpiát? Egyáltalán minek népszavazás? Ez most úgy veszi ki magát, mintha megijedtetek volna tőlük!
Amúgy nem értem, honnan volt ott ez a sok ember? Fizetett bértüntetők vagy mi? Nem volt más dolguk? Egyáltalán, tuják, hogy miért tüntettek? Tudják, hogy a Fundan reálegyetem? Vagy pont ez a baj, hogy nincs genderszak? És egyáltalán mi a bajuk? Sosem éltek ilyen jól, mint most! Mi a franc bajuk van? Én is bp-i vagyok, de nem értem ezeket!
PG
2021-06-06 at 19:34
Szerintem felesleges a népszavazás egy ilyen kis részletkérdésben. Vajon a CEU esetében volt népszavazás? Akkor hogy került ide?
De az a gyanúm, hogy ha lenne népszavazás azt is megnyerné a Fidesz. Ugyanis ez más mint az olimpia, ami tényleg rengeteg pénzt elvitt volna. De megfelelne, ha mondjuk a Fidesz végezne e kérdésben egy közvélemény kutatást. Az hogy néhány ellenzéki bugris kimet hőzöngeni, az nem egyenlő a budapestiek akaratával.
Én is budapesti vagyok és igenis támogatom a FUDAN egyetem itteni működését. (Ezek nem exportálnak “demokráciát”, csak tudományt)
Leopard
2021-06-06 at 19:29
Gulyás! Ha lehet népszavazás 1 egyetemröl- akkor ki fogják erőltetni hogy MINDEGYIKRŐL LEGYEN. AZTÁN PAKSRÓL IS. MEGVESZTÉL?
Leopard
2021-06-06 at 19:26
Egyáltalán nem biztos hogy ez jó. Mert erre a csűrhe ellenzék pl. Az alapítványok ügyét is ” meg- népszavaztatja”- meg az SZFE- t etc. Aztán paksot is. AZ ORSZÅGOS VÅLASZTÁS LÉNYEGÉBEN NÉPSZAVAZÁS. MINEK KÜLÖN – 1 ÜGYBEN- AMIT A TÖMEG VÉGKÉPP NEM ÉRT?
Naprózsa
2021-06-06 at 19:16
Jó az irány a kormány részéről, ahogy eleve javasoltam. Meg kell szavaztatni, de úgy, hogy most meg is mondják, hogy mikor kerül erre sor, teszem föl 2022 decemberében. Pontosan tűzzék ki az időpontot, hogy ezzel a nolimpiás bagázs lába alól kihúzzák a szőnyeget. A jónép lenyugszik, hogy majd megint demokratikusan dönthet, a hazaáruló moslékok pedig azért, merthogy abban bíznak, addigra már ők lesznek hatalmon és a zsebükbe folyik majd be a lóvé ebből.
Mindenki le fog nyugodni és az első veszélyes csatát így a kormány nyeri.
Ami a vidékre telepítést illeti, abban nem biztos, hogy mi dönthetünk. Akármilyen szép is Debrecen, korántsem biztos, hogy a kínaiak egy izgalmas, színes világváros helyett meg akarnák építeni bárhova Budapesten kívül. A nálunk letelepedett kínaiak elsöprő többsége Budapesten, a nagy cégek, kínai bank, kínai és egyéb diplomaták (akiknek gyerekei itt tanulnának) élnek és nem hiszem hogy szívesen bumliznának távoli kisebb városokba. Max Érd, Csömör, és egyéb Budapesttel jó közlekedési sávban lévő bolygótelepülések jöhetnének még szóba.
S egy dolog még veszélyes, ha a terveket magyar pénzből csináltatja a kormány, ebbe is bele fognak Karácsonyék kötni, tehát a tervezést is el kell halasztani HANGSÚLYOSAN a választások utánra, vagy fizessék azt a kínaiak, nehogy most meg ezen lovagoljanak a hazaárulók.
Amúgy ne legyünk biztosak abban, hogy az ország többsége szavazna az egyetem mellett. Még a fideszesek sem. Inkább ne próbáljuk most ki, jó!?
Ubul
2021-06-06 at 18:51
Isten őrizzen bennünket, hogy ezt is a budapestekre bízzuk. Csak emlékeztetnék mindenkit, hogy az Olimpia megrendezését is a pestiek furták meg. Budapest nemcsak a pestieké! Budapest nem lehet néhány ostoba ballibsi politikus játékszere. S ha népszavazáson akarjuk eldönteni, hogy legyen-e kínai egyetem Magyarországon, abba legyen nekünk is beleszólásunk. Bár volna egy más megoldás is. Adjon helyt akár Székesfehérvár vagy Debrecen egy ilyen híres egyetemnek. Jobban megérdemelnék, mint a vörös Budapest.
K
2021-06-06 at 18:48
A Fudan egyetemet Debrecenbe kell telepíteni, a CEU-t pedig ki kell utasítani az országból.
A Fudan egyetem reál egyetem, és nincs ideológiai szak, nem értem a budipesti (vagy butapesti) önkormányzatok ellenkampányát.
Legjobb megoldás a HUNEXIT, arról is kell szavazni.
Leopard
2021-06-06 at 18:47
Legyen Füreden. Tihannyal szemben. BP MEG LE VAN…A GYAGYÁVAL LEGYENEK EL.
márko
2021-06-06 at 18:41
mindenkivel egyetértek ki úgy látja
HOGY
. a Fudán egyetemet másik városban is lehet megnyitni
ÉS
. nem szükséges mindent Budapestre telepíteni
ÉS
. ( nagyon jó + nagyon jó ) az országot decentralizáltan fejleszteni ( ha nem akarják , lehet máshol )
. jó összeköttetések ( intercity )
. azonnal lépni
/
gondolom én mint patkány
Leopard
2021-06-06 at 18:40
TELJESEN ILLOGIKUS AZ IRRACIONÁLIS PESTIEKRE BÍZNI A FUDAN ÜGYET. A VIDÉK MEG BÉGESSEN HOZZÁ? MI AZ HOGY HA NEKIK A STUPIDITÁSUK MIATT ESETLEG NEM KELL – AKKOR A VIDÉK IS MONDJON LE RÔLA? NE JÁTSZADOZZUNK A NORMÁLISOK IDEGRENDSZERÉVEL!
Gábriél
2021-06-06 at 18:38
Ne farijjál mán Gergely,mögötted ott a gödör!
nemzeti
2021-06-06 at 18:37
Egyébként ezt a Népszavazást országosan is elbukná a Fidesz.
Én megszavaznám,de a nép az istenadta nép az nem a 90-es évek embere.
Eltunyultunk
betévő falat orientáltak lettünk
távlati terveink már nincsenek
a gyerekeink EU pártiak
Nagyon össze kellene kapni magunkat már 2022-ért is.
Ilona
2021-06-06 at 18:36
Öt német egyetemmel, huszonnégy skandináv egyetemmel és az amerikai Yale-lel is együttműködik a kínai Fudan Egyetem, melynek szerte a világon vannak kihelyezett tagozatai.
https://www.origo.hu/itthon/20210511-a-fudan-egyetem-mar-regen-kiepitette-kiterjedt-kapcsolati-halojat-europa-es-amerika-fele.html
Karácsony túlzottan sokat képzel magáról, jobban elemezni kellene önkritikusan saját képességeit:
Merkelnek …nem gond a FUNDAN Egyetemmel való együttműködés, és az USA-nak sem. Neki miért jelent gondot, ahelyett, hogy örülne Budapest kulturális fejlődésének?
Meg kell kérdezni Karácsonyt mi erről a véleménye. Németeknél, skandinávoknál, az USA-ban nem gond a FUNDAN Egyetemmel a kapcsolatfelvétel csak a magyaroknál látja gondnak Karácsony, legalább indokolja meg miért tiltakozik, ő személyesen az egyetem ellen?
Az nem válasz, ha azt mondaná nemcsak ő nem akarja a kínai egyetem megjelenését. Az okot mondja meg, miért tiltakozik?
Amennyiben nem tudja értelmesen, meggyőzően elmagyarázni, miért nem akarja Budapesten a Fundan Egyetem jelenlétét, akkor ne is lépjen fel kritikusként, mert nem lesz hiteles érdemi magyarázat nélkül.
Igazán elvárható, hogy egy miniszterelnök -jelölt jelölt ne merjen elfutni a riporterek kérdése elől, mert az miniszterelnök-jelölthöz méltatlan ostoba viselkedés, saját maga lejáratása.
Ne akadályozza a sajtószabadságot, a riporterek munkáját saját kicsinyessége miatt.
Gondolom szinte minden vidéki magyar nagyváros örülne a Fundan Egyetem megjelenésének, az egyetem által nyújtott lehetőségeknek, hasonlóan a németekhez….Ha a fővárosnak nem kellene a Fundan Egyetem által nyújtott lehetőség ,akkor legyen pl. Debrecenben, a debreceniek biztosan nagyon örülnének.
Egyébként nagy szégyen rá, hogy Karácsonynak semmilyen megújulás nem tetszik, így van a Városligettel is.
Talán lehet az irigység működik benne, hogy nem a nevéhez kapcsolódik a világhírű egyetem magyarországi megjelenésének terve, sem a Városliget megújulása, megszépülése.
Leopard
2021-06-06 at 18:35
Na NE MÁR! MIÔTA PUSZTÁN BUDAPESTI ÜGY A FUDAN?
Feri
2021-06-06 at 18:34
Az tényleg ostobaság, hogy a budapestiek döntsenek Fudanügyben. Országos népszavazás kell róla, összekapcsolva a sorosegyetemmel. Ha negatív az eredmény a budapesti tartózkodásra, mehetnek vidékre. A Fudan pl. Debrecenbe, sorosék pedig bivalyvasznádiba.
Torockó
2021-06-06 at 18:33
Kár egyetlen “egyetemről” szavazni. Gazdaságosabb, ha kettőről, CEU-Középeurópa és a Fudan együtt szerepeljen a szavazólapon. A szakok (CEU kizárólag politikával és szélsőséges társadalmi kérdésekkel foglalkozik, a Fudan meg teljes spektrummal, de gazdasági és műszaki szakokkal elsősorban) kihangsúlyozásával, hogy mindenki lássa a CEU tudatdeformáló képzéseit és a Fudan egyetemes, tudományos szakjait.
Vdmlc
2021-06-06 at 18:24
Elég volt a bpesti tunya, buta, agymosott emberek egész országra ható hülye döntéseiből! (lásd :önkormányzati választások) Országos népszavazás kell és nem kettős mércés bib….diktatúra!
Kori
2021-06-06 at 18:23
Javaslom,hogy mostantol kezdve minden egyes epitkezes eseten,legyen az csaladi haz vagy stadion, rendezzenek nepszavazast.Javaslom,hogy nemcsak Budapesten,hanem az orszag a legkisebb faluban is, hiszen senki sem donthet a “nep” elleneben. Neha nagyon furcsanak tartom a Fidesz kommunikaciojat,de ok tudjak.
khm
2021-06-06 at 18:05
VIDÉKEN több helyen is szívesen látnának egy ilyen magas színvonalú egyetemet!
Hagyják már a retkes Butapestet rohadni a saját levében! SEMMI ezeknek,mert nem érdemlik,csak a káoszt!
K
2021-06-06 at 18:01
Szuper:
Ha már a FUdan egyetemről lehet szavazni, akkor már hozzá lehet kapcsolani a CEU ügyét, és az EU tagság ügyét is.
TalEle
2021-06-06 at 17:55
Ez baromság! A pestiek úgyis leszavazzák a Fudan-t, mint tették az olimpiával…Ezt a szerencsétlen, Magyarországon jobb sorsra érdemes, kínai egyetemet nem lehetne Debrecenbe vinni? Ha Debrecen jó a Massachusetts Institute of Technology (MIT)-nak, amely a világ elsőszámú műszaki egyeteme, akkor jó lesz a Fudannak is! (Karácsony és Baranyi meg építse fel a “Diákvárost” ahogy akarja…) Egyébként az ELTE-n „kinevelt” ballib pesti értelmiség azért nem akarja a Fudant-t mert retteg, egy gender, meg minden ideológiától mentes, pragmatikus egyetem megjelenésétől, amely rögtön nyilvánvalóvá tenné ország-világ előtt az ő alkalmatlanságukat…
Poroszlai Róbert
2021-06-06 at 17:55
ez a mi országunk és nem a pestieké!Mi döntünk!
Nahát
2021-06-06 at 17:52
A Fudan egyetem meg fog épülni Magyarországon, ha nem Budapesten, majd egy másik városban. Az ellenzék megint adott a kakának egy jó nagy pofont. Csak szagolgassátok magatokat!
angelblind652
2021-06-06 at 17:49
KIKÉREM MAGAMNAK, HOGY EGY EGYETEM ÜGYÉBEN CSAK A BUDAPESTIEK SZAVAZHASSANAK!!!
LEGYEN ORSZÉGOS NÉPSZAVAZÁS!!! ÚGYIS EGY VÍZFEJŰ ORSZÁG EZ, NE LEGYEN MÉG NAGYOBB A FEJE, HOGY MEG TUDJANAK AKADÁLYOZNI EGY EGYETEM FELÉPÍTÉSÉT!!!