Éppen százhetvenöt éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, valamint Pesten gróf Batthyány Lajos korábbi miniszterelnököt. Írásunkban a magyar történelem egyik leggyászosabb napjára emlékezünk.
Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom alapvető változásokat hozott a magyarok számára. A 12 pontból álló “Mit kíván a magyar nemzet?” című kiáltványban megfogalmazott követelések szinte mindegyike szerepelt az 1848. április 11-én ratifikált törvényekben. A magyarság nem egészen egy hónap alatt átlépett az ótestamentumból az újba, a korábban elméletben megfogalmazott szabadságeszméknek mindössze 27 nap alatt képes volt megteremteni a törvényi alapját is.
Mindezeket természetesen nem hagyták annyiban a Habsburgok sem. Miután sikeresen ellenünk lázították a monarchia területén élő nemzetiségek egy részét, majd katonai támadásokat is indítottak a magyarság ellen, I. Ferenc József személyében még 1848 decemberében új császárt is választottak. Az 1849 áprilisában lezajló győztes csaták sorozata, amely „dicsőséges, tavaszi hadjárat” néven vonult be a magyar történelembe, ráébresztette az osztrákokat, hogy egyedül nem tudnak térdre kényszeríteni bennünket. Az ifjú császár a vele rokoni kapcsolatban álló orosz cár segítségét kérte, aki közel kétszázezer katonát küldött I. Ferenc József megsegítésére.
Nemcsak a rokoni kötelékek, de a jól felfogott érdekek is késztették I. Miklós orosz cárt erre a lépésre, ugyanis az Orosz Birodalom területén élő nagy létszámú lengyel kisebbség árgus szemekkel és nem csekély rokonszenvvel figyelte a magyar szabadságtörekvéseket, és egy magyar győzelem, az önálló és független Magyar Királyság létrejötte – már csak a sok évszázados lengyel-magyar barátság okán is – támogatója lett volna a lengyelek hasonló céljainak. Ezért nem csupán osztrák, de orosz érdek is volt, hogy a magyar szabadságharc elbukjon.
Az orosz hadi segítség hamar eldöntötte a szabadságharc sorsát. 1849 nyarán egyértelműnek látszott, hogy bukás következik, hiszen olyan mérvű volt a túlerő, amellyel semmilyen módon nem lehetett megbirkózni. 1849. augusztus 13-án Világosnál Görgey Artúr letette a fegyvert, igaz, több, mint jelzésértékű volt, hogy nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt. Ez egyértelmű kifejezése akart lenni annak, hogy mi nem a Habsburg seregtől, hanem az őket támogató oroszoktól szenvedtünk katonai vereséget.
Julius Haynau. Forrás: Wikipedia
A császár brutális erejű megtorlást helyezett kilátásba, amelynek végrehajtására emberére talált Julius Haynau személyében. Bár a császári táborszernagyi rangban szolgáló, egyébként kiváló katona hírében álló Haynau ottani vérengzései miatt a „bresciai hiéna” néven híresült el, nálunk is ízelítőt adott kegyetlenségéről, már a szabadságharc idején is. Vagyis I. Ferenc József aligha véletlenül helyezte ide őt „rendet csinálni”. Haynau nem is tétlenkedett, és előre elmondta, mire készül.
„Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük … Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt!”
Julius Haynau 1849. augusztus 24-én keltezett levele Schönhals császári tábornoknak
Tartotta is a szavát. Október 6-a volt a megtorlás legvéresebb, legembertelenebb napja. Pesten kivégezték Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt. Batthyány előző este sebet ejtett a nyakán annak érdekében, hogy ne lehessen felakasztani. Bár a kivégzést így sem kerülhette el, „porra és golyóra” változtatták annak módozatát, így végül az első felelős magyar miniszterelnököt agyonlőtték. Ő maga vezényelt sortüzet a katonáknak. Amikor kiderült, hogy nem kötél, hanem golyó által veszítette életét, Haynau dührohamot kapott.
Gróf Batthyány Lajos kivégzése Pesten. Forrás: Wikipedia
Ugyanezen a napon Aradon – a vár déli bástyája lábánál – meggyilkolták a magyar szabadságharc tizenhárom tábornokát. Közülük kötél által veszítette életét Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác és Vécsey Károly. Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet pedig puskagolyó küldte a halálba. A kivégzett tábornokok holttestét egészen aznap estig otthagyták az akasztófán, hogy látványuk elrettentésként szolgálhasson a magyar üggyel rokonszenvezők számára.
A Habsburgok véres, magyarellenes megtorlása kapcsán rendkívül fontos kiemelni, hogy bár az október 6-i mészárlás hagyta a legmélyebb nyomot a történelmünkben, ám ez csak egy része volt a történéseknek, ugyanis nem csupán az aradi kivégzettek száradnak Haynau és pribékjei lelkén. A már augusztus végén elkezdődő, és még 1850-ben is zajló megtorlások során több mint száz ember életét oltották ki.
Közöttük volt Kazinczy Lajos honvédezredes, Ormai Norbert honvédezredes, Hruby Gyula honvédőrnagy és Lenkey János honvéd vezérőrnagy is. Akiknek az életét meghagyták, azokét is igyekeztek pokollá tenni. Sokakat zártak híres várbörtöneikbe. Közülük a magas rangú egykori honvédtiszteket lefokozták, a császáriak ellen szolgáló honvédeket pedig közlegényként az osztrák hadseregbe sorozták, ahol megalázó beosztásaikban éveket töltöttek, tudatosan a hazájuktól távolra vezényelve. Sokan közülük inkább elbujdostak, vagy a kényszerű emigrációt választották.
A magyar szabadságharc ugyan vereséggel zárult, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. Egyrészt sokadszorra nyert bizonyságot az a tény, hogy a magyarságnak van egy elképesztő képessége, amely még a vér szerint nem magyarokat is képes a magyar ügy mellé állítani. Nemcsak a szabadságharc hős és mártír tábornokainak egy része a jó példa erre, de a korábbi korokból Kapisztrán János, Dugovics Titusz vagy éppen Zrínyi Miklós is.
Emellett az is hamar egyértelművé vált, hogy a nemzet a lelkében soha nem hódolt be legyőzőinek. Már az 1850-es évek elején szervezkedés indult Somogyban, Noszlopy Gáspár vezetésével, ám ezt a Habsburgok besúgói hamar leleplezték, szervezőit pedig kivégezték. Később a passzív ellenállást választották véreink. Ennek, valamint a 1860-as évek közepére jelentősen átalakuló európai erőviszonyoknak köszönhetően az osztrákok számára nem volt más választás, mint kiegyezni a magyarsággal és nem egész húsz évvel a szabadságharc leverése és brutális megtorlása után megadni mindazon kiváltságok nagy részét, melyekért 1848/49-ben oly sokan áldozták fel szabadságukat, életüket.
Vezető kép: az aradi vértanúk mellszobrai a Hadtörténeti Múzeumban, Budapesten. Fotó: Wikipedia
Facebook
Twitter
YouTube
RSS