Gyurcsány és a francia forradalom

Gyurcsány Ferenc a választást követően is tartotta magát a szokásos szerepéhez. Az éppen csak a parlamentbe kerülő Demokratikus Koalíció elnöke ismét tökéletesen megérezte az idők szavát, hogy neki kell megszólítania a soraiban zilált, de mindhalálig kitartó “demokratikus” ellenzéket. A diktatúra sötét örvényében hősies harcot vívó Gyurcsány önmagát érezte a legmegfelelőbb személynek arra, hogy utolsó esélyként lázadást szítson a törvényes hatalom ellen, múlt héten pedig fény derült a lángeszű akcióra.

Az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökei levelet kaptak, a sokat szenvedett magyar nemzet sorsát eldöntő levelet. A DK elnöke ugyanis azt javasolta május végén kelt levelében, hogy egy, a francia forradalmat közvetlenül megelőző, a „labdaházi nemzetgyűlés” néven elhíresült mozgalomhoz hasonlóan az ellenzéki pártok is hozzanak létre alternatív nemzetgyűlést. Arra nem tért ki a korábban az országot csődközelbe vezető és saját népét gumilövedékkel kínáló Gyurcsány, hogy a labdaházi esküt a vérengzés és terror évei követték a franciáknál. Őt ismerve nem a nemes eszméket látjuk magunk előtt, a szabadság-egyenlőség-testvériség fennköltsége helyett inkább a francia forradalom utolsó éveit jellemző jakobinus terror és gondolkodás nélküli mészárlás jut eszünkbe.

A 2006-os szemkilövető inkább csak ismét a középpontba próbált kerülni, amikor a nagy francia forradalmat idézte meg – legalábbis annak kezdetét – amikor a “labdaházi nemzetgyűlést” állította példaként a mai magyar ellenzék számára. Gyurcsány párhuzama több szempontból is hamis, hiszen jelenleg Magyarországon a választók markáns többsége alapján kormányoz a Fidesz, míg a francia forradalmat többek között széles körű elégedetlenség, éhezés, elnyomás indította el. Nem mellékesen ma Magyarországon nincs forradalmi hangulat, az átlagember mást érez, mint amit a bukott miniszterelnök vizionál. A DK elnöke azt tehát nem részletezte levelében, hogy a “labdaházi eskü” után elszabaduló pokol is a tervei között szerepel-e, de korábbi, a saját nemzete ellen elkövetett bűnök alapján ez sem kizárható. 1789-ben valóban sok elképzelés fogott össze eleinte azért a célért, hogy a királyságot megbuktassa és a társadalom többsége valóban ezt akarta, ma viszont vagy totális cinikusság, vagy igen erős szellemi korlátozottság kell ahhoz, hogy hasonló párhuzamot lássunk.

Gyurcsány Ferenc levelében arról írt, hogy szerinte a parlamentben nincs valós lehetősége az ellenzéknek a döntések befolyásolására, ezért lenne szükség egy olyan fórumra, ahol a megválasztott ellenzéki képviselők az ország valós problémáit meg tudnák vitatni. Ahhoz, hogy a zavar teljes legyen, Gyurcsány kijelentette, hogy ettől függetlenül a képviselők szerinte vegyenek részt a rendes Országgyűlés munkájában is.

Lehet játszani a számokkal, azonban az tökéletesen egyértelmű, hogy 2018. április 8-án elsöprő arányban mondtak nemet Gyurcsányra és a többi ellenzéki pártra a választók, és mondtak igent a jelenlegi kormány munkájára. Ezt nem kell és nem is érdemes vitatni, de akkor vajon mi történik most?

Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen lázadást javasol a kisebbség nevében, ahogy ezt a baloldal több évtizedes történelméből már nem egyszer láthattuk. Demokratikus átalakulást javasol többek között, melyet már ismerünk az 1946-48-as időszakból, amikor a kommunisták a valódi demokráciát cserélték le névleg létező népi demokráciára, mely sem népi, sem demokrácia nem volt.

A programterv azóta már közkinccsé vált, minden szavát issza azóta is az ország demokratikus fele, mi csak három tételt ragadunk ki a felhívásból, mely olyan fórum létrejöttét vizionálja,

• amelynek határozatai természetesen közjogi kötőerővel nem bírnak, de előkészítik a demokratikus átalakulást és alternatív programot adhatnak a demokratikus nyilvánosság számára, hiszen ez megalapozhatja a kormányváltás utáni demokratikus átmenetet;
• amely a legjobb hazai és európai minták alapján saját maga szabályozza a működését, hiszen az Országgyűlési törvény és Házszabály nem alkalmas egy demokratikus képviseleti fórum működtetésére;
• amely – a népképviselet elvének tiszteletben tartása alapján – a megválasztott képviselők szavazatával hozza határozatait, de a döntések előkészítésébe széles körben bevonja a civil szervezetek, szakmai- és szakszervezetek és a tudományos élet képviselőit, hiszen az európai politikai kultúrában ez elengedhetetlen a jó szakmai színvonalon folyó parlamenti munkához.

A fenti tervezetet olvasva az ember úgy érzi, hogy időutazást él meg, a demokratikus átalakulásról 1956, esetleg 1989 jut az eszébe, vagy pont a 2004-es puccsal hatalomra kerülő, majd azzal visszaélő Gyurcsány Ferenc sziluettje kúszik be a horizontba: azt egyszerűen elképzelhetetlennek tartja, hogy a DK elnöke a jelent idézte meg. Pedig kétségkívül erről van szó az ő olvasatában, de az olcsó népszerűséghajhászás és az ellenzék vezérének szerepe sem jön be a bukott politikusnak. Egy demokráciában azonban ezeket a sületlenségeket is ki lehet mondani.

Gyurcsány levelében azt is leszögezte, hogy ezek csak az ő javaslataik, a részleteket közösen, kompromisszumos úton kívánja kidolgozni, ahogy végül összefoglalta:

“Mutassuk meg az országnak, hogy létezik az ellenségek megsemmisítő háborúja helyett egy normális, demokratikusan, a másik tiszteletén alapuló parlamenti működési rendszer.”

Gyurcsány elképzelése szerint tehát a demokratikus rendszer azt jelenti, hogy egy törpekisebbség irányítja az országot, a valóban demokratikus játékszabályok alapján elért kétharmados Fidesz-KDNP győzelem nem mérvadó. Az ötletét akár népi demokráciának is nevezhetné a múlt alapján, akkor vezetett kisebbség országot a “nép nevében”, hiszen a kommunista példaképek és elődök így csinálták. Jelenleg azonban nincsen mögöttük a Vörös Hadsereg, el kellene fogadniuk, hogy ez a nép sosem szerette őket és nem kért belőlük. A demokrácia szabályai szerint nekik most nem osztottak lapot és ez így van jól.

Vezető kép: MTI, Fotó: slideplayer.hu, Szántó Lajos: Proletárok! Előre! Ti vagytok a világ megváltói! (1919)