Már csaknem százezren aláírták a CitizenGO petícióját a Netflix legújabb, gyerekekre célzott LGBTQ-agymosása ellen. A számos bejelentés hatására a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is vizsgálni kezdte a rajzfilmet, miközben a progresszív média természetesen lelkesen bagatellizálja a gyerekek homoszexualizálását és gúnyolja az ezzel szembeni kiállást.
A Jurassic World (Krétakori tábor) című, már hétéves kortól ajánlott rajzfilmsorozatban a szereplők által támogatott leszbikus történetszállal és csókkal érzékenyítik a gyerekeket, ami a Netflixen inkább papírforma, mint meglepő. A homoszexuális propagandában és kereszténygyalázásban eddig is nagyot domborító műsorszolgáltató még az előfizetők elpárolgását és a komoly anyagi visszaesést is bevállalta az említett célok végett. Tavaly október óta a vállalat részvényeinek értéke a harmadára zuhant, vissza oda, ahol a járvány okozta fellendülés előtt volt.
A – nyilván nem véletlenül éppen – Hollandiában bejegyzett Netflixnek az ottani szabályokat kell betartania, márpedig a holland társadalomról tudjuk, hogy a sima homoszexualizmusnál meredekebb irányzatokkal is hosszú közös története van (a megdöbbentő holland pedofilvilágról ITT írtunk bővebben). Ugyanakkor a magyar médiatörvény szerint hatékony műszaki megoldással kell elzárni a kiskorúakat a fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésüket kedvezőtlenül befolyásoló erőszakos, a szexualitást nyersen vagy öncélúan ábrázoló, illetve a homoszexualitást és a születési nem megváltoztatását megjelenítő, népszerűsítő tartalmaktól.
Ha a magyar hatósági vizsgálat során jogsértés merül fel, akkor is a holland médiafelügyelőséghez (CVDM) kerül az ügy, szóval jogi téren minimum kacifántos, de akár esélytelen is a történet. A CitizenGO épp ezért mindenkit a petíció aláírására biztat a hatósági vizsgálat mellett is. A civil szervezet felhívta a figyelmet, hogy az ilyen rejtett genderpropagandát a tudatos szülők sem tudják okvetlenül kiszűrni, ha hétéveseknek szóló rajzfilmbe is belecsempészik. A mostani ügy úgy derült ki, hogy egy szülő a gyerekével játszott, miközben a háttérben ment a mese, és az egyik lányszereplő szerelmet vallott benne a másik lánynak, a jelenet pedig csókkal és a további főszereplők meghatott kommentárjaival zárult.
Ezzel a rajzfilmet néző gyerekeket abban erősítik meg, hogy a szülők, a felnőttek és a kortárscsoport szerint is teljesen rendben van egy lánynak egy másik lánnyal csókolózni, vagy egy fiúnak egy fiúval. Más szóval, profi és kitervelt módon agymossák a sorozattal a gyerekeket a homoszexuális propagandával már hétéves kortól!
– közölte a CitizenGO.
Ez a műsor is a szokásos taktikát követi tehát, miszerint sokáig nincs utalás ilyesmire, aztán amikor a történet már beszippantotta a nézőt, akkor zúdítják rá az LGBTQ-propagandát. A különbség, hogy a Netflix ezt jellemzően felnőtteknek szánt sorozatokkal játssza el, ám most kisgyermekek kerültek a homoszexuális érzékenyítés célkeresztjébe. Mindez a magyarországi progresszív média közlései szerint persze csak túlbuzgóság, egy nem létező probléma felfújása, és még dühödtebben kárhoztatják a gyermekvédelmi törvényt, amikor bebizonyosodik az indokoltsága.
Az önmagát szerényen nagybetűző újságíró „Szakma”, amely egyébként jellemzően lelkes támogatója Magyarország csatlakoztatásának az EU ügyészségéhez, a Netflix-ügyben kéjesen örömködik azon, hogy egy nagyvállalat a külföldi bejegyzésével visszaélve játssza ki a magyar törvényeket.
A CitizenGO petícióját ITT lehet aláírni.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS