Pesti Srácok

Háborúpártiak-e azok, akik epét hánynak a békekötéstől? | The Fair Right (videó)

Orbán Viktor először Kijevbe, majd Moszkvába utazott, ahol a tűzszünetről és békekötésről tárgyalt a két ország vezetőjével. Látszólag Zelenszkij és Putyin is szeretné már befejezni a háborút, de egyáltalán nem mindegy, milyen feltételek mellett. Nyilván egyik fél sem szeretné feladni az álláspontját, de tényszerűen igaz, hogy nincsenek azonos alkupozícióban. A háború másik axiómája, hogy minél tovább tart, annál többen halnak meg. Mindkét oldalon. A fegyverszünet és a tartós békekötés lehet az egyetlen járható út. A fényességes nyugat és hazai kiszolgálóik kikérik maguknak a "háborúpárti" jelzőt, de mégis minek lehet nevezni azokat, akik epét hánynak a tűzszünet és béke szavak hallatán?

Érdekes megfigyelni, hogy a közvéleményt jelentősen befolyásolni képes világsajtó hogyan látja Orbán Viktor békemisszióját. A nyugati mainstream valósággal epét hányt Orbán Viktor akciójától, és a legválasztékosabb módon próbálták besározni az egyetlen európai vezetőt, aki a béke mellett tette le voksát és tárgyalóasztalnál szeretné rendezni a konfliktust. A mai videóban az Index cikkét szemlézem, amiben összeszedték a nemzetközi háborús uszítók (ismertebb nevükön világsajtó) aranyköpéseit. Ahogyan arra számítani lehet, az "oroszbarát, Putyin szövetségese, ukrajnai segélyt ellenző, szomszédait magára haragító" (és ehhez hasonló) kifejezések szinte minden bekezdésben szerepeltek.

Merjünk kicsik lenni

A nemzetközi elit azóta vélekedik rólunk ilyen lesújtóan, amióta Magyarország szégyenszemre a globalisták helyett a magyarok érdekeit helyezi előtérbe. Naponta születnek a videóban is bemutatott cikkek, amelyek szerint mi vagyunk a világ segglyuka, amit egy diktátor irányít. Még határkerítésük is van - írják remegő kézzel a magukat újságíróknak álcázó progresszív-tálibok. Néhány ilyen cikk elolvasása után az embernek olyan érzése van, mintha egy gép, egy mesterséges intelligencia írná ezeket az ostobaságokat. A képlet sem bonyolult:

PestiSracok facebook image

Magyarország _____(térség) leg_____(negatív jelző) országa. Megfizethetetlenül drága a _____(aktuális termék), a tömegek pedig rendszeresen tüntetnek a _____(aktuális ügy) mellett/ellen.

Az újságírás nem egy bonyolult szakma, ha az embert azért fizetik, hogy a valóságtól legtávolabb eső élethelyzetekről írjon. A videóban bemutatott cikkek majdhogynem kivétel nélkül mind erre a sémára épülnek. Ez természetesen nem véletlen. Minél előbb hitetik el az emberekkel, hogy nekik itt rossz, annál hamarabb akarják leváltani a kormányt. A mesterterv kiötlői mindössze azzal az aprósággal nem számoltak, hogy mi van akkor, ha az emberek minden igyekezetük ellenére is elégedettek Magyarországgal.

Szitokszó lett a béke

Az is egy gyakori mantra a független jelzőt magukra aggató ellenzéki megmondóemberek szájából, hogy Orbán Viktor teljesen elszigetelődött a világtól. Elszigetelte magát, és Magyarországot is. Ezért járt itt a kínai elnök, a NATO főtitkár, és ezért ír a világsajtó vezércikket Orbán Viktor minden lélegzetvételéről. Az pedig, hogy jelenleg európai vezetőként - egyetlen európai vezetőként - a háborúban álló felek MINDEGYIKÉVEL tárgyal, a nyugati mainstream szerint valami szörnyűséges dolog. De mivel a békekötésről nem tudnak vagy nem írhatnak negatív kontextusban, ezért Orbán Viktor személyét próbálják válogatott hazugságokkal besározni.

A mai videóban ezeket az ordas nagy hazugságokat fogjuk megcáfolni, méghozzá mondatonként. Egyesével.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?