Az Országgyűlés hétfői ülésnapján sem tétlenkednek a képviselők. Elfogadták például az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosítását – az Európai Bizottsággal egyeztetve a szabályokat – visszaállították a korábbi vagyonnyilatkozati rendszert az országgyűlési képviselőknek. Hadházy Ákos, Csárdi Antal és Novák Előd mentelmi jogát felfüggesztették, de szó volt arról is, hogy miért függesztették fel a napelemes pályázatok következő körét. A gyenge forinttal kapcsolatban a Jobbik tett fel kérdéseket, amire a Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt, de azt nem fogadták el, mire Gulyás Gergely javasolta, hogy a párt alkalmazzon közgazdászt, hogy megértsék amit mondott nekik.
A napirend előtti felszólalásokat a Párbeszéd képviselője felszólalása indította, aki szerint nincsen társadalmi támogatottsága már a kormánynak. A képviselő napirend előtti felszólalásában kijelentette, hogy Orbán Viktor szerinte elárulja 1956 eszméit, majd hozzátette: az oktatási rendszer összeomlott, minderre pedig bizonyítékul az október 23-i ellenzéki tüntetést hozta fel a párbeszédes politikus.
Dömötör Csaba emlékeztetett, hogy idén áprilisban több mint 3 millióan szavaztak a kormánypártra és arra kérte a párbeszéd politikusát, hogy tisztelje meg a szavazópolgárokat.
3 éve látjuk, hogy az ellenzék “szakmaisága” mit okoz a fővárosban. Káoszt
– válaszolt a kormánypárti politikus Tordai Bencének.
Jobbik és az 56-os örökség
Rétvári Bence államtitkár Murányi Leventét, a párt egykori politikusát, ’56-os forradalmát idézte, aki szerint a Jobbik már csak a pénzről szól. A kormánypárt politikusa szerint a Jobbik két ciklus alatt eljutott Gyurcsányig.
Ne féltse a demokráciát jelen pillanatban
– válaszolt Brenner Kolomannak Rétvári Bence, aki hozzátette: a bő két hónap múlva megvalósuló pedagógus-béremeléssel kapcsolatban azon dolgozunk, hogy az minél magasabb lehessen, azt kérjük Önöktől, hogy ezt ne akadályozzák.
Gelencsér: romokban az oktatás, az egészségügy
A Momentum elnöke szerint a közteherviselés nem arányos Magyarországon, majd kifejtette, hogy mi az adó. Gelencsér szerint romokban az egészségügy és az oktatás, kérdésében felvetette, hogy a kormány vajon mire fordítja a befizetett adókat. A Momentum politikusa felvetette, hogy a pedagógusok kapjanak SZJA-mentességet, amíg nem rendezik a béreiket.
Fürjes Balázs válaszában első körben megjegyezte: ez a kormány 12 éve az adócsökkentés kormánya.
Nekünk, akárcsak ’56 hőseinek Magyarország az első
– emelte ki az államtitkár, aki hozzátette: idegen zsoldból nem lehet szeretni a hazát és nem lehet küzdeni érte.
Az MSZP-nek Finnország és Svédország NATO-csatlakozása a legfontosabb
Tóth Bertalan felszólalását azzal a kérdéssel kezdte, hogy Magyarország miért akadályozza Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. Az MSZP frakcióvezetője szerint a kormány kínosan magyarázkodik csak a kérdéssel kapcsolatban és hazug színjátékot játszik.
Árulással vádolja a kormányt, mégis Önök azok, akik minden stratégiai kapacitást eladtak annak idején
– válaszolta Menczer Tamás Tóth Bertalannak, hozzátéve, hogy a baloldal soha nem találja el, hogy mit kéne Magyarország érdekében képviselni.
Vadai árnyék honvédelmi miniszter szerint a NATO megerősítésére szükség lenne. Vadai Ágnes szerint a magyar kormány Putyin álláspontját fordítja le magyarra. Hazafias kötelességének tartja, hogy vegye napirendre a kormány Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.
Legyen egyszer Magyarország az első önök számára és ne Oroszország
– mondta Dobrev Klára árnyékminisztere.
Dömötör Csaba válaszában emlékeztetett: Vadai Ágnes államtitkársága idején lenullázták a hadsereget, majd hozzátette: a magyar kormány jelenleg a NATO-kötelezettségnek tesz éppen eleget a honvédelem megerősítésével.
Önök adták el az oroszoknak a MOL-t
– emelte ki az államtitkár.
Az európai szankciók nem működnek
A brüsszeli szankciók nem fékezik meg az agressziót, a háború csak eszkalálódik, de Európának még nagyobb kárt okoznak
– jegyezte meg Fürjes Balázs államtitkár, aki arra biztatja az embereket, hogy mondják el véleményüket a brüsszeli szankciókról. Az államtitkár hozzátette: itt az idő, hogy a demokratikusan megválasztott kormányok megfékezzék az Európai Unió ámokfutását.
EU-s vagyonnyilatkozatok lesznek nálunk is, mégis kritizálják
Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról Répássy Róbert elmondta, hogy eddig arról beszélt mindenki, hogy olyan vagyonnyilatkozati bevallások legyenek Magyarországon, ami máshol is az EU-ban, most mégis ezt kritizálják. Amit most a magyar politikusoknak ki kell tölteni, az az, amit az Európai Bizottság tagjainak is ki kell tölteni. A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta
önbevallás szerint teszik a vagyonnyilatkozatokat a képviselők.
A veszélyhelyzet meghosszabbításával összefüggő módosításáról a Mi Hazánk padsorából Novák Előd szólalt fel, aki elmondta, hogy a kormány új apropót keres a vírus után, hogy szabályokat hozzon. Az Alaptörvény még különleges jogrendben sem sértheti az alapjogokat, így nem volt helyes azért kirúgni embereket, mert mondjuk nem oltakoztak.
Arató szerint nem Amerika és Oroszország között van háború
Arató Gergely a DK képviselője pedig fontosnak tartotta megjegyezni, hogy téves megállapítás a Mi Hazánk és a kormány oldaláról is, hogy a háború Amerika és Oroszország között folyik. Szerinte ugyanis ez nem így van. Majd kitért a veszélyhelyzetre, aminek köszönhetően a kormány sok-sok pénzt csoportosít át. Fent akarják tartani azt a helyzetet, amiben szórhatják a pénzt- jegyezte meg a Gyurcsány-párt politikusa.
Az előterjesztő Illés Boglárka kiemelte, hogy nem célja a kormánynak a veszélyhelyzet meghosszabbítása, de háború van a szomszédban és ezt figyelembe kell venni, ezért van erre szükség.
Határozathozatalok
A határozathozatalkor a képviselők elfogadták az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosítását elfogadták a képviselők, ahogyan a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló törvénynek a veszélyhelyzet meghosszabbításával összefüggő módosítását is.
Hadházy, Csárdi és Novák Előd mentelmi jogát is felfüggesztették
Hadházy Ákosnak egy korábbi rágalmazás miatt kell a bíróságon felelnie, ezért szükséges kiadni a képviselő mentelmi jogát. Hargitai János, a mentelmi bizottság elnöke emlékeztetett, hogy azzal vádolta meg egy baranyai kistérség vezetőit, hogy nem valósítottak meg egy beruházást. Hadházy nem tudott reagálni, mert nem volt jelen az ülésen most sem. 141 képviselő megszavazta, hogy Hadházy mentelmi jogát fel kell függeszteni.
Az LMP-s Csárdi Antal mentelmi jogáról is szó volt. A mentelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a Legfőbb Ügyészség fordult az országgyűléshez és a vád az, hogy okirathamisítást követett el a politikus. Csárdi arra kérte a képviselőket, hogy adják ki a mentelmi jogát, ezt a kívánságát pedig teljesítette az Országgyűlés.
A Mi Hazánk politikusának mentelmi joga is terítéken volt. Novák Elődnek rongálás és garázdaság miatt kell bíróság elé állnia. A képviselő mindkét alkalommal az LMBTQ-közösséget sértette tetteivel, viszont ezeket akkor tette, amikor nem volt még országgyűlési képviselő. Novák védelmében elmondta, vállalja, hogy bevonta a szivárványos zászlót, ő a normalitás oldalán áll. Tartottak nála házkutatást, ujjlenyomatot is vettek.
A napelemek terjedését felfüggesztik, mert a rendszer nem bírja
“Miért ellensége az Orbán-kormány a háztartások által termelt tiszta napenergiának? ” címmel tette fel kérdését Szabó Rebeka a parlamentben. A Párbeszéd politikusa szerint akadályozza a kormány a napelemek terjedését. Mindenki most energiát próbál termelni, ezt pedig a kormány mintha nem akarná. A napelemes háztartások odaadnák Szabó szerint az energiát a szolgáltatónak, de a kormány szerint ez túlterheléssel járna. Vonják vissza a napelemadót és vonják vissza, hogy a szolgáltatók nem fogadhatnak be a háztartásoktól napenergiát.
Koncz Zsófia államtitkár válaszában elmondta, hogy örül, hogy végre elismeri a baloldal, hogy energiaválság van. Az atomenergia fontossága elengedhetetlen – fogalmazott. A villamosenergia hálózat bővíthető. Elemi érdek, hogy a két új paksi blokk megépüljön és ha ennyire fontos az energiabiztonság a baloldalnak, akkor miért akadályozzák annak megépülését? A napelemekről elmondta, hogy 3000 megawatt napenergiával rendelkezünk, ez a szám naponta emelkedik, ezért kell egyelőre felfüggeszteni a terjedését. A teljes hálózatkorszerűsítést szeretnék megvalósítani.
Azonnali kérdések órája
Az MSZP képviselője, Hiszékeny Dezső szintén a napelemekről érdeklődött. Szerinte a kormány hazudozik ebben a témában. A valóság szerinte, hogy az EU-ban utolsók vagyunk az villamosenergia termelés szintjén és a napelemek területén is le vagyunk maradva, most pedig gáncsolják a napelemek terjedését. Miért teszik ezt – teszi fel a kérdést Hiszékeny.
Koncz Zsófia válaszában elmondta, hogy a kormánynak fontos, hogy legyen napelem, ez elmúlt tíz évben tízszeresére emelkedett ezek száma. Viszont most nem bír többet a rendszer, ezért átmenetileg függesztik fel a háztartásokban való terjesztést. A baloldal az EU-ban azonban olyan javaslatokat támogat, amik hátrányt jelenthetnek a magyar családoknak. Jó lenne, ha az EU-ban és itthon is ugyanazt mondanák. Az MSZP egyébként 15-ször emelte az árakat és külföldi kézre adták az állami energiaellátást biztosító cégeket.
Közgazdász alkalmazását javasolta Gulyás a Jobbiknak
Z.Kárpát Dániel a Jobbik részéről a gyengülő forint okára volt kíváncsi, ami elmondása szerint már a háború előtt is érzékelhető volt, ezért nem fogadja el azt a választ, hogy ez a háború miatt van. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont felvilágosította a képviselőt arról, hogy korábban az import kiadásainak mintegy három százalékát fordította nyersanyagbeszerzésre az állam, most a háború miatt viszont kénytelen 25 százalékot erre fordítani, ez pedig hatással van a forintra és ezért lenne fontos, hogy a háború véget érjen. Ez megnövelte a devizaigényt és ettől gyengült a forint. Z. Kárpát szerint a miniszter meg sem próbálta megválaszolni a kérdését, mire Gulyás úgy felelt, hogy a jobbikos képviselő meg sem próbálta megérteni, amit mondott. Majd hozzátette, hogy igazán alkalmazhatna a zsugorodott pártjuk egy-egy közgazdászt, aki elmagyarázza nekik, hogy mi miért történik.
(Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS