Fegyvercsempészet, lopott autók és Márai Sándor, Wass Albert, illetve a III/III.-as főnök könyveinek megjelentetése. Durva? Pedig a hírszerzés és a kádári diktatúra sajtócárja, Siklósi Norbert véghez vitte. Siklósiék több kiadót létrehoztak a rendszerváltás folyamán, a PallWestet a papíron konzervatív költő, Tamási Orosz János titkos megbízott vezette, ők adták ki az állambiztonsági főnök, Horváth József könyvét is, de az újra kiadhatónak ítélt Wass Albert életműből is hasznot akartak húzni. A Molnár János ügynök vezette Griff Kontinent Kft. Márai Sándor műveit akarta megjelentetni, Siklósi és a hírszerzés komoly pénzt remélt a legendás, éppen akkor elhunyt író köteteiből. A Griff összejátszott a Skála World Trade-del, azzal a leányvállatattal, amelynek anyacégét korábban az a Demján Sándor vezette, aki később, már a Hitelbank vezéreként ezt az egész reformos, mai napos társaságot ellátta tőkével. A történet összes szereplője befutott a rendszerváltás után, „Orosz” ügynök, azaz Érsek Iván is saját lapot kapott, amit a KGB-hez köthető Bara István adott ki. Ha az összképet nézzük, érthető, hogy miért is dolgozhatott Tamási Orosz később tíz évig a posztkommunista Vasárnapi Híreknél. És persze az is, hogy miért bukkant fel a Kaput vezető Brády Zoltán annyi zavaros, zűrös ügynél (Fenyő János halála, Eduardo Rózsa-Flores halála, őszödi beszéd).
Ott hagytuk abba, hogy végül az átalakulásra készülő hatalom és az állambiztonság is megelégelte Dalmady György hírszerző-tiszt és Siklósi Norbert sajtócár különböző ügyeit, így 1989 tavaszán vizsgálat indult Dalmady és a Griff Kontinent Kft. ellen. Egy évvel később (vagyis csak egy évvel később, már az első szabad választás után!) – a Pallas is vizsgálni kezdte az Interediton és a Griff összefonódó pénzügyeit. „Németh Jenő [a Pallas Siklósi Norbertet követő vezérigazgatója – MG] 1990. július 1-jével megszüntette az Interedition Leányvállalatot, Siklósi Norbertét pedig felmentette főigazgatói tisztségéből – írta Borvendég Zsuzsanna a Hitelben megjelent tanulmányában. – Az Interedition alkalmazottainak egy része, valamint a vállalat által megjelentetett lapok kiadásának joga a Delta Leányvállalathoz került, amely nem sokkal korábban szintén tisztogatáson esett át. 1990. április 15-ei hatállyal Budai Ferencnek, az MNVK-2 tisztjének távoznia kellett a Delta főigazgatói székéből, helyét Nádor Mara foglalta el, akinek le kellett vezényelnie az Interedition beolvasztását a Deltába.”
Minden a színfalak mögött történt, mintha mi sem történt volna.
Siklósiék persze már 1989 tavaszán, a Dalmady ellen indított vizsgálat idején is pontosan tudták, hogy a cégüknek, az Intereditionnak is vége lesz. Nyilvánvalóan kiszivattyúzták, eltüntették a pénzt a cégből, a Pallas később hiába próbálta elszámoltatni a leányvállalatát, Borvendég Zsuzsanna a levéltári iratanyagban nem látta jelét az elszámolásnak, és büntetőjogi feljelentésről sem tud. Tény, hogy az Interedition 1989 kihátrált korábbi lapjai mögül, így a Kapu és az Unió is új befektetők után nézett.
A Brády vezette Kapu 1989 végén váltott, a decemberi számban a következő írás jelent meg az első oldalon: „Tisztelt Olvasó, döntenünk kellett, döntöttünk. Már októberben jeleztük, hogy nem sokon múlott, hogy lapunk nem jelent meg, mert nem volt kifizetve a nyomdaszámlánk és lakbérünk. Fizetési és utazási lehetőségünk is kevés. Sok megszerkesztett könyvünk és különszámunk kiadatlan maradt.
Szó sem esett arról, hogy ezért neheztelünk az Idegennyelvű Lapkiadó Vállalatra. […] Szakítanunk kellett, mert életben akarunk maradni. Hálával tartozunk Siklósi Norbertnek, mert már akkor felvállalta a KAPU-t, amidőn ez nem volt megszokott cselekedet.
Sohasem szólt bele a szerkesztésbe. Nem felejtem el régebbi gesztusait sem, amikor megvédett a hatóságok zaklatásaitól. […] Önállósulási törekvéseink meghiúsultak, mert kiadónk 30 millió forintot kér a KAPU elengedése fejében. Ezt sem mi, sem tőkéstársunk nem vállalta – ezért felmondtunk. Ugyanakkor megalakítottuk M&B névvel amerikai-magyar vegyesvállalatunkat 50-50%-os részesedéssel”.
Hála ide, hála oda, a szakítás azért nem lehetett egyszerű, ezért a folyóiratot 1990 elején az „Igazi Kapu” néven emlegették. „Az Igazi Kapu kiadására M and B néven magyar-amerikai vegyes vállalat alakult. Az új cég független kulturális és közéleti folyóirat megjelentetése mellett lap-, könyv- és zeneműkiadással filmgyártással és -forgalmazással valamint műsoros videókazetták készítésével és kiadásával is foglalkozik. Az Igazi Kapu januárban jelenik meg. A folyóirat februártól változatlan áron, 64 helyett 80 oldalon közöl írásokat.”
Siklósi Norbert, a MÚOSZ fõtitkára (középen) beszélget a kitüntetett sajtómunkásokkal, többek között Eck Gyulával, a Szabad Föld fõszerkesztõjével (j2) beszélget a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulója alkalmából a Parlamentben rendezett fogadáson / MTI Fotó: Vigovszki Ferenc
Az Interedition bukásával az Unió is bajba került
Az Interedition kihátrálásával természetesen az Unió is egyre rosszabb helyzetbe került, amelyet – a Magyar Sajtó következő cikkének szerzője szerint – továbbra is dugdostak az olvasók elől: „Megvettem az Unió című folyóirat negyedik számát. Nem könnyen. Az újságárus elgondolkodva nézett rám az újság címe hallatán, s megkért, várjak, míg gyérül a sor. Azután a pult alá bújt, átlapozott egy kupac kiadványt, mondogatva magában, >azt hiszem, ezek között van egy<” – olvashatjuk, majd szóba került a leányvállalat nehéz helyzete. Az írásból kiderült, hogy az „Idegennyelvű Folyóirat Kiadó Leányvállalat […] tőkéje a nyár végére elfogyott. [Hogy merre folyt el, az nyilván sejthető.] Az első szám áprilisban jelent meg. Augusztusban kiderült, hogy mindössze kétezret adtak el belőle.
A veszteség miatt az a kiadó álláspontja, ha nem bizonyítjuk az Unió életképességét a legrövidebb időn belül, nem vállalja tovább. >Tényleg az olvasóktól függünk. Ha nincs tízezer megrendelő a következő számra, végünk van<”
– mondta Tamási Orosz János a riporternek, mellette a már említett SZDSZ-es főmunkatárs, Szász István beszélt a válságos időről. A további terveikről azt mondták, hogy szeretnék kiadni a zseniális esszéíró, Cs. Szabó László, valamint Határ Győző műveit. Az emigráns írók elleni állambiztonsági játszmáról korábban már írtam.
MagyarSajto_1989__pages450-450
De kicsoda a titokzatos M. úr?
Közben az is kiderült, hogy a Kapu új befektetője egy titokzatos amerikai-magyar volt, akit csak „M. úrként” említettek, a nevét a napilapokban sehol sem írták le. A cég nevében nyilván Brády volt a „B” betű. „Ide kívánkozik még az is, hogy vegyes vállalatot alapítunk M and B-Art néven – írták erről a Kapuban. – Új cég kezdi meg működését a szlovákiai Komáromban. Közösen adjuk ki kiadványainkat, és azokat kölcsönösen terjesztjük. Reméljük, hasznos együttműködés alakul ki cégünk és a CEMADOK [Csemadok] között, s ez mindkét ország számára hasznossá válhat.”
A fejlődés jeleként 1990 elején már a Hunnia Kiadó is M and B-hez csapódott: „KEDVES OLVASÓ! A Hunnia Kiadó ez év február elsejével az M and B-hez társult, annak önálló részeként. A megállapodás szerint a kiadó továbbra is független, kiadványai irányvonalába, szerkesztésébe senki nem szól bele – viszont biztosabb lesz anyagi háttere. A társult Hunnia Kiadó vezetője Kunszabó Ferenc.”
M. úr és Brády különválnak
A felfelé ívelő történetnek hamar vége lett, már 1990 őszén. A Magyar Nemzet egyik novemberi számából kiderült, hogy Brády és a titokzatos amerikai befektető összeütközésbe került: „A Kapun kívül […] Viszály tört ki az M. and B. Kiadói Kft.-n belül, amely a Kapu című folyóiratot is kiadja.
Az amerikai-magyar vegyes tulajdonú cég magyar társtulajdonosának, Brády Zoltánnak – aki egyben a Kapu főszerkesztője is – tájékoztatása szerint a bonyodalom azért keletkezett, mert ö nem értett egyet az új gazdasági igazgató, Konter László kinevezésével.
Az amerikai fél – többségi részesedése van az M. and B.-ben [korábban még ötven-ötvenről volt szó] – ellenkező állásponton volt, és Brády elmondása szerint egyoldalú határozattal (a magyar tulajdonostárs hozzájárulása nélkül) bezárta a Kapu szerkesztőségének helyiségeit, azonnali hatállyal felmondott minden munkatársnak – a főszerkesztőnek is –, és megszűntnek nyilvánította a folyóiratot. A rendkívüli helyzet következtében a Kapu decemberi számát a Magyar Kapu-alapitvány adja ki, a lap 64 oldalon és 20 ezer példányban készül el.”
Brády természetesen kihasználta a jó sajtókapcsolatait, így a Kurír is címlapos cikkben írt a váltásról:
„Brády Zoltán januárban még örült. Örült annak, hogy sikerül társulnia M. úrral Kaliforniából, akivel közösen létrehozták az M. and B. Kiadói Kft.-t. A tervek szépek voltak […]”
– így a cikk felütése. Természetesen a vezető napilap, a Népszabadság is írt az ügyről, egyedül Brádyt szólaltatva meg: „Amerikai tulajdonostársam a múlt hónapban Budapestre érkezett, és ellenkezésemmel mit sem törődve, többlettulajdonosi jogaira hivatkozva leváltotta az eddigi ügyvezető igazgatót és helyébe Konter Lászlót nevezte ki. Tiltakozásul kivonultam a taggyűlésről.”
Ugyanúgy az egykori Szabad Népben jelent meg az az egész oldalas cikk, amiben a Kapu történetét is „elmesélte”: „A KAPU 1988 szeptemberében jelent meg.
Az első független lap volt. Érdekes, akkor még ellenzékinek hívták. Irigyek, dühösek voltak ránk sokan, de az olvasók szerették. Az Interedition (a Pallas leányvállalata) adta ki, amely lassú kínhalállal kimúlt, de előtte egy amerikai-magyar úr karjaiba vetettük magunkat, s az új vegyes vállalat nászútján boldogan terveztük a szebb küllemű, de továbbra is pluralista lap bodor bárányfelhős jövőjét.
Jött az infláció, a sajtópiac krízise, a pornóhullám, a posta bájos tehetetlensége, cégünk helytelen gazdálkodásának következményei, az olvasók elszegényedése… s ez odáig fajult, hogy a 90 százalékos részesedésű amerikai partnerem semmihez is alig értő régi jó pesti barátját nevezte ki gazdasági igazgatónak. Huszonhét éves újságírói pályafutásom alatt nagyon sokat szenvedtem a hozzá nem értőktől, így nemet mondtam! A KAPU-t átvittem a Magyar Kapu Alapítványba, hogy majd ezentúl az jelenteti meg. Az amerikai partner meg kirúgott mindenkit, még nekem is felmondott. Ezt szétkürtöltük a hazai kommunikációkban, s nyugtattuk előfizetőinket, hogy lesz lap.”
Nepszabadsag_1990_12__pages356-356 (1)
Látjuk, hogy Brády a Népszabadságban, az akkor a legaljasabb bomlasztó lapnak számító Kurírban és még messze nem konzervatív Magyar Nemzetben is teret kapott. A Népszabadságban előbb megkérdezték, aztán elhelyezett egy cikket, a Kurírban pedig a címlapra került. Mindez 1990 novemberében és decemberében, amikor már keményen csatáztak a médiaháborúban. Jó lehetett ilyen különlegesen függetlennek, és ilyen tisztelt lázadónak, jobboldalinak lenni.
Brády pajzsra emelése már csak azért is érdekes, mert egy későbbi Kapu cikkből a napvilágra került „M. úr” teljes neve – Molnár Viktornak hívták, aki – Brády szerint – „átverte őket”. Molnár nevét később, 1993-ban ismerte meg jobban a hazai közvélemény, amikor egy antiszemita kirohanás miatt össztűz alá került Amerikában. Idézem a konzervatív Új Magyarország cikkét (amely az MTI tudósítására épül): „A gyűlölet emlékeztetői címmel foglalkozott a napokban a The Los Angeles Times a kaliforniai nagyvárosban Új Világ címmel megjelenő magyar nyelvű hetilap tevékenységével. Amerikai zsidó szervezetek, köztük a Simon Wiesenthal Központ, tiltakoztak az ellen, hogy az Új Világ nem egy cikke náci-nyilas hangvételben uszít a zsidóság ellen.” Ebbe az ügybe most már felesleges mélyebben belemenni, érdekesebb, amit Molnár Viktorról írtak:
„Molnár Viktorról annyit tudnak Los Angeles-i magyar körökben, hogy a háború után, fiatalon került az Egyesült Államokba, szakmája villanyszerelő. Ismeretlen, zavaros körülmények között élt többek között Thaiföldön, Szaúd-Arábiában. Kaliforniai magyarok különböző pénzügyi visszaéléseiről tudnak, de vádemelésre nem került sor.”
A Népszabadság az ügy kapcsán megszólaltatta Márton András Los Angeles-i főkonzult, aki szerint „az újság tevékenysége rontja az amerikai Magyarország-képet, ráadásul mindez a város magyar közösségének bomlasztásával párosul”.
Itt áll előttünk egy újabb bomlasztónak nevezett, zavaros múltú, szélsőjobboldalinak tűnő figura. Vele álltak össze Brádyék, de ez nem zavarta a Népszabadságot és a Kurírt, és barátian beszámoltak az ekkor a másik oldalon álló (elnézést, független) Kapu teljesen egyoldalúnak tálalt kálváriájáról. Erre jó a hálózat.
S ha már hálózat. Kutatásom közben ezzel az ábrával próbáltam felrajzolni azt a polipot, amelyről szó van. Még messze nem teljes, sok szereplő még nincs rajta, a nyilakon található számokat nem kell figyelembe venni. A lényeg a háló. Képre kattintva nagyobb lesz:
Tamási Orosz János és az állambiztonsági műveket megjelentető kiadó
Most nézzük az Unió sorsát. Tamási Orosz János (az egykori titkos megbízott) 2010-ben a Demokratának adott interjút, amelyben így emlékezett: „Aztán 1988–89-ben elindítottunk egy folyóiratot és egy könyvkiadót. Megsejtve a jövőt, az Unió címet adtuk a folyóiratnak, bár én a Válságot javasoltam, mondván, hogy ezzel a címmel Magyarországon száz évig biztosan elbiciklizik egy folyóirat, de így nem adtak rá lapengedélyt – akkor még kellett kérni. A könyvkiadó nem volt hosszú életű.
Wass Albert első könyveit akkor adtam ki, ezt csak azért mondom, mert sokan tíz évvel későbbre teszik az ő magyarországi megjelenését. Mi jó levelező viszonyban voltunk egymással, akkor még Floridában élt, készült is ott róla egy háromrészes portréfilm, de nem tudom, annak mi lett a sorsa.
1990-ben nyolcvanezer példányban jelentettük meg második könyvét, a Funtinelli boszorkányt, ebből körülbelül négyszázat vettek meg, a többi ott maradt a raktárban, végül kikerült Erdélybe ajándékként, annyira nem kereste még senki az ő műveit, pedig éppen akkoriban fedezték fel.
Hamarosan csődbe is ment a kiadó. Mindezt csak azért mondom, mert szerintem az a tanulsága, hogy szellemi falakat nagyon nehéz ledönteni.”
Wass Albert / Erdelyinaplo.ro
A PallWest, amely a III/III.-as főnök emlékiratát megjelentette
Van azért más tanulsága is. Az említett Wass-regényt a rendszerváltás idején a „PallWest Kiadó” jelentette meg, még 1990-ben. A Moly.hu keresőjében még négy könyvet találtam tőlük, az egyik Losonczy V. László: Kézikönyv azoknak, akiket figyeltek, akiket figyelnek, akiket figyelni fognak című munkája A könyv szerzője elvileg a III/IV-es ügyosztály, azaz a katonai elhárítás egykori tisztje volt, aki a fülszöveg szerint „erkölcsi okokból” szerelt le.
Egy másik cikkből kiderül, hogy 1990-ben a PALLWEST Kft. és a Possev-Verlag magyarországi képviselete forintért ajánlott orosz folyóiratokat. De volt ennél érdekesebb kiadványuk is. A Népszabadság 1990 augusztusában leközölt egy részletet Horváth József, a III/III. vezetőjének visszaemlékezés-kötetéből, amely a fülszöveg szerint „hamarosan megjelenik a Pallas-Pallwest közös kiadásában”. Így is történt: a híres-hírhedt, természetesen velejéig hazug A tábornok vallomását is a Pallwest, vagyis a „Pallas und Pallwest” adta ki. Innen már nem is nehéz kitalálni, honnan is jött a Pall+West név.
Dr. Horváth József: A lehallgatástól a kihallgatásig címû könyvét mutatja a Budapesti Katonai Bíróság tárgyalótermében./ Fotó: MTI
Érdekes, hogy az említett Possev-Verlag egy Nyugat-Németországban működő orosz kiadó volt, amely a második világháború után indult el.
A frankfurti cég később Szolzsenyicin és más antikommunisták műveit, szamizdatjait is megjelentette, sőt, egy titkos Lenin-levelet is. Ennek megfelelően célpontnak számított, a Délamerikai Magyarság 1962-es cikke szerint bombamerényletet követtek el „Moszkva ügynökei” a „Possev kiadóvállalat ellen Frankfurtban”.
Igazságot tenni nem tudunk, de a kommunista hálózatok működését ismerve könnyen elképzelhető, hogy már eleinte vagy később a KGB is beépült az orosz-német kiadóba. De most térjünk vissza a PallWest-re.
Az Opten céginformációja szerint a kilencvenes évek vége felé felszámolt cég ügyvezetője maga Tamási Orosz János (ott Orosz János) volt. Benne volt a társaságban az említett Pallas Kiadó és egy bizonyos WEST COAST TRADING Co., valamint Tamási Orosz felesége, Harsányi Katalin. A nevét azért is leírhatom, mert szerelmükről éppen most közöl sorozatot a Nők Lapja. [Természetesen könnyen lehet, hogy ő semmit sem tudott a kiadó hátteréről.]
A Magyar Nemzet egyik 1991-es cikkében tettek említést az akkor még létező Unió társkiadójáról, a „West Coast Trading Co.”-ról, amelynek képviselője Szász [Zas] Lóránt volt. Szász Lóránt hivatalos életrajza szerint nemzetőr volt 1956-ban, ’57-ben szervezkedés miatt letartóztatták, de csak egy évet kapott, azt is felfüggesztették. 1958 februárjában jött ki az előzetesből, villanyszerelőként dolgozott, a hatvanas évek végén feleségével Olaszországba disszidált, majd Amerikába ment, ahol diplomát szerzett, és ismert emigráns, üzletember lett. (Nyilván véletlen, de azért furcsa, hogy a Kapunál is egy egykori zavaros múltú, villanyszerelőből lett amerikás üzletember tűnt fel.)
Később Szász (Zas) leginkább azzal vált ismertté, hogy a nyolcvanas években összebarátkozott az Amerikában élő Wass Alberttel, és megvette tőle műveinek kiadási jogát. Így történhetett, hogy előbb az említett PallWest-tel, majd később a Kráter Kiadóval ő jelentethette meg Wass műveit. Hozzátartozik a történethez, hogy utána nem fizetett jogdíjat Wass Albert örököseinek, akik a kilencvenes években ezért be is perelték őt… Ez azért is érdekes, mert a Kapu korábbi amerikai-magyar befektetője, Molnár Viktor is közel került Wass Alberthez, erről A Haza Pártja elnöke írt korábban. Kutatásunk szempontjából viszont sokkal fontosabb, hogy nem csak a PallWest, hanem az ehhez a körhöz tartozó Griff Kontinent is hasznot akart húzni egy ismert, de a diktatúrában tiltott emigráns íróból: ők Márai Sándor műveinek kiadásárért harcoltak.
Amikor a hírszerzés bekebelezte az emigráns Griff kiadót
1989 júliusában egész oldalas cikk jelent meg a Magyarországban – éppen ebben az évben váltotta a hetilap élén a hírszerző Kanyó András a szintén hálózati ember Pálfy Józsefet – az ismert emigráns kiadóról, a Griffről.
Ez volt az a kiadó, amit a méltán elismert Újváry Sándor alapított meg Münchenben, és amely több tiltott művet – például Arthur Koestler legendás Sötétség délben című regényét – megjelentetett. Újváry 1988-ban elhunyt, ezután kebelezte be a hírszerzés a kiadót Dalmady György vezetésével – ahogyan ezt korábban Borvendég Zsuzsanna munkáira hivatkozva megírtam –, megkörnyékezve az emigráns özvegyét.
Nem volt egyszerű dolguk, mivel a kiadóra először a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat jelentkezett be, őket kellett kipöckölnie a hírszerzésnek és Siklósi Norbertnek.
„Első lépésként a német anyanyelvű örökös feleség, Ursula von Újváry meggyőzésére dolgoztak ki terveket, természetesen gondosan ügyelve arra, hogy ne derüljön ki, ki és mi áll valójában a felvásárlás hátterében. Azonban a kiadó iránt más is érdeklődött.
A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat már tárgyalásban állt özveggyel, és szerette volna teljes egészében Magyarországra telepíteni a vállalkozást, ami az operatív lehetőségek kiaknázása szempontjából nem volt előnyös. A háttérből kevesebb támogatással bíró, ezért rosszabb pozícióban lévő konkurenst végül sikerült szándékaitól eltántorítani.
A további feladatok végrehajtására a Német Szövetségi Köztársaságban élő és állampolgársággal bíró, az emigráció körében ismert, >Burford< fedőnevű ügynököt jelölték ki. Az idős özvegy nem gördített akadályt az üzlet elé, talán még örült is neki, hiszen így teljesülhetett férje végső kívánsága […] 1988. október 3-8. között >Burford< megvásárolta a Griff Kiadót és a hozzákapcsolódó összes jogot, majd a terveknek megfelelően a vállalkozást egy közös cégbe szervezte a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalattal. Az új cég az előirányzotthoz képest néhány hetes késéssel 1989. január közepén Griff Kontinent néven, mintegy 4 millió forintos alaptőkével jött létre” – írta az ügyről Orbán-Schwarczkopf Balázs történész-levéltáros 2008-as tanulmányában.
A hálózati, Siklósi-féle Griff Kontinent is nemzetinek álcázta magát, ha rákeresünk a kiadványaira, rátalálunk Tötössy Ernő Téboly című visszaemlékezésére, amely arról szólt, hogyan törték meg az emigránssá lett jogászt az ÁVH-n. Kicsi a világ: felhasználtam a könyvet kutatásomhoz, amelyet a Nemzeti Emlékezet Bizottság felkérésére végeztem a politikai pszichiátriáról.
A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat két alkalmazottja a Brüsszeli Világkiállításra kerülõ magyar könyveket rendezgeti. Az Akadémia és a Corvina Könyvkiadók magyar és idegen nyelvû kiadványaiból mintegy 100.000 kötet könyvet küld ki Magyarország a Brüsszeli Világkiállításra. / MTI Fotó: Keleti Éva
Marakodás a korábbi célpont, Márai Sándor műveinek kiadásáért
A Griff tehát 1989. januárjában került a hírszerzéshez, a Magyarország fenti cikke már ezután, júliusban, a Dalmady György elleni eljárás idején jelent meg. Célja az olvasó megdolgozása volt, el kellett magyarázni, hogy bár régen az emigráns kiadó régen „fasiszta” volt, ma már – a nyolcvanas évek végén – nem az. [Ugyanilyen cikk volt az is, amelyben Berecz János elvtárs elmondta, miért is lett üzletfél a korábbi ellenség Springerből].
„A Griff évtizedeken át a nyugati emigráció körében az egyik legjelentősebb magyar könyvkiadóként működött. Hazai megítélése a nyolcvanas évek elejéig így hát nem is lehetett kedvező”
– zárta le finomkodva a múltat a szerző. Majd jött a lényeg: „Halála után, 1988-ban, a Griff gazdát cserélt. A magyar származású új tulajdonos [„Burford” ügynök, azaz Molnár János – MG] várhatóan elődje szellemében kíván tevékenykedni. Münchenben nyílt árusítású könyvesbolt tervével foglalkozik. tárgyal magyarországi cégekkel vegyes vállalat szervezéséről. Amennyiben a megbeszélések eredményhez vezetnek, megvalósulhat Újváry Sándor terve, az >irodalmi híd<, a hazai és az emigráns írók párhuzamos kiadása és műveik egyidejű terjesztése határainkon innen és túl”.
A cikk szerzője Mészáros József, akinek a neve nekem nem sokat mondott, de egy másik írás segített eloszlatni a homályt. A Magyarország novemberben megjelentett egy újabb cikket az addig itthon agyonhallgatott és tiltott Márai Sándorról. Szerzője, a hetilap tudósítója, Juhani Nagy János, aki arról írt, hogyan próbálta meg Amerikában meglátogatni – és nyilván megkörnyékezni – az írót.
Sikertelenül, mert Márai nem fogadta. A haldokló író – aki 1988-ban mind a Magyar Tudományos Akadémiának, mind a Magyar Írók Szövetségenek nemet mondott művei újrakiadásának ügyében –, Juhani Nagy Jánossal sem találkozott. Márai Sándor 1989 februárjában lett öngyilkos, ezután tekintettek Budapestről szabad prédaként életművére, amelyben hatalmas pénz volt. Nem törődve azzal, hogy Márai leszögezte: addig nem jelenhetnek meg a művei, amíg nincs demokrácia, és nem vonultak ki a szovjetek Magyarországról. Azon kevesek közé tartozott, akit nem sikerült manipulálni, meggyőzni, visszaédesgetni.
Márai Sándor személyes jellegû használati tárgyai a Petõfi Irodalmi Múzeumban MTI Fotó: Czimbal Gyula
Végül a hírszerzés griff-madara alulmaradt
A kiadásért folyó harcról már az 1989 júniusában megjelent Magyar Nemzet-cikkből is értesülhetett az olvasó.
A szerzője ugyanúgy Mészáros József volt. Mészáros Borbándi Gyula író-történész, szintén a Nemzetben megjelent írására válaszolt, amelyben Vörösváry István torontói kiadójára hivatkozott etalonként, és Újváry Griffjéről csak mellékesen írt.
Ez háborította fel mélységesen Mészárost: „Márai valódi kiadója a Griff kiadó volt Münchenben – szögezte le. – A Griff tulajdonosa, Újváry Sándor, szintén bensőséges, baráti kapcsolatban állt az íróval, hetente többször is beszéltek telefonon […] Újváry Sándor irodalmi hagyatékát még életében a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának adományozta. További jelentős dokumentumokat, kéziratokat, szerződéseket Újváry özvegye a kiadó halála után juttatott el az Akadémiai Könyvtárhoz. A hagyaték rendezése kiadói feladat. A Griff kiadót Újváry özvegye időközben eladta.
Az új tulajdonos birtokában lévő, még érvényes szerződések, valamint az Akadémiai Könyvtárban lévő levelek és más dokumentumok dönthetik el, hogy kinek áll jogában Márai-művet megjelentetni és kinek nem. Újváry Sándor Vörösváry kiadói tevékenységéről soha nem beszélt, de ettől függetlenül Torontóban még megjelenhetett néhány Márai-könyv.
Kérdés, hogy a Griff Kiadó gondozásában esetleg több kiadásban is megjelent Márai-művek – amelyek honoráriumát Márai Újváry Sándortól hiánytalanul megkapta – most hirtelen valóban· Vörösváry István tulajdonába mentek-e át?”
Így zárul a cikk, és alatta a szerző:
„Mészáros József ügyvezető igazgató Kultúra Külkereskedelmi Vállalat”.
És hirtelen minden összeáll: logikus, hogy éppen ő mutatta be a hírszerzés által felfalt kiadót, és a sajtóban is ő kardoskodott a Márai-művek jogai mellett. Egyébként sikertelenül: Borbándi következő, augusztusi válaszcikkében bizonyítékokra és iratokra hivatkozva megírta, hogy a kiadói jogok Vörösvárynál vannak, így a Siklósi Norbert, Mészáros József-féle káder-hírszerző társaság hoppon maradt. Pedig közel jártak: egy korábbi cikkből az is kiderül, hogy Mészárosék az állami vállalattal már a nyolcvanas évek közepétől felvásároltak több példányt Márai műveiből, de csak antikváriumokon keresztül tudták értékesíteni. Van, amit még ott sem, az interjúban azt magyarázta, hogy olyan kiadványokat (Sötétség délben, ötvenhatos művek) reklámoztak a könyvek fülszövegében, amelyeket nem tárhattak az olvasók elé. Ebben segíthettek volna a megváltozott idők, és dőlt volna a pénz.
Volt erotikus magazinjuk és hirdetési újságjuk is
A belső nyomozás után tehát a Griff Kontinent Kft.és az Interedition is tönkrement 1989 végére, 1990 elejére.
Maga a kiadó (Griff Kontinent Kft.) végül teljes egészében az ügynöké „Burfordé”, azaz Molnár Jánosé lett. Miután a Dalmady elleni eljárás alatt a Pallas Kiadó megszabadult Siklósitól és az Intereditiontől (utóbbit ugye a másik leányvállalatába olvasztva be), a kellemetlenné vált Griffből is kivált. Ötven százalékos tulajdonrészét a társtulajdonosként bejegyzett Molnár vette meg. Már 1991 nyarán.
A Griff és az Interedition párhuzamos bukásával több lapjuk megszűnt vagy veszélybe került (mint ugye a Kapu és az Unió). Egy sajtóösszeállítás szerint 1989-ben olyan lapokat is megjelentettek, amelyeket ma már senki sem ismer. Pedig valóságos sajtóbirodalmat építettek volna Siklósiék, olyan újságok jelentek meg, mint a „8/1” nevű hirdetési újság (főszerkesztője a MÚOSZ 1989-1990-es elnöke, a titkos munkatársból lett szt-tiszt Róbert László) vagy az erotikus Playsir magazin. Amelyről a következő reklámcikk – már 1990-ben – éppen a Reformban jelent meg:
Látjuk, hogy Siklósi Norbertnek és a hírszerzésnek az Intereditionnel és a Griff Kontinenttel is komoly terveik voltak, de Dalmady „mindent elrontott”. És most illesszük ide Tamási Orosz János és a PALLWEST mikrotörténetét. A szereplők ugyanazok: egy állambiztonsági tiszt/ill. beszervezett vezető és a háttérben a Pallas Kiadó, a teljhatalmú sajtócárral, Siklósival. Aki Dalmadyval mindenből megpróbált pénzt szerezni.
Kazetták, Skála, fegyver- és lopott autó-csempészés
Borvendég Zsuzsanna kutatása szerint a Griff Kontinent Kft. másból is pénzt szerzett: megszerezték például a japán TDK kizárólagos hazai forgalmazását.
Ebben az együttműködő partnerük a Skála World Trade (SWT) lett, amelynek akkor igazgatója, Gacsályi Tamás éppen Dalmady kérésére került be az üzletbe. Gacsályit a nagy időkben, 1988-ban nevezték ki az SWT élére, a Világgazdaság korabeli cikke szerint az akkor harmincnégy éves közgazdász korábban a Külkereskedelmi Minisztériumnál, majd a Minisztertanács mellett dolgozott.
Gacsályi az interjúban elmondta, hogy a cégnél Hauck Istvánt váltotta, aki egyúttal az anyacég, a Skála Coop külkereskedelmi vezérigazgató-helyettese, valamint a Selectronic vegyes vállalat vezetője is volt. Hauck vezette a Skála World Trade vállalatot a nyolcvanas évek közepén is, amikor Skála Coop és három másik állami vállalat (Konsumex, Hungarotex és Transelektro) „kereskedőházi jogosítványt” kapott. És ki volt a Skála Coop vezérigazgatója akkor? Demján Sándor.
Arra, hogy mennyire belterjes kör volt és maradt, vannak még további erős példák.
Borvendég írta meg azt is, hogy a Dalmady-féle csempészakciókból Siklósi Norbert is kivette a részét: az egyik becsempészett szervízállomást itthon Siklósi fia üzemeltette. Tartoztak még ehhez a Siklósi-Dalmady-féle poliphoz érdekes figurák: ilyen volt az a Reisch Ernő (hálózati nevén „Kolter”), aki fegyvert és lopott gépkocsikat csempészett vagy az az Ungvár Jenő, aki fogdaügynökként kezdte, hogy később „Brill” fedőnéven, a Dunakorzó étterem főszakácsaként vegyen részt a fegyvercsempészetben és egyéb akciókban.
Gacsályi Tamás remek példa a továbbélésre: a rendszerváltás után a borkereskedelemben találta meg a számítását. A kilencvenes években a Hungarovin nevű vállalat gazdasági igazgatójaként (és az igazgatótanács elnökeként), később a Henkell és Söhlein Hungária ügyvezető igazgatójaként, majd a Törley Kft. ügyvezetőjeként szerepelt a sajtóban. Gacsályi Tamás remek példa a továbbélésre: a rendszerváltás után a borászatban találta meg a számítását. A kilencvenes években a Hungarovin nevű vállalat gazdasági igazgatójaként (és az igazgatótanács elnökeként) és a Henkell és Söhlein Hungária ügyvezető igazgatójaként, majd a Törley Kft. ügyvezetőjeként szerepelt a sajtóban. Maga a Hungarovin 1971-ben alakult a magyarországi bortermelők közös exportvállalataként. 1992-ben tulajdonváltás következett a cég történetében, ekkor a Henkell & Söhnlein wiesbaden többségi tulajdont szerzett.
Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetõje és Gacsályi Tamás, ügyvezetõ igazgató egy pohár pezsgõt kóstol Budafokon a Törley Pezsgõpincészet Kft. új korszerûsített pezsgõüzemének átadásán / Fotó: MTI
Tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a fenti képen látható Lendvai is kulcsszereplője volt ennek a körnek. Maga Brády Zoltán beszélt arról egy interjúban, hogy a nyolcvanas évek végén Lendvaitól Siklósi Norbert védte meg (már ha elhisszük persze, hogy egyáltalán meg kellett védeni): „Akkor az Új Tükörnél dolgoztam, Lendvai Ildikó volt a felügyelőnk. Ő volt a pártközpontban az irodalmi és művészeti lapok referense. Volt úgy, hogy Lendvai bejött az ügyésszel, hogy engem kirakjanak onnan, és az echte bolsevik Siklósi Norbert, a vezérigazgató védett meg” – emlékezett. Lendvai 1989-ben az MSZMP kádereként a Gondolat kiadó igazgatója lett, és egészen 1995-ig az is maradt.
Fenyő János lapjához került a csőd után
Most visszatérünk a PallWesthez, Tamási Oroszék kiadójához, amely – követve az Interediton sorsát – szintén csődbe ment. Tamási Orosz így felelt a már említett 2010-es Demokrata-interjú kérdésére („Mihez kezdett a csőd után?”: „Folytattam az újságírást. Elmentem az Új Magyarországhoz, ami később megszűnt, és akkor egy véletlen folytán a Vasárnapi Hírekhez kerültem kulturális rovatvezetőnek. Pénteken szóltak, hogy tudnék-e hétfőn kezdeni, mert az elődömet kirúgták két heti tevékenykedés után.
Úgy mentem oda, hogy valószínűleg én sem maradok sokáig, de akkor valahogy szabadabb idők jártak a lapnál, nem számított, hogy jobboldali vagyok. Tíz évre ott ragadtam. Megint egy tanulság, hogy ez a tíz év elég volt ahhoz, hogy most a jobboldali lapokhoz nagyon nehezen tudok beférkőzni kézirattal, mert liberális címke van rajtam, a baloldali lapok viszont egyfajta árulónak tekintenek.”
Véletlen folytán került oda. Tamási Orosz János 1997-ben kezdett írni a Fenyő Jánoshoz tartozó Vasárnapi Hírekbe, amit akkor Puskás Csaba, Fenyő bizalmasa vezetett, aki korábban a szintén a maffiózóhoz tartozó Népszava főszerkesztő-helyettese volt. Fenyő meggyilkolása után több főszerkesztő-váltás volt, hosszú ideig a munkásőr-családból származó Avar János vezette a lapot, helyettese a moszkovita Martin József volt. Tamási Orosz alattuk is a kultúra-rovat vezetője maradhatott.
És aztán a Demokratában csodálkozott ahhoz, hogy rajtamaradt a „liberális” címke. Ami inkább hálózati.
Érsek “Orosz” Iván is saját lapot kapott
A többiekhez hasonlóan az előző cikkemben bemutatott „Orosz”, azaz Érsek Iván is saját lapot kapott a rendszerváltás után, az „Üzlet napról napra” a főszerkesztő saját cikke szerint (megjelent a Magyar Sajtóban) „az első száz százalékban külföldi tulajdonban lévő lap [volt] Magyarországon”. A lapot a tekintélyes, svéd Bonnier Business Press mamutkiadó adta ki – vagyis a Bonnier Business Press Kiadó Kft.
Utóbbi ügyvezetője Bara István – egy feketeöves hálózati ember volt. Bara fotóriporterként végezte el a MÚOSZ Újságíróiskoláját, majd a Marxista-Leninista Esti Egyetemre ment, hogy 1977 és 1982 között már az MSZMP Politikai Főiskolájának hallgatója legyen. Közben az MTI-nél dolgozott, 1977 és 1979 között a propaganda-főosztályt vezette, és tíz évig a KGB alá tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezet magyarországi iskolájában tanított. Ha Siklósi bástya volt a hálózati sakktáblán, akkor ő minimum futó vagy huszár.
A képen: Bara István, a Juventus Rádió vezérigazgatója a gálán / Fotó: MTI
Ezzel az előélettel természetes, hogy 1990-1991-ben az említett Bonnier Business Press Kiadó igazgatója lett, majd lapigazgató lett az Anna Magazinnál, a Szabad Földnél, hogy 1993-tól a már ismert Mai Nap Kiadó Rt. és a Juventus Rádió főigazgatója legyen. Sokáig ott sem maradt: 1994-ben a Metropol TV főigazgatója, majd 1995-ben az Új Magyarország lapigazgatója lett. Ahhoz az újsághoz került, amely akkor az ország egyetlen jobboldali lapja volt. A lap két évvel később megszűnt – ekkor kellett Tamási Orosznak átmenni a Vasárnapi Újsághoz.
Látjuk, hogy Bara vezetőként bibéről bibére szállt, de a kapcsolati háló ellenére ő és Érsek Iván sem csinált sikerlapot az Üzletből, amely 1992-ben már szüneteltette megjelenését, majd 1993-ra hivatalosan is megszűnt. Érsek Ivánról ezután nem sokat hallani, a kétezres években már egyáltalán nem merül fel a neve, feltételezem, hogy már nem él vagy teljesen a háttérbe szorult.
Tamási Orosz János uniós társának, Szász Istvánnak a további történetével sem maradok adós. Ő a rendszerváltás után a Magyar Nemzetnél, a Magyar Hírlapnál, majd a Népszavában dolgozott. 2019-ben hunyt el, a következő publicisztikáját még 1994-ben, az MSZP-SZDSZ koalíció védelmében, és az azt támadó MDF lejáratására írta.
„Nocsak – mondja a meghökkent honpolgár, aki bizony mit sem ért az újmódi >aggódós< taktikából. Nem sajátította el még a parlamenttől a kocsmapultig egységesen használandó jobb-szélsőjobb harcmodort. Pedig nem nehéz! Annyi az egész, hogy folyvást aggódást mímelve, a két kormánypárt között hol ide, hol oda kacsintva kell bajt keverni, viszályt szítani.”
Vele alkotott uniót a „konzervatív” titkos megbízott, Tamási Orosz János.
A főszereplők közül Brády Zoltán még ma is aktív, a Kapu még megjelenik, maga Brády több elképesztően zavaros és kulcsfontosságú ügynél (Fenyő János halála, Eduardo Rózsa-Flores halála, ősződi beszéd, Vona Gábor megszellőztetett ügye) feltűnt, és ez nyilván nem véletlen.
Előző cikkem előtt éppen a Ripostnak beszélt arról, hogy állítása szerint Gyárfás Tamás és Friderikusz Sándor meglátogatták régebben, s arra utasították, szálljon le a Fenyő-ügyről. Ami persze akár igaz is lehet.
Miket jelentetett meg a Brády-féle Kapu Kiadó?
Például Berlini tudósítások címmel Mogyorósi Géza könyvét, aki elmesélte, mit látott Berlinben a rendszerváltás idején… Mogyorósi 1989-ben kezdett el újságíróként dolgozni (cikkei legalábbis nincsenek korábbról), a Reformnak küldött írásokat a németországi átalakulásról. A kilencvenes évek elejétől már a Reform mellett Kurírnak, a Magyar Hírlapnak és a Kapunak dolgozott. Tőle egy másik könyvet is kiadott a Kapu, ahogyan másik munkatársukat, a munkásőrből lett nemzetközi bomlasztó Rózsa-Flores Eduardót is megfuttatták (versenykötete, és „kémkönyve” is megjelent). És természetesen az Unió és Tamási Orosz János mellett feltűnt Zas Lóránt két kötetét is megjelentették kiadták. Éppen az eredeti célok szerint.
De mi lett a fentiekhez képest komoly sakkfigura, Siklósi Norbert sorsa? Hova került a rendszerváltás után? Ezzel folytatom.
Fotók: MTI, Fortepan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS