Pesti Srácok

Szétszakadt Magyarország – bevált az állambiztonság „ÉK-művelete”

null

Hálás lehet az MSZ(M)P a hálózatnak, hiszen részben nekik köszönhető, hogy elmaradt a teljes rendszerváltás, és ahelyett, hogy tiszta lappal indult volna az ország, még mindig homályosan látunk. A pártállami titkosszolgálat az "ÉK-kombinációval" az ellenzék egységét verte szét, de embereik mindenhol ott voltak. A Fideszt belülről békítették, az SZDSZ-t vezetőségén keresztül bomlasztották, s azt is elérték, hogy a Republikánus Kör végül ne alakuljon párttá. Jár a keserű gratuláció: a részletes, minden csoportra, egyesületre kiterjesztett művelet végrehajtása sikerrel zárult.

KOVÁCS BÁLINT – PestiSrácok.hu

Állambiztonsági játszmák: cél az MSZ(M)P túlélése

PestiSracok facebook image

„1989 tavaszán megkezdődik az állambiztonsági szolgálatok átalakítása, átszervezése, abból a célból, amint írják, hogy megfelelhessenek a jogállam és a demokrácia kívánalmainak. Ez a folyamat 1990 február végéig tart” - írja Hankiss Ágnes. A túlélés, a hatalom megtartása volt a cél, a köpönyegcserét a III-as Főcsoportfőnökség tervezte meg és hajtotta végre. Az iratok szerint „a kommunista állambiztonság küldetése egyet jelent az MSZMP, majd az MSZP támogatásával, hegemóniájának megóvásával és a rendszerváltó ellenzék pozícióinak aláásásával, mi mással, mint a régi eszköztárral, bomlasztással, lejáratással, lehallgatással” - áll a Hamvas Intézet által kiadott Állambiztonsági játszmák 1988-1989-es kötet előszavában (a teljes mű, titkos iratokkal, jelentésekkel, itt olvasható).

Mindent túlélni. A képen: Gyurcsány Ferenc KISZ-vezér - Fotó: MTI archív

'88-ban még csak kicsit, '89-ben már jobban aggódtak

„Figyelembe kell venni, hogy új szakasz kezdődik a politikában... Csoportfőnökségünk egészének nagy felelőssége, hogy az ellenséges, a szocialista kibontakozást akadályozni szándékozó tevékenységet megkülönböztesse az azt szolgálni kívánó - de a központi elképzelésektől többé-kevésbé eltérő – állásfoglalásoktól” - olvasható az szolgálat 1988-as munkatervében. A következő évre (1989) vonatkozó irat már aggodalmasabb:„kialakulóban van egy új struktúra, amelyben a megújulásra képes hagyományos intézményrendszerrel párhuzamosan jönnek létre új szervezetek, mozgalmak, szövetségek, amelyek egy része....kifejezetten ellenséges, szocializmusellenes”.

Rendszerváltásra készülve /in: Állambiztonsági játszmák

Ellenzéki vagy alternatív: ellenség

Félteni persze kár lett volna az állambiztonságiakat, az 1988-as évről készült beszámoló sikerekről árulkodik, a célkitűzés teljesült: „a különböző ellenséges-ellenzéki és „alternatív” csoportok szinte minden akciójáról időben értesültünk, így esetenként az egyes akciók hatását tompító intézkedések kidolgozásra nyílt lehetőségünk, illetve tehettünk javaslatot azok meghozatalára az illetékes szerveknek...”. Emellett a bomlasztást sem hanyagolták el, az 1988-89-es időszakában az állambiztonsági célkitűzések egyik legfontosabb pontja az ellenzéki csoportosulások belső ellentéteinek az elmélyítése. Ennél is lényegesebb volt, hogy megakadályozzák a különböző pártok, csoportosulások egyesülését, összefogását, békéjét. Erre szolgált az úgynevezett ÉK-művelet.

Még közösen /fotó: mek.oszk.hu

Éket verni az egységbe

„Előtérbe helyezzük a különböző politikai platformon tevékenykedő ellenséges-ellenzéki csoportok egységtörekvési kísérleteinek megelőzését és akadályozását; a különböző irányzatok közötti nézeteltérések, érdekkülönbözőségek fokozását, a kialakult ellentétek elmélyítését. Közeledésük akadályozása érdekében az „ÉK87” fedőnevű hálózati kombinációt végrehajtjuk” - írják a munkatervben. A terv végrehajtható volt, hiszen (szinte?) mindenhol megvoltak a beépített embereik. Az ebből az időszakból származó állambiztonsági jelentések szerint a polip karja az összes ellenzéki csoporthoz elért, nem ritkán a legbelsőbb köröket is megfertőzték.

ÉK-et verni /in: Állambiztonsági játszmák

Beépültek az SZDSZ vezetőségébe (is)

„Jelentős erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a sorra alakuló „alternatív” politikai csoportosulásoknálrendelkezzünk a szükséges hálózati pozíciókkal. Itt betöltött szerepüknek megfelelően, sikerült a legérzékenyebb területeken pozícióiba kerülniük, amelyek lehetővé tették szélsőséges megnyilvánulások megakadályozását, korlátozását, pozitív irányú befolyásolását. A legradikálisabb szervezeteknél – SZKH, SZDSZ, környezetvédők – a vezetőségekben is rendelkezünk megfelelő hálózati pozíciókkal. Ezeket a lehetőségeinket főként a gyors felderítésre, a szervezeten belüli ellentétek kihasználására, elmélyítésére, tervezett akciók akadályozására használtuk fel... - írják a III/III-as Csoportfönökség '88-as jelentésében.

Veszélyes környezetvédők /in: Állambiztonsági játszmák

Bomlasztott szervezetek, megakadályozott pártalapítás

Más esetekben nem elégedtek meg egyikkel, volt, hogy a sikeres „mérgezéssel” megakadályozták a szervezet párttá alakulását, esetleg egy már bemutatott „ÉK” segítségével kettétörték, szétrepesztették a célpontot. „A „Republikánus Kör” elnevezésű csoportosuláson belül el tudtuk érni, hogy az intenzív párttá alakulási törekvéseik lefékeződjenek és pozícióink által jelentős befolyást tudtunk gyakorolni arra, hogy a Szabad Kezdeményezések Hálózata” elnevezésű szervezeten belül a célszemélyek közötti nézetkülönbségeket, ellentéteket elmélyítve, olyan helyzet alakuljon ki, mely végül is a szervezet szakadásához, kettéválásához vezetett” - írják a III/III-as Csoportfönökség '88-as jelentésében.

Republikánus kör /in: Állambiztonsági játszmák

Elérték, hogy szelídebb legyen a Fidesz?

Vagy: „a különböző ifjúsági csoportosulások körében dolgozó hálózataink útján végrehajtott befolyásolási tevékenységünk is hozzájárult ahhoz, hogy a szélsőségesebb nézetek helyett a mérsékeltebb, párbeszédkészséget mutató személyek kerültek előtérbe (FIDESZ)” - részlet ugyanebből a jelentésből.

Még egy csapatban játszottak / forrás: MTI

Kombinációs terv az Inconnu-csoport ellen

A célpontok között szerepelt a hatalom által különösen veszélyesnek tartott Inconnu-csoport. Ez a művészeti társaság onnan kapta a nevét, hogy egészen ügyes trükkel kerülte meg a cenzúrát. Figyelemfelhívó, radikális leveleikre hamis címzést írtak, mivel a feladványokat valójában a feladóknak szánták. A posta címzett ismeretlen, Inconnu-bélyegzővel vissza is küldte a leveleket azokhoz, akik az írások valódi célpontjai voltak. „Kombinációs tervet dolgozunk ki az un. „INCONNU GROUP” („Amatőrök” fn.bny.) tagjai körében jelentkező személyi ellentétek elmélyítésére, - külön kiemelten – (TÖRÖLVE) lejáratása érdekében” - írják a már sokat emlegetett '88-as munkatervben. Az Inconnu-csoport a nyolcvanas évek elejétől harcolt és demonstrált a 301-es parcella titkának felfedéséért, a meggyilkolt hősök és mártírok emlékének megőrzéséért. Rengeteg fizikai, egzisztenciális és lelki atrocitás érte a tagokat mindezért a hatalom réséről. Ők állították a 301-es parcellában ma is látható művészi kopjafákat, ám Nagy Imre 1989. júniusi újratemetésekor kitiltották őket a tiszteletadásról.

Baráti levél az Inconnutól / forrás: wikipedia

Bomlasztás a kivált csoport segítségével

„Az „Amatőrök” fedőnevű bizalmas nyomozás keretében folyamatosan figyelemmel kísérjük és megfelelő ellenintézkedésekkel megakadályozunk minden olyan rendezvényt – kiállítás, megemlékezés és filmvetítés, stb. - amelyen ellenséges fellépés várható és amennyiben a megelőzésre nem nyílik lehetőség, a rendezvényen elhangzottakat operatív úton dokumentáljuk, a nyílt eljárásban is felhasználható bizonyítékokat beszerezzük és a jogszabályok nyújtotta lehetőségeken belül javaslatot készítünk a realizálásra. Ezzel párhuzamosan ellenőrizzük az „Inconnu” csoporttól különvált, ú. n. „Alternatív Kulturális Központ” keretében megtartott összejöveteleket. Az „intézmény” vezetőjének („Szállásadó”) pozitív irányú befolyásolására készített kombinációs tervünket végrehajtjuk” - írják az Inconnu-csoportra szabott tervben.

Célkeresztben /in: Állambiztonsági játszmák

Jár a keserű gratuláció 2014-ből...

Ma sem tudni, hogyan, mennyire tudott végül hatni az ügynökség a „Szállásadó” néven nevezett személyre (aki egy korábbi Magyar Nemzet-cikk szerint Zrínyifalvi Gábor) de nem dolgoztak hiába. Az állambiztonság hathatós közreműködésével, vagy csak akaratával egyezően, de az egyezkedők és rendíthetetlenek vitájának folyományaként az Inconnu tehát felbomlott.

Az ékverést végrehajtották, a rendszerváltás felemásra sikerült, az akták nagy részét ledarálták, másik részük eltűnt, titkos maradt. Az országot ma is ellentétek, politikai háborúskodások uralják, az ügynökök pedig köztünk járnak. Jár a keserű gratuláció – bejött az állambiztonság terve.

hamvas

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.