Imrédy Béla személyi titkára és a társai – nyilasok, detektívek és újságírók a nácik ügynökei között
Nyilas képviselők egyenruhás öltözetben, a Parlament padsoraiban. Az első sorban balról az első Vágó Pál, a harmadik Széchenyi Lajos, a 4. Csia Sándor, az 5. Hubay Kálmán. A II. sorban balról a 2. Wirth Károly, mellette a félszemű Gruber Lajos, és Hubay mögött a II. sor jobb szélén Rátz Kálmán ül / MTI Fotó: Bojár Sándor
Államrendőrségi detektívek, újságírók, nyilas politikusok vannak azok között az ügynökök között, akik a nácik nyilvántartása szerint nekik dolgoztak a negyvenes években. Közéjük tartozott például Imrédy Béla személyi titkára, Újpétery Elemér, a nyilas Vágó Pál vagy éppen Ráttkay R. Kálmán, az egyik meghatározó szélsőjobboldali szerkesztő. A listát a Vörös Hadsereg találta meg 1945-ben, és egy részét továbbították az ÁVH-nak. A bátran hazaárulónak nevezhető hálózat tagjainak nagy része Nyugatra menekült, de volt olyan is, akit a kommunista állambiztonság átvett. Mert nem csak a szélsőbaloldalt leplezzük le, hanem a szélsőjobboldalt sem kíméljük.
A második világháború végén a hazánkat felszabadító, majd megszálló szovjet Vörös Hadsereg megtalálta az SS, illetve a náci párt biztonsági szolgálatának, az SD-nek („Der Sicherheitsdienst des Reichsführers SS”) a titkos anyagát. Ennek része volt az az iratcsomó, amely a Magyarországon foglalkoztatott Gestapo és SD-ügynökök egy részének névsorát, fedőszámát, és néhol rövid leírását tartalmazta. Ezt a részt továbbították a magyar állambiztonság felé. Unikális ez az anyag, még akkor is, ha természetesen nem vehetjük százszázalékosan hiteles történelmi forrásnak. Egyrészt nagy valószínűséggel hiányos, másrészt nem tudjuk, hogy a szovjet, ill. a magyar állambiztonság nem hagyott-e el tudatosan neveket, nem másította meg az iratokat. Ezzel együtt is nagyon értékes forrásanyag.
Már csak azért is, mert már az ügy összefoglaló jelentéséből kiderül, hogy a nagyjából nyolcvan egykori ügynök közül mindössze négy (!) maradt Magyarországon, többségük nyugatra menekült. Másrészt azért, mert látjuk majd, hogy szépen beépült az SD mindenhová. (Gyakorlatilag senkit sem kértek számon, így ez is alátámasztja, amit az állambiztonsági korszakkal kapcsolatban is tudunk: Magyarországon nemzeti sport a megúszás.)
Első cikkemben a nevek első részét fogom közölni, de jellemzően csak azokat, akikről találtam valamit, lehet tudni, hogy kik voltak, és akik nagy valószínűséggel tényleg a nácik ügynökei lehettek. Sokan közülük a nyilas párthoz köthetőek, nyilvánvaló, hogy a Harmadik Birodalom nagyon szorosan behálózta a magyar szélsőjobboldalt. Az ezzel kapcsolatos történelmi fejtegetéseket és következtetéseket meghagynám másoknak.
Lássuk azt az 1952-es jelentést, amely elmagyarázza az irat eredetét: „Jelentés Budapest, 1952 augusztus 29. Budapest felszabaditásakor a Szovjet Hadsereg egységei megtalálták a német Biztonsági Rendőrség /: Sicherei Dienst:/ „B” osztályának anyagát, amely a Magyarországon foglalkoztatott Gestapó és S.D. Ügynökök egy részének névsorát és fedőszámát tartalmazta.
A szovjet elvtársak az anyagot legépelve, egy példányban átadták Hatóságunknak, az jelenleg alosztályunkon fekszik el. Az anyagban kb. 80 S. D. ügynökről, azoknak munkájáról van emlités téve. Az ügynökök tulnyomó többsége nyugatra menekült, Magyarországon jelenleg négy tartózkodik, s abból egy, már hosszabb ideje Hatóságunk hálózatában van foglalkoztatva.
A nyugaton tartózkodók közül 28 személy ügyében lett felderités végezve. (A névsor az S. D. obj. dossziéban van). Az alosztályon fekszik el még négy német fedőszervről is anyag, ezek az alábbiak: Zündapp Service, MAM Autókereskedelmi Vállalat, Első Dunagőzhajózási Társaság, Mittelmayer és Társa. A négy vállalat volt vezetői és alkalmazottai nagyrészben nyugatra menekültek, vagy ismeretlen helyen tartózkodnak.”
Kornhuber és Urban, a két német rezidens
A jelentést az „I./3-g. Alosztály” készítette („a Magyarország területére átdobott hírszerzők, >diverzánsok
Kornhuber neve a második világháború után, a Világosság 1945-ös cikkében is felbukkant. „A napokban feljelentést tettek a népügyészségen vitéz Onczay László, a volt Károlyi-uradalmak elmozdított központi igazgatója ellen. <...> A feljelentés szerint vitéz Onczay, aki Endre László személyes politikai jó-barátja volt, az ország egyik legnagyobb uradalmát, amelynek kiterjedése 47.000 katasztrális hold volt, a német érdekek szolgálatába állította. Vitéz Onczy László nevéhez fűződik annak az >udvartartásnak
Itt volt egyébként állandó lakása Kornhuber Artúrnak is, aki a németek és az Endre-klikk részére állandó kémszolgálatot teljesített”.
Ez tehát már akkoriban nyílt titok volt. Valószínűleg Kornhuberé az a sírhely, amely az egyik internetes nyilvántartásban is szerepel. E szerint Rióban van a nyughelye az 1901-ben született és 1993-ban elhunyt „Arthur Kornhuber”-nek. Mivel Brazília (és Dél-Amerika) volt a nácik (és nyilasok – lásd például Kutasi Kovács Lajos történetét) kedvenc menedékhelye, erős a gyanú, hogy róla van szó.
Eppeldauer – körözött csaló és áldetektív
Most nézzük az ügynököket. Az első név „Eppeldauer Andor”. Az Arcanum folyóirattára ezúttal is segítségemre volt. A Kis Újság 1946-os cikkében ezt olvashatjuk róla: „A főkapitányság bizalmi csoportjának egyik női beosztottja, Szabó Teréz rendőrnyomozó alhadnagy, hosszas nyomozás után elfogta Eppeldauer Andor körözött csalót és áldetektívet, aki körülbelül félmillió forintot csalt ki >ügyfeleitől.
A lista szerint nem csak bemutatkozott, valóban az SD ügynöke volt. A Világ cikke szerint egyébként nem „Szabó Teréz”, hanem „Budinszky Béla B-listás rendőrnyomozó hadnagy” leplezte le és fogta el Eppeldauert. Mindkét cikk szeptember 28-án jelent meg, így csak találgathatjuk, hogy itt miért Budinszky, s ott miért Szabó kapta el.
Talán, hogy egy B-listás rendőrnyomozó ne legyen hős?
Melega Gyula, államrendőrségi detektív
A következő név: „Huba (eredeti neve: Melega) Gyula”. Őt is sikerült beazonosítani. Arról a nyomozóról van szó, akiről a Pesti Hírlap 1931-ben ezt írta: „Melega Gyula államrendőrségi detektívnek a Horthy Miklós-ut 19. számú házban levő lakásán betörők jártak és négyezer pengő értékű ruhaneműt meg ékszert vittek el onnan.” Az államrendőrségi detektív egyébként visszatérő szereplője volt a Pesti Hírlap cikkeinek, volt, hogy akció közben nőnek öltözve jutott be egy kártyabarlangba: „A szmokingos ur dr. Kotof Olivér, a két hölgy pedig Kipper István és Melega Gyula. Ez volt egyik legmulatságosabb trükkünk, mellyel az egyik Muzeum-köruti kártyabarlangba hatoltunk be. A klubot árgus szemmel őrizték, oda gyanús idegennek behatolni lehetetlen volt.
De mikor a kapus az elegáns szmokingos urat és hölgy kísérőit meglátta, gyanútlanul engedte fel őket a lépcsőn és akadálytalanul juthattak a kártyaterembe, ahol a bakkasztal mellé ültek”
– mesélte a lapnak a detektivfőfelügyelő a harmincas években. Melega az ügynökök többségével elhagyhatta az országot, hiszen a Magyar Nemzet 1962-ben ezt írta „Cataniában
„Loránth György” – Hetényi Ernő fia
A következő ügynök azért érdekes, mert azt írják róla, hogy az a Hetényi Ernő volt az apja, akiről korábbi cikkemben már írtam.
Hetényi a magyarországi buddhizmus egyik vezető alakja volt, mindent elárul róla, hogy a vallásüldöző Rákosi-diktatúrában 1951-ben megalapíthatta a Buddhista Missziót, amit az állambiztonság a keleti tanok és kultúrák iránt érdeklődő személyek megfigyelésére használt. Hetényi maga az ötvenes évek közepén „Viktor” fedőnéven dolgozott az állambiztonságnak, és több jel szerint korábban magas beosztásban dolgozott az államvédelemnél. Erről azért vannak csak töredék-információink, mert az ötvenhatos iratok jelentős részét eltüntették.
Hetényi korábbi ÁVH-s múltját az az iratrészlet is megerősíti, amely a náciknak dolgozó fiáról szól: „Loránth György a multban ujságiró valamelyik délutáni lapnál. HETÉNYI ERNŐ v. politikai osztály vezetőjének természetes fia. Jelenleg korcsmája van a Corvin-közben >Matróz csárda<. Felszabadulás után többször irt a Képes Figyelőben <...> Kapcsolata Hetényi után Sombor-Schweintizer
Látjuk, hogy ezt az újságírót Sombor-Schweinitzer bizalmi emberének nevezik, ha így volt, nagy szolgálatot tett a náciknak.
Korda és Halmi – két ügynök a M. A. M.-nál
Következik két olyan név, akik az egyik fedőcégnél, a M. A. M.-nál dolgoztak: „Korda Rudolf /Kónitz Raul/ a MAM Autókereskedelmi vállalatnál van felsorolva, mint G
Korda Rudolf több ÁBTL-dossziéban is szerepel, sőt, saját aktája is van. „A dosszié Korda Rudolf osztrák állampolgárságú újságíróra vonatkozó iratokat tartalmaz, aki 1939-ben a magyar kémelhárítás (VKF-2. Osztály, defenzív osztály) titkos tiszti állományú tagja volt.”<És, ha minden igaz, emellett a náciknak dolgozott>.
Halmi Béla is beazonosítható. Vele kapcsolatban említésre került a 8 Órai Újság 1929-es cikkében egy bírósági ügy kapcsán: „Katz Piroska színésznő reklámcélokra fényképfelvételeket készíttetett Halmi Béla fényképésznél, aki egy képeslapban leközölte azokat anélkül, hogy erre engedélyt kapott volna.”
Aki elrejtette a nácik kérésére Kovarcz Emilt
Most áttérhetünk a nyilasokra. A következőkből világosan látszik, hogy a nyilas párt ezer szállal kötődött a náci párthoz, a Harmadik Birodalom ügynökei beférkőztek a magyar szélsőjobboldaliak közé. A következő személlyel, „Parragi Tivadarral” kapcsolatban megjegyezték, hogy „nála lelt búvóhelyre K. Emil a mi utasításunkra”.
Később kiderül, Kovarcz Emil nyilas politikusról van szó. Kovarcz 1939 februárjában a Dohány utcai zsinagóga ellen elkövetett merénylet részeseként 1940-ben elvesztette mandátumát, a honvédtörvényszék pedig kétévi börtönre ítélte és lefokozta. Időközben Németországba szökött – valószínűleg ekkoriban biztosított számára búvóhelyet az említett „Parragi”.
Utólag szórakoztató, hogy az iratban Parragi neve alatt az szerepel, hogy „Germanofil” (németbarát). Valamelyik lelkes, de kevéssé művelt államvédelmis ennek a „személynek” is utánanézett, majd odaírta tollal:
„nincs” az adatbázisukban ez a személy. Ennyi erővel kereshették volna Lojális elvtársat is.
Hubert, aki bekapcsolta a nyilas Vágót a hálózatba
A következő név „Haraszthy Vince rendőrtanácsos” (fedőszáma: „V-23”). Őt a harmincas években jegyzett cikkek még „rendőrfogalmazóként” említették. Majd egy fontos összekötő tűnik fel: „Gerle Hubert V-25 Schicht német vállalat budapesti fiók.” Ő az irat szerint
„kapcsolatot tartott fenn a magyar nyilaskeresztes párt vezetőivel: SZÁLASI, VAJNA, Vágó-val. Az utóbbit bekapcsolta az SD hálózatába.”
Gerle Hubertet az SD magyarországi rezidense (vezetője), „URBAN stürmbannführer” a következőképpen jellemezte:
„Az ő tökéletes magyarnyelv-tudásával nekünk nagy érték, mint tolmács és összekötő kapocs a nyilaskeresztes párt és mi közöttünk. Nagyon szorgalmas beosztott. Mindig kész a feladatok végrehajtására.”
És az iratok szerint tehát ő kapcsolta be Vágót, azaz Vágó Pál nyilas képviselőt a hálózatba. Vágó volt az, aki a negyvenes évek elején hírhedt beszédet tartott a parlamentben, amelyben a németek melletti száz százalékos elkötelezettséget követelte, valamint angolbarátsággal vádolta a Kállay-kormányt. Személyéről és saját személyes „tragédiájáról” (leszúrta lánya zsidó származású vőlegényét) korábbi cikkemben már írtam.
Ráttkay R. Kálmán – a Magyarság felelős szerkesztője
A következő név is kimondottan ismertnek számított: „Rattkai Kálmán. Újságíró és író. >Ki mentette meg Európát?
Imrédy Béla kapcsolatként, titkára ügynökként szerepel
A cikkem elején már említettem az SD egyik rezidensét, Kornhubert.
Az ő kapcsolatai között a német iratok felsorolták Rajniss Ferencet és Imrédy Bélát.
Rajniss szélsőjobboldali magyar újságíró, lapszerkesztő, politikus, az Új Magyarság és a Magyar Futár című hetilap főszerkesztője, a Szálasi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. Imrédyt még kevesebbeknek kell bemutatni: 1938 és 1939 között Magyarország (németbarát) miniszterelnöke volt, 1946-ban kivégezték. Az iratban őt is Kornhuber kapcsolatai között említik – ez nem jelenti azt, hogy ügynök lett volna. Arra ott volt a veje.
Imrédy ellenőrzése nem lehetett túl bonyolult, hiszen a politikus unokahúgának a férjét (aki egy ideig a személyi titkára volt) az SD emberei között sorolták fel:
„Újpetrey Elemér <…> Tagja a >Máltai vitézek
Újpétery Elemér a külügynél dolgozott, de sokáig Imrédy mellett dolgozott. Visszaemlékezése (Végállomás Lisszabon - Hét év a magyar királyi külügy szolgálatában) sűrűn hivatkozott forrás azóta is. Külügyi titkárként (és Gestapo-ügynökként) még exklúzív fényképeket is készített a II. bécsi döntésről.
Folytatom.
