nyilas
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Centropa
A hatvanas évek elején egy volt nyilas vezető – aki életfogytiglani fegyházbüntetéséből a forradalom napjaiban szabadult – felajánlotta szolgálatait a kádári kormányzatnak. A nyugati gazdasági kapcsolatok kiszélesítésén dolgozó pártvezetés nem szalasztotta el a lehetőséget, és a nemzetiszocialista eszmékben hívő háborús bűnös svájci cége a kommunista pénzhálózat egyik központjává vált. Fegyháztól a cégalapításigMennyi ideje van hátra az MSZP-nek és a Jobbiknak?
A közvélemény-kutatások szerint legfeljebb néhány hónap. A szocialisták Párbeszédestől sem érik el a parlamenti bejutási küszöböt. Ez nem is meglepő egy olyan párttól, amelynek Bangóné a legismertebb arca, Mesterházy Attila a legokosabb politikusa és amelynek a Burány Sándora a Párbeszéd frakciójában ül. No és hiányzik az intellektuális ereje az MSZP frakcióból. A pártelnökük pedig képtelen olyat mondani, amit ne mondhatna el bárki más is. A Jobbik új vezetője pedig olyan párton belüli leszámolást mutat be a maga szerény eszközeivel, amely egyszerre emlékeztet a hosszú kések éjszakájára és a sztálini tisztogatásokra.Imrédy Béla személyi titkára és a társai – nyilasok, detektívek és újságírók a nácik ügynökei között
Államrendőrségi detektívek, újságírók, nyilas politikusok vannak azok között az ügynökök között, akik a nácik nyilvántartása szerint nekik dolgoztak a negyvenes években. Közéjük tartozott például Imrédy Béla személyi titkára, Újpétery Elemér, a nyilas Vágó Pál vagy éppen Ráttkay R. Kálmán, az egyik meghatározó szélsőjobboldali szerkesztő. A listát a Vörös Hadsereg találta meg 1945-ben, és egy részét továbbították az ÁVH-nak. A bátran hazaárulónak nevezhető hálózat tagjainak nagy része Nyugatra menekült, de volt olyan is, akit a kommunista állambiztonság átvett. Mert nem csak a szélsőbaloldalt leplezzük le, hanem a szélsőjobboldalt sem kíméljük."A sátán papja" - nyilas háborús bűnösből lett kommunista ügynök az elfelejtett "író"
J. Balogh Mihály a nagy túlélők egyike volt: bár háborús bűnösként (!) részt vett az Üvegház elleni hírhedt nyilas razziában és gyilkosságokban, a kommunista diktatúra az együttműködéséért cserébe kimentette. A halálos ítélet helyett életfogytiglanit kapott és börtönspicliként szolgálta az állambiztonságot, volt, hogy papként küldték az áldozatra, akiből a gyónás útján próbálta kiszedni a titkokat. Ez a velejéig romlott figura olyan eredményesen dolgozott, hogy 1955-ben kiengedték. Ezután kint jelentett és szélhámoskodott, többek között "létrehozott" egy Kódextörténeti Intézetet is. Egyik áldozata a sátán papjának nevezte, azok közé tartozott - vannak, voltak ilyenek jó páran - akik mindent túléltek.Kiállítással ünneplik Kutasi Kovács írót, a nyilas újságíróból lett fizetett besúgót
Meleg szavakkal méltatták az idén megnyílt veszprémi kiállításon Kutasi Kovács Lajost, azt az írót, újságírót, aki a magyar hírszerzés kiemelten díjazott titkos munkatársa volt, és kijátszotta, manipulálta a nyugati magyar emigrációt. Kutasi Kovácsot nem kellett megzsarolni, pénzért, könyveinek megjelentetéséért vált professzionális besúgóvá. Morális gátlásai nem voltak: 1944-ben a nyilas Összetartás újságírójaként a zsidó származású magyarok kiszorítását, "eltüntetését" ünnepelte. Olyan művészekét, írókét, akikről - ha túlélték a vészkorszakot - később már besúgóként jelentett.Ajánljuk még