Pesti Srácok

Az agyonvert újságíró balladája – Borvendég Zsuzsanna és Zelei Miklós Mező Gáborral beszélgetnek az átmentett hálózatról

Az agyonvert újságíró balladája – Borvendég Zsuzsanna és Zelei Miklós Mező Gáborral beszélgetnek az átmentett hálózatról
Radics Béla temetése / Fotó: Urbán Tamás, Fortepan.hu

Érdemes most nyolckor bekapcsolni az M5-öt. A Média lenyúlásának titkos története című könyvemről és az újságírói, tévés hálózatról fogunk beszélgetni a köztévén az Ez itt a kérdés című műsorban. A műsorban Borvendég Zsuzsanna történésszel és – az interneten bejelentkezve – Zelei Miklós íróval, újságíróval járjuk körbe a témát, a műsorvezető Gulyás István lesz. Az estére készülve eszembe jutott ez a gondolat: mi történt volna akkor, ha valaki már 1991-ben megírja ugyanezt a könyvet? A feladat persze lehetetlenség, hiszen messze nem volt annyi irat, információ elérhető. De nemcsak emiatt lett volna (vagyis volt) borzasztóan nehéz a helyzet. Valószínűleg egyetlen vezető kiadó sem vállalta volna fel a művet, reklámkampányról, kritikákról szó sem lehetett volna. Maradt volna az aluljáró, a magánkiadás és talán a teljes feledés. Ezzel az írással emlékeznék azokra a bátrakra és lázadókra, akik a legnagyobb ellenszél idején szembe mertek szállni a hálózattal. Akkor is, ha ennek életük volt az ára.

Cs. D., K. Gy. és a többi szabadságharcos emlékére

Tegyünk egy gondolatkísérletet. 1991-ben járunk, az elképzelt szerző hozzájut azokhoz az információkhoz, állambiztonsági iratokhoz, régi újságcikkekhez, más történészek és újságírók kutatásaihoz, amelyekre az elmúlt években már rá lehetett látni. Ez már önmagában lehetetlen, de tegyünk úgy, mintha nem lenne az. Bár az újságírót próbálják lebeszélni a kutatásról és főleg a publikálásról, perrel, tönkretétellel, erőszakkal fenyegetik, üzeneteket küldenek, ex-állambiztonsági tisztek tapadnak rá, ő mégis kitart, megírja. És nem kap közben szívrohamot.

Ami

PestiSracok facebook image

A magányos munka teljesen kikészíti: elég benne. Esténként borral vezeti le a feszültséget, néha már napközben is, közben névtelen korrektorként dolgozik egy kisebb lapnál, már nem nagyon beszélget senkivel. Az ügy, a kutatás megszállottja lesz, minél beljebb halad a műben, az egyre inkább felfalja. Nem ő alakítja a szöveget, inkább már az őt. Hónapok alatt éveket öregszik, de közben hajtja ezt a furcsa, savanykásan izzadt öröm: alkot valamit. A nagy hazugsággépezet ellenében. Van valami romantikus az egészben, valami romlatlan „kurucság”.

Van

Elkészül, de az alkotó nem pihen. Elmegy a kiadókhoz, de persze mindenhol visszautasítják: éppen olyan hálózati emberek ülnek a vezető székekben, akikről írt. Éppen úgy játszották át a zsebükbe ezeket a kiadókat, ahogyan ő megírta. Ne túlozzunk: valójában el sem megy kuncsorogni. Értelmetlen, csak magát alázná meg. Örökké fáradtan, cigaretta-füstbe burkolózva végül úgy dönt, hogy a könyv magánkiadásban jelenik meg. Próbál kalapozni, de nagyon nehéz, nem nagyon támogatják, annyi érdeket sért.

Széthull

Valahogy mégis megjelenik pár száz példányban. Rámegy mindene. A papír ócska, a tördelés rossz, az egész olcsó, hol van a patinás Magvető- és Európa-kiadványoktól? Megkeresi néhány tisztességes újságíró-barátját, próbáljanak róla írni. Legalább pár sort, Géza. Hiszen mi még együtt, valaha, tudod. A vezető napilapoknál és hetilapoknál, a tévénél és a rádiónál esélye sincs. Aki tisztességes újságíróként egyáltalán bekerült oda, az lapul, próbál túlélni, igyekszik olyan munkákat elvállalni, ahol legalább valamennyire szabad, önazonos lehet. Recenzióról szó sem lehet, de rövidhírről sem. Hősünk így aluljárókban árulja a könyvét, egészen jól fogy. Aztán az egyik este megtámadják. Néhány suhanc. Senki sem tudja, miért. Gyakorlatilag agyonverik.

Darabokra

A temetésén sokan ott vannak. Néhány vezető újságírókáder itt-ott téblábol. Eljött még a médiacár is. Van, aki látványosan megkönnyebbült, mások kicsit fészkelődnek. Még (vagyis ekkor már) a Népszabadságban is megjelenik, hogy milyen jelentős alkotó lehetett volna, ha a „magánéleti problémák” nem hátráltatják. Természetesen arra céloznak, hogy ivott és cigarettázott. Magának kereste a bajt. Izgága, örök eléretlenkedő, földet rá.

Az évek telnek. A könyvét elfelejtik. Aztán már a nevét is.

––––

Ez az egész azért jutott eszembe, hogy lássam, milyen szerencsés vagyok. Könyvem a kiadó oldalán, de a Librinél, a Bookline-nál és a Líránál is megrendelhető, és ezen a hétvégén még kapható a könyvesboltokban... A beszélgetés este nyolckor kezdődik az M5-ön.

És akkor egy kis reklám:

Ajánljuk még

"Az árulók nem mi vagyunk, és nem én változtam, hanem Orbán" - Itt az exkluzív Csintalan-Vincze PS-interjú! (videókkal!)

Magyar ugar 2018 április 23.
Jajj, Istenem, ne hülyéskedj már, hogy Simicska Lajos záratta be a Magyar Nemzetet, meg a Lánchíd Rádiót. Értem én, hogy elzáratlan pénzcsapok özönével a hát mögött nehéz megérteni, de előbb, vagy utóbb mindenki megtanulja, hogy milyen ez, hogy adott esetben a hónap végén elfogyhat a lóvé és arról kell dönteni, hogy az egész család megy-e a levesbe - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív páros interjúban Csintalan Sándor, aki lányával, a konzervatív értékeket valló és a Fidelitasban politizáló Vincze Emíliával beszélgetett portálunkkal. A Hír TV műsorvezetője, Simicska Lajos bizalmi embere elárulta, Simicska döntésébe nem volt beavatva, mert ilyen döntést neki kell meghoznia, de barátai és kollégái kerültek szörnyű helyzetbe. Csintalan szerint a G-napon az kockáztatott, aki a Magyar Nemzetnél, Lánchíd Rádiónál és a Hír TV-nél maradt. Szarvas Szilveszter ezzel kapcsolatban vitába szállt Csintalannal.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.