Pesti Srácok

Róna Péter és a Fekete János-féle „külkeres maffia” – Az „amerikás” államfőjelölt kalandjai a kádári Magyar Népköztársaságban

null

Friss hír, hogy Róna Péter lett az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltje. Ennek örömére megpróbáljuk bemutatni őt, vajon megérdemli-e a támogatást. A Hálózat egyik régi cikkéből kiderült, Róna Péter 1990-ben hogyan állt össze Bors Jenővel akkor, amikor utóbbit leváltották a Hanglemezgyár éléről, és ezután rögtön saját vállalatot alapított. Ebben az írásban még visszább megyünk az időben, hogy bemutassuk ifjúkorát. Az ismert jogász-közgazdász szegénységben nőtt fel, édesanyjával ment Amerikába, ahol remek iskolai eredményeinek és nyilván szakértelmének hála, egyre feljebb emelkedett az üzleti világban. Az ex-ÁVH-s filmes Radványi Dezső '88-as alkotása szerint valamiféle cipőüzletet bonyolított a Magyar Népköztársasággal, ő maga később azt mondta, rendszeres kapcsolatot ápolt Fekete Jánossal. Róla – Feketéről – olvasóink pontosan tudják kicsoda. Ő volt a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és annak a külkeres hálózatnak, még inkább „külkeres maffiának” az egyik kulcsembere, amelynek a vezetésével ez az impexes kör – és a nyugati partnerek – súlyosan eladósították az országot. A maffia kifejezés nem öncélú – a téma legelismertebb kutatója, Borvendég Zsuzsanna nem dobálózik a szavakkal, és a témába belemélyedve én is megerősíthetem: ez a hálózat maffiaszerűen működött. A jó kapcsolatot ismerve nem meglepő, hogy Fekete János halálakor Róna a Népszavában méltatta az ÁVH egykori emberét, akit Soros Györgyhöz hasonlított.

A nyolcvanas évek közepén, 1986-ban érthető elismeréssel írt az amerikai magyar sajtó a fiatal Róna Péterről, az akkor még jórészt ismeretlen bankvezetőről:

„Nagy örömmel olvastuk a New York Times, majd a Wall Street Journal nagy cikkét egy karrierről. A cikk főszereplője a magyar Róna Péter, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot édesanyjával, Róna Gi­zellával, aki a Washingtoni Krónika kitűnően szerkesztett negyedévente megjelenő ma­gyar tudósitó-szerkesztőnője. (A Washingtoni Krónika az idei esztendőben 10 éves.)

A most 43 éves Róna Péter az University of Pennsylvania, majd az Oxford University jogi fakultásán szerezte meg ügyvédi doktorátusát. Először egy washingtoni ügyvédi iroda tag­ja volt, majd a J. Henry Schroder Bank and Trust Com­pany kötelékébe lépett, ahol 16 éve dolgozik.

PestiSracok facebook image

Elismeréssel és büszkeség­gel számolunk be egy újabb ki­emelkedő magyar tehetség sikeréről és az édesanyával foly­tatott telefonbeszélgetés után is szeretetteljes gratulációnkat küldjük Róna Péternek és a joggal büszke és boldog édes­anyának, Róna Gizellának”.

Édesanyja hazaszerető cikkeket írt

Róna Gizella a magyar emigráció viszonylag ismert alakja volt.

A fent említett Washingtoni Krónikát szerkesztette, amelybe kifejezetten szép, hazafias cikkeket írt. Felszólalt például az ellen az amerikai kiadvány ellen, amely degradálóan írt a magyarokról, Magyarország történelméről.

Néhány részlet a választ igénylő amerikai leírásból: „Jelenleg a kommunis­ta gazdálkodás kereté­ben a piros paprika mel­lett bódító illatú leven­dulát is termelnek. <…> Az Alföld »cowboy«-ait csi­kósnak hívják, akik osto­raikat pattogtatva tere­lik a csordát, míg a bo­zontos birkabundába bújtatott juhászok, maguk is túlméretezett birkának látszanak.” Az amerikai leírás a cikk szerint azt is megjegyezte, hogy Magyarországon háromszázezer cigány él, akik hegedülnek és így vezették a harcba a magyarokat a történelem folyamán.

Kovács József emlékezetes győzelme

Máskor Csendes éj címmel írt kimondottan szép, karácsonyi cikket, amelynek sorai mély hazaszeretetről és hitről tanúskodnak. De igazán felemelő az az írás is, amelyet a legendás hosszútávfutó Kovács József 1953-as győzelméről publikált, amit akkor tizenegy éves fiával nézett végig a Népstadionban:

„»Kis« Kovács József és szabadságvágyunk első szikrái

A magyar történelem egyik legsötétebb és legreménytele­nebb korszakában az 1953-as évet morzsolgattuk. Szeptember 19-e volt, a nemzetközi atlétikai verseny utolsó napja. Magyar győzelem reménye nélkül, inkább csak becsületből mentünk ki az akkor tizenegy éves fiammal és barátainkkal a budapesti Népsta­dionba, hogy biztatást adjunk a mindenképpen fölényben lévő szovjet atléták ellen.

Az ötezer méteres hosszútávon már kezdetnél élre került, majd fél körrel vezetett a világcsúcsot tartó szovjet KUC... Az­után változni kezdett a mezőny és a közel százezres stadion fe­szülten figyelte a »kis« KOVÁCS (akit apró termete miatt hívtak így) egyre gyorsuló iramát. Nemcsak behozta Kuc félkörnyi elő­nyét, de az utolsó 800 méteren elhagyta…

Túláradó örömmel ölelgettük egymást. Még az előttünk ülő ugyancsak dekorált alezredes sem bírta palástolni kitörő örö­mét ... Felejthetetlen nap volt... Friss erővel és reménykedés­sel töltötte meg elesett életünket.

Az 1987. április 5-én, 61 éves korában elhunyt »kis« KO­VÁCS JÓZSEF sírhalmától távol, itt, az óceán másik partján éb­redtem rá, hogy tulajdonképpen ő volt az, aki 1953. szeptember 19-én életre keltette a már elhalóban lévő szabadságvágyunk el­ső szikráit.”

A Népstadion megnyitója / Fotó: Fortepan.hu, ad.: Kovács József

Szegényen nőtt fel, édesanyjával 1956-ban emigráltak

Róna Gizella 1956-ban emigrált – disszidált – el a diktatúrából, akkor tizennégy éves fiával együtt. Róna Péter így emlékezett erre a Népszabadságnak:

„Amikor 1956-ben anyám – féltve engem, aki már 14 évesen önálló véleményt alkottam – úgy döntött, itt hagyjuk az országot, egy Salzburg melletti menekülttáborba kerültünk. Akkoriban Salzburgban tanított Oskar Kokoschka . Mindent adott: festéket, szenet, papírt, vásznat. Két és fél hónapig reggeltől estig ott voltam az ő iskolájában a salzburgi várban. Életem egyik legszebb időszaka volt. Aztán, amikor jött a hír, hogy mehetünk Amerikába, Kokoschka azt mondta anyámnak: »Asszonyom, ha ezt a gyereket elviszi Amerikába, soha nem lesz belőle festőművész.« Anyám pedig nem akart belőlem festőművészt. Számára egyet jelentettek a függetlenedési kitöréseim és a művészi hajlamom.

Amit meg tudtam csinálni egy évvel korábban, hogy négy vonallal lerajzolom Jóska bácsit, azt Amerikában nem tudtam megcsinálni.”

Apja a második világháború áldozata

Családja hátteréről a következőket mondta: „Talán édesanyám írói vénáját örököltem, aki sokáig újságíró akart lenni. Zsellérparaszti családból származott, félárván nőtt föl, és nagyon érdekes egyéniség volt. Vilhelmina holland királynő jóvoltából gyerekkorában Hollandiában is élt egy ideig, ahol a szegény sorú magyar gyerekeket istápolták egy jótékonysági program keretében. Anyám megtanult németül, angolul, kicsit hollandul is, ám arról szó sem lehetett a harmincas évek Magyarországán, hogy egy nő újságíró legyen.

Visszaemlékezése szerint nagy szegénységben nőtt fel: édesanyja „itthon segédmunkásként dolgozott a budai Ganz Gyárban. A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején roppant szegénységben éltünk.”

És megjelenik nála az ÁVH-s rendező, Radványi Dezső

Bár a szélesebb közvélemény akkor ismerte meg Róna Pétert, amikor összehozta a hírhedt üzletet a Hanglemezgyár korábbi urával, Bors Jenővel, valójában már korábban megtörtént a kapcsolat-felvétel a hazájával. Erre utal a cikk is, amely 1988-ban jelent meg, és az ÁVH-s tisztből lett rendező, Radványi Dezső amerikai riportjait reklámozza:

A külföldi magyarokról szóló riportfilmekkel az el­múlt évek során gyakran találkozhattunk a képernyőn. Úgy tudom, hogy most is egy újabb amerikai útról érke­zett haza.

– Harmadszor jártunk az Egyesült Államokban, és »gazdag zsákmánnyal« ér­tünk vissza. Így például ri­portot készítettünk Róna Péterrel, az ezer főt foglalkoz­tató New York-i Schröder Bankház elnök-igazgatójával, aki tízéves kora óta él az USA-ban.

Szóval cipőimport és „hárommillió dolláros ráfizetés” – Radványi szerint ráadásul maga Róna „fizetett rá”, de „ez nem vette el a kedvét a további üzletektől.”

Jobbra: Radványi Dezső / Forrás: Új Tükör, 1988, Arcanum

Jó kapcsolat Fekete Jánossal

Róna Péter nem nyilatkozott sokszor ezekről az üzletekről, de a fent már idézett Népszabadság-interjúban – társriporter a jól ismert Andrassew Iván – azért erre is kitért:

Egyetlen mondat – mégis mennyi információ.

Borvendég Zsuzsanna kutatásának hála ma már pontosan látjuk az említett Fekete János szerepét, ő volt az egyik vezetője annak a külkerlobbinak – még inkább külkeres maffiának –, amely a történész meghatározása szerint „állam feletti államként” működött. Így szintén egyik fő-felelőse Magyarország végzetes eladósításának – erről egyébként már a kilencvenes, kétezres években is írt a kisebbségben lévő jobboldali sajtó. Fekete elvtárs természetesen állambiztonsági személy volt.

A kapcsolat a nemzetközi pénzügyi körökkel

„Róla tudjuk, hogy az első pillanattól kezdve az operatív titkosszolgálat embere – mondta portálunk szerzője egy Demokratának adott interjúban.

Akkor már természetesen nem ügynökként tartották nyilván, munkaköri kötelessége volt a szolgálatokkal való kapcsolattartás. Ám Fekete János szerepe ezen túlmenően is nagyon izgalmas. Bankelnökként ő állt kapcsolatban olyan nemzetközi pénzügyi körökkel, amelyeket manapság pénzügyi háttérhatalomként szokás emlegetni.

Ők nevettek, mi eladósodtunk. A képen: C. Bernard Jacobs (b), a National City Bank of Minneapolis amerikai pénzintézet elnöke, Juhar Zoltán, a belkereskedelmi minisztérium államtitkára és Fekete János (j), a Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélgetnek egy fogadáson / Fotó: MTI

Impexes üzletek ex-nácikkal, nyugatiakkal – a mi számlánkra

Borvendég Zsuzsanna portálunkon közölt sorozata részletesen bemutatja azt a „kommunista” külkeres hálózatot, amely nem csak az amerikaiakkal, de a német ex-nácikkal is kereskedett.

Az impexes üzletek jelentős része Magyarországnak veszteséges, a két – sokszor külföldi – félnek nyereséges volt. Egyszerű példával: a nyugati cég 100 dollárért eladott egy televíziót, a magyar impex megvette, majd eladta egy másik nyugati cégnek 80 dollárért. Nem vicc – tényleg így történt. Aztán az impexes megkapta a közvetítői díját – azaz a korrupciós pénzt.

Ennek is köszönhetően megdöbbentően sok pénz tűnt el az országból, leginkább offshore-cégeken keresztül. Ahogyan azt egy angol szervezet kutatása is megerősítette. Maga Fekete János békés, gazdag öregkort élt meg, 2009-ben halt meg, 91 évesen, a Népszava a következő című egész-oldalas cikkel búcsúztatta:

A cikk alatt több ifjabb szakértő méltatta, például Simor András, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke: „Fekete János korának kiemelkedő tehetségű bankára, remek üzleti érzékkel megáldott, karizmatikus egyénisége volt. »Nézeteivel, véleményével, hitvallásával lehetett egyetérteni vagy vitatkozni, csak figyelmen kívül nem lehetett hagyni, mint ahogy őt magát sem. Keze és irányítása alatt egy nemzedék nőtt fel a Magyar Nemzeti Bankban. Szegényebb lett nélküle az ország«.”

Kihagyhatatlan: szegényebb lett vele is.

„Olyan volt Fekete János neve, mint ma Soros Györgyé”

S persze Róna Péter is megszólalt, hiszen a

Ugyanakkor hitt abban, hogy a helyzet orvosolható, mert a szocializmus értékrendszerében jobb, mint a kapitalizmus. Róna Péter megfogalmazása szerint Fekete János a bátorság, a rendkívüli intelligencia és az ügyes opportunizmus remek keveréke volt.”

A Szent Korona ára, Róna közvetítő-szerepe

Egy másik cikkből az is kiderül, hogyan vettek részt a Szent Korona hazaszállításában. Ebben is Róna nyilatkozott: „1976-ban tárgyalások előzték meg a Korona hazatérését Amerikából, amelyek célja az összes akkor még rendezetlen államközti kérdés rendezése volt.

Fekete János aztán az ügyeletes tiszt testrészeinek és felmenőinek a helyzetnek megfelelő leírásával a tisztet felsőszintű útbaigazításban részesítette, engem és a kötvényeket pedig egy szovjet gyártmányú személygépkocsival azonnal vittek Pestre. A hotelbe érkezve kiderült, hogy a nagy izgalomban a tiszt elfelejtette a belépést bepecsételni az útlevelembe, amit azonban a felmenők és a testrészek ismételt értékelésének bevetésével sikerült pótolni.”

Fejdísz.

Szóval már ekkor Magyarországra jött, hogy az amerikai állam képviseletében bevasalja a Szent Korona árát. Kifizettetni az eladósodott, szocialista országgal a még a Horthy-korszakban kibocsátott magyar államkötvényeket. Róna szerint a határőr feltartóztatta, majd Fekete János küldött érte egy szovjet autót, hogy az vigye fel Budapestre.

A többi, történelem. Hogy ezután vagy ezelőtt történt-e a Radványi által emlegetett cipőüzlet, azt nem tudjuk. Ha hihetünk a Feketéhez hasonlóan ex-ÁVH-s Radványinak, akkor Róna Péter hárommilliót veszített azon az üzleten. Mégis szívesen üzletelt.

Hamarosan folytatjuk!

Vezető kép: Róna Péter / Fotó: MTI