Pesti Srácok

Harmadik napja tüntetnek Bulgáriában "a tiszta energiákra való átállás ellen"

Harmadik napja tüntetnek Bulgáriában "a tiszta energiákra való átállás ellen"

Harmadik napja tüntettek vasárnap útlezárásokkal bányászok és szénerőművek dolgozói Bulgáriában a tiszta energiákra való átállás ellen, amelynek keretében 2038-ig bezárnák a szénbányákat és a széntüzelésű hőerőműveket az országban.

A tüntetők továbbra sem hajlandók hallani a június eleje óta hivatalban lévő Nyikolaj Denkov miniszterelnök kormányának erre vonatkozó terveiről. Az ország délkeleti és délnyugati bányavidékén a demonstrálók képviselői elutasították a kormányfő Szófiába szóló meghívását – közölte Dimitar Manolov szakszervezeti vezető. A pénteken kezdődött tüntetések ellenére a szófiai vezetés szombaton megküldte a környezetkímélőbb energiaforrásokra való átállás terveit az Európai Bizottságnak. Denkov azzal érvelt, hogy az erre vonatkozó szeptember végi határidőt teljesíteniük kellett, különben az ország milliárdos nagyságrendben veszített volna uniós forrásokat. A pénzeket a kormány Bulgária három bányavidékének zöldenergiára történő átállására szánnák. A szakszervezetek szerint a 6,5 milliós országban nagyjából 120 ezer embert érintenének közvetlenül a szénbányák és szénerőművek bezárásai. A tüntetők vasárnap is fenntartották négy fontos közlekedési útvonal blokádját Görögország és Törökország felé kilométeres torlódásokat okozva.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."