Hazaárulás vádjával 12 évi börtönre ítélte az üzbég legfelsőbb bíróság egy közpolitikai kutatóintézet volt igazgatóját – jelentette be a bírói testület csütörtökön.
Rafik Sajfulin politológust, a Stratégiai és Régióközi Tanulmányok Intézetének volt igazgatóját hétfőn ítélték el zárt ajtók mögött tartott per nyomán – áll a legfelsőbb bíróság közleményében. Az igazságszolgáltatás nem tett közzé semmilyen részletet a Sajfulin ellen felhozott vádakkal kapcsolatban, aki a hírek szerint közel áll Rusztam Innojatovhoz, az üzbég titkosszolgálatok vezetőjéhez. A 2018. évi leváltása előtt igen befolyásos Innojatov a volt elnök, Iszlam Karimov híve, aki 2016-ban történt haláláig vaskézzel irányította a közép-ázsiai volt szovjetköztársaságot. Innojatov hírek szerint ellenzi az új államfő, Savkat Mirzijojev nyitási reformjait. Rafik Sajfulin, aki a szovjet időkben az állambiztonsági szervezetnél (KGB) dolgozott, nagyon szoros oroszbarát nézeteiről ismert.
Az elmúlt hónapokban az üzbég igazságszolgáltatás egyre több eljárást indít “hazaárulás” miatt, amit emberi jogi aktivisták a Karimov-éra elnyomó politikája folytatásaként értékelnek. Januárban egy nyugdíjas diplomatát ötévi elzárásra ítéltek hazaárulás vádjával. 2017-ben egy másik ügyben Andrej Kubatin ismert egyetemi tanárt sújtották 11 évi börtönnel hasonló vádpontban.
Többévi elzárkózás után Üzbegisztán lassú nyitásba kezdett a Savkat Mirzijojev kezdeményezte reformokkal. A nemzetközi szervezetek elismerik a haladást, de szerintük Üzbegisztán továbbra sem tartja tiszteletben az alapvető szabadságjogokat és a demokratikus alapelveket.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Torockó
2020-05-28 at 20:13
Nálunk a hazaárulás, magyargyalázás (többnyire hazátlanok uszításával, szervezésével) virágzik, félő, hogy termőre fordul. Nem értem mit csinálnak a titkosszolgálatok. Persze azt sem, hogyan sikerült magyarok millióinak önvédelmi reflexeit kiirtani…
Ideje lenne “érzékenyíteni” a bíróktól kezdve mindenkit a magyargyűlölet visszaszorítására…
redl tizedes
2020-05-28 at 21:24
azok már nem hazátlanok ,megszerzték palesztinát!
Namond
2020-05-28 at 20:09
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT), az intézet?
Memics Barna
2020-05-28 at 19:34
arról van szó, hogy az “autoriter” rendszerek igyekeznek felszámolni a külföldi felforgatók, spionok és zavarkeltők aktivitását., akik gazdasági és politikai rabszolgaságba akarják dönteni a saját országukat (jó pénzért) Az EUban ez már alap. A CEU-t úgymond bezárták, s lám, ma is virágzik Bp-en!
Gombóc Artúr
2020-05-28 at 19:31
Ha a nemzetközi szervezetek elítélik, akkor valószínűleg valami jót tesz az országának.
oshon
2020-05-28 at 19:20
Ide figyeljen es hallja meg akinek fule van – HAJRA !!! A Magyar Nemzet hazajat is ilik alapbol TISZTELNI , mert vannak eszkozok a hazaarulok ellen ! Hajra Magyarorszag , hajra magyarok !