Pesti Srácok

Herczegh Anita: nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat!

Herczegh Anita: nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat!

Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat, akik számára biztatás, hogy sokan kiállnak mellettük reménytelennek látszó helyzetükben – mondta a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke Kaposváron, szerdán. Herczegh Anita a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Hálózat jótékonysági estjén vett részt. A rendezvényt a koronavírus miatt szüleiket elvesztő gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány javára tartották.

– mondta Herczegh Anita.

PestiSracok facebook image

– mondta a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke. Herczegh Anita II. János Pál pápát idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy akiknek nagyobb a befolyásuk, mert nagyobb vagyonnal és több szolgáltatással rendelkeznek, érezzék magukat felelősnek a gyengébbekért.

– tette hozzá a kuratóriumi elnök. Rámutatott, hogy a szolidaritás erénye még ennél is jóval többről szól; II. János Pál szerint a hit fényében a szolidaritás arra törekszik, hogy felülmúlja önmagát, felöltse a sajátos keresztény vonásokat: a teljes odaadást, a megbocsátást, a kiengesztelődést.

– sorolta. Herczegh Anita a Regőczi Alapítványról elmondta, hogy a szervezetet egy somogyi molnárcsalád legkisebb gyermekéről, Regőczi Istvánról nevezték el.

– jegyezte meg. Hozzátette, hogy Regőczi István (1915–2013) különleges dolgokra vállalkozott: hadiárváknak adott menedéket, egyházközséget, gyermekotthont alapított, üldözött zsidókat bujtatott, amerikai katonát mentett, templomokat, kápolnákat emelt, könyveket írt.

Szita Károly (Fidesz–KDNP), Kaposvár polgármestere azt hangoztatta, hogy a magyarországi Covid-árvákra Áder János államfő és felesége hívta fel a figyelmet a Regőczi Alapítvány létrehozásával.

– mondta. Felidézte, hogy az alapítvány hírének hallatán kaposvári vállalkozók, polgárok keresték meg, azt kérdezve, hogyan tudnának részesei lenni annak az örömnek, amit a segítségnyújtás jelent. A politikus az árván maradt gyermekek és az őket nevelők problémáját érzékeltetve beszámolt arról, hogy egy nagymama levélben fordult hozzá segítségért, miután neki és a nagypapának három unokáról kell gondoskodnia a szülők halála miatt. Jelezte, hogy a város megtette értük mindazt, amit meg kellett tennie; ez nem jogi, hanem erkölcsi kötelessége volt.

Az est keretében árverést rendeztek, ahol húsz tételre licitálhattak a vendégek. A tárgyak között kézműves termékek, műalkotások, élelmiszerek és egyebek mellett utalványok is voltak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.