Pesti Srácok

Hiába hazugozza Márki-Zay a közmédiát, számos bizonyíték van arra, hogy a baloldal beszállna a háborúba

A PestiSrácok.hu is megírta, hogy Márki-Zay Péter a tényektől egészen elrugaszkodott nyilatkozatot tett ma reggel az M1-en, ahol azt állította: hazudnak róla és a baloldalról, amikor azt állítják, hogy magyar katonákat és fegyvereket küldenének az orosz–ukrán háborúba. Azonban a hazug Márki-Zay Pétert hamarabb utolérjük, mint a sánta kutyát: Szarvas Szilveszter a Pesti TV-nek forgatott interjújából, de számos más, a PestiSrácok.hu-n is napvilágot látott videóból minden, legalább kisiskolás magyar szövegértéssel felvértezett ember előtt világossá válik, hogy Márki-Zay és a baloldal számos potentátja két héten át nyíltan lobbizott azért, hogy Magyarország beszálljon a háborúba.

Erről beszélt nemrég Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is, aki a Facebookon fejtette ki: a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt próbálta meg „bemagyarázni” a magyar embereknek, hogy ő, illetve más baloldali politikustársai soha nem mondták, hogy katonákat és fegyvereket küldenének a háborús konfliktusba. Pedig nem először fordul elő, hogy Márki-Zay Péter a saját szavait cáfolja meg és megpróbálja letagadni, amit korábban mondott.

– jegyezte meg Hollik István, aki rávilágított: Márki-Zay Péter a háború kezdetén többször is kijelentette, hogy katonákat és fegyvereket is küldenének a háborúba. Hozzátette: több baloldali politikus – Fekete-Győr András (Momentum), Juhász Ferenc korábbi szocialista honvédelmi miniszter és Rónai Sándor, a DK EP-képviselője – is megerősítette a baloldal ezen álláspontját, a legutóbb pedig a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita beszélt arról, hogy csak hivatásos katonákat küldenének a háborúba. Emlékezetes: Márki-Zay Péter egy német lapnak is arról nyilatkozott, hogy Magyarországnak olyan szankciókat is támogatnia kellene, amelyek károsak gazdaságilag az ország számára, azaz „a magyar emberekkel fizettetné meg a háború árát”.

PestiSracok facebook image

– összegezte véleményét Hollik István, aki azt is kiejelentette: a kormányoldal ezzel szemben továbbra is azon dolgozik, hogy Magyarország maradjon ki ebből a háborúból, és ezzel megőrizzék az ország békéjét és biztonságát.

Potocskáné még a sorkatonákat is Ukrajnába küldené, ha lenne sorkatonaság Magyarországon

Legutóbb a hétvégén lepleződött le egy baloldali politikus, Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik-alelnök vallomása, aki a Drót.infó birtokába került, egy ádándi fórumon rögzített hangfelvételen nyíltan beismeri, hogy magyar katonákat küldene Oroszország ellen, sőt, úgy fogalmaz, hogy hivatásos katonáinknak „ez a dolga”.

– fogalmazott az ádándi fórumon a Jobbik alelnöke. A felvétel ITT visszahallgatható.

Forrás: Pesti TV, Hollik István Facebook-oldala

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.