Pesti Srácok

Hivatalos: a Fővárosi Főügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben

Hivatalos: a Fővárosi Főügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben

Immár hivatalos a tegnap még csak sajtóhírként megjelent információ. Az ügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt - közölte ma név és cégcsoport megnevezése nélkül a Fővárosi Főügyészség. A vademelés tényét egyébként tegnap megerősítette egy hírportálnak Varga Zoltán védője, Papp Gábor, aki abszurdnak nevezte már a gyanúsítást is.

A Főváros Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz négy férfival – egy médiavállalkozó üzletemberrel és társaival – szemben, akik közel 280 millió forintos hűtlen kezelést követtek el, amikor cégértékelés nélkül, valós érték alatt adtak el egy részvénytársaságot. - közölte ma a Fővárosi Főügyészség.

A közleményben kiemelik az ügy és a vádirat lényegét.

Eszerint a vádlottak igazgatósági tagjai voltak egy tőkealap-kezelő cégnek. A cég – részben uniós forrásból – létrehozott egy alapot, amely 5 milliárd forintot használhatott fel, és többek között megvásárolta egy Nógrád vármegyei vegyipari cég részvényeinek 99%-át.

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakat – hármuk esetében társtettesként, egyiküknél bűnsegédként elkövetett – különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott vádiratában.

A főügyészség a négy férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélést, valamint cégvezetéstől eltiltást indítványoz.

A vádemelést az ügyészségi közlemény kiadása előtt egy nappal Papp Gábor, Varga Zoltán védője a HVG-nek megerősítette, mint írta, május 6-i keltezéssel kaptak értesítést arról, hogy Varga Zoltán ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség.

Az ügyvéd megerősítette, hogy a vádemelés a Nógrádi Vegyipari Zrt. ügyében történt. Hangsúlyozta viszont, hogy a vádiratot még nem kapták kézhez, így annak tartalmát sem ismerik.

Kiemelt kép:

Varga Zoltán (Fotó: hír TV)

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.