Hogyan mehetett ki Demszky Gábor 1981-ben „riporterként” a forrongó Lengyelországba? És hogyan került a Világossághoz?
Most vagy a kádári állambiztonság volt a világ legostobább, legbénább hasonló szerve, vagy valami nagyon nem stimmel. Nehéz más magyarázatot találni arra, miért is engedték, hogy előbb Rajk László, majd Demszky Gábor „kilátogasson” a forrongó Lengyelországba, hogy „kitanulják” a szamizdatkészítés fortélyait. Pedig pontosan így történt. Igaz, ezt Demszkyék előbb letagadták, amikor 1999-ben nyilvánosságra került az a jelentés, amely az akkori főpolgármester BM-beli látogatásáról szólt. Demszky először az utolsó betűig hazugságnak nevezte a jelentést, igaz, aznap este már beismerte: valóban bement az állambiztonsághoz. Viszont 1976 után tíz évre bevonták az útlevelét! Csakhogy öt évvel később Lengyelországba ment. És rendes munkája sem lehetett! Csakhogy 1976-ban, de a valószínűbb források szerint 1977-ben munkát kapott a kommunista-marxista Világosságnál. Ez különösen azért érdekes, mert elvileg pont azért is ment be a BM-hez, mert korábban nem kerülhetett be a Gondolat Kiadóhoz.
„Demszky Gábor 1976-ban önként jelentkezett besúgónak” – ez jelent meg 1999. szeptember 30-án a Magyar Fórum címlapján. A cikkből természetesen jókora botrány lett, hiszen az akkori főpolgármesterről volt szó. Bár a finoman szólva is elhibázott címadás perhez vezetett – amelyet Demszky a papírforma szerint meg is nyert –, az ehhez „vezető” dokumentum kutatható a levéltárban.
Önmagában az is érdekes, hogy hogyan került az irat Csurka Istvánékhoz – amit az eredetéről tudok, az nagyon különös és hasonlít a mindenkori belsős akciókhoz –, de igazán az utóélete az. A változó magyarázatok.
Ugyanaznap – tehát szeptember 30-án – megjelent a Magyar Hírlap
„Demszky Gábor az első szótól az utolsóig hazugságnak minősítette az MF-ben megjelenteket. Közölte, annak részleteivel, a közölt dokumentum hitelességével nem kíván foglalkozni, irányadónak azt a határozatot tartja, amelyben az átvilágító bírák 1998-ban igazolják, hogy múltja tiszta, ügynöki tevékenységet soha nem végzett.”
Szóval szerinte hazugság, semmi sem igaz belőle. Azt a Magyar Hírlap sem hallgat(hat)ta el, hogy Demszky első nyilatkozata napján változtatott:
„A TV2 késő esti híradójában a főpolgármester elmondta: valóban járt a Gyorskocsi utcában, mert azt szerette volna kideríteni, mivel vádolják, s miért nem juthat munkához.”
„Haraszti Miklós SZDSZ-es politikus elmondta, hogy Pór egy 1968-as összeesküvés fővádlottja volt. Az 1956-os megtorlási perek után ez volt az első s az egyik legnagyobb politikai per Magyarországon.
Hogyan találták meg az ex-állambiztonsági tisztet?
Az előző cikkemben felelevenítettem, hogy a Magyar Hírlap igen gyorsan is megtalálta azt az a Végső Gyulát, akihez Demszky a jelentés szerint besétált. Ő a Magyar Hírlap fent már idézett írásában azt mondta, nem találkozott Demszky Gáborral.
Állítólag Pórról sem hallott, bár utóbbi a börtönben éppen Végsőnek címzett egy önmagát felmentő szöveget. Szóval ez nyilvánvalóan hazugság volt. Haraszti nyilatkozata meg külön érdekes; ő volt az, akit a Pór-per egyik vádlottjával, Dalos Györggyel együtt rendőrhatósági őrizet alá helyeztek még 1971-ben.
A kínos ügyről természetesen beszámolt az egyetlen jobboldali napilap, a Napi Magyarország:
„Az úgynevezett ügynöktörvényben nem vagyok érintett – szögezte le Demszky Gábor tegnap az ügyben tartott sajtótájékoztatóján.
Érvelését alátámásztván megemlítette, hogy 1976-ban több mint tíz évre bevonták útlevelét, kiutazása ugyanis közérdeket sértett. Ezzel ellentmond a Városháza Ki kicsodában közreadott életrajza, amelyben az áll, hogy 1981-ben Lengyelországban végzett nyomdászat! tanulmányokat.”
„Az SZDSZ elnöke
Az elsőtől az utolsó szóig hazugság...
„Lapunk kérdésére, miért nem vizsgáltatja meg szakértőkkel a Magyar Fórumban közölt dokumentum hitelességét, a főpolgármester úgy válaszolt: sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja valódiságát. – Úgy is mondhatnám, hogy a cikk az elsőtől az utolsó szóig hazugság, nem foglalkozom vele – fogalmazott a főpolgármester.”
„A sajtótájékoztatón jelenlévő Rajk László, volt szabad demokrata honatya közölte: mivel nincs pozícióban, megengedheti magának, hogy indulatosabban fejezze ki magát. Kijelentette: »Csurka István szarházi.«”
Érdekes, hogy mi történt ezután. Egyszerre kezdtek mindenhol „szarházizni”.
Például a nagyon művelt Balassa Péter a posztkommunista ÉS-ben: „Akkor hát pofa be? Nem. »Szarháziak« (Rajk László szíves, igazmondó sajtóközlése) és parakormányzati tényezők elharapódzása idején soha.” Vagy a hírhedt Németh Péter – akkor épp a Világgazdaságban (!): „Vagy egyszerűen csak szarháziak — Rajk László »szép« szavát idézve.” Beindult a gépezet.
A reakció érthető és tipikus: megérintették a pókhálót, így az összes hadra fogható munkatársnak részt kellett vennie a visszatámadásban.
Állása is lett, ki is utazhatott
Szóval az akkori sajtó szerint: elsőként Demszky azt cáfolta, hogy ügynök lett volna, amit senki sem állított. Még az elhibázott vagy szándékosan provokatív cikk címében sem.
Másrészt azt mondta, hogy 1976-ban tíz évre bevonták az útlevelét. Ezzel kapcsolatban tett célzást a Napi Magyarország szerzője, miszerint egy másik forrás szerint Lengyelországba ment. És ez így is volt – megtanulni a szamizdatkészítés fortélyait. 1980-ban a Csurkát „szarházinak” nevező Rajk László – újszülötteknek: a diktatúra kivégzett belügyminiszterének a fia –, majd 1981-ben Demszky is Lengyelországba indult. Bővebben később.
Harmadszor az állással jöttek. Egészen pontosan Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke – apja a kommunista hatalomátvétel idején a Nemzeti Színház titkára volt, szintén megkerülhetetlen kulturális káder –, aki úgy reagált: „a »tisztes« besúgói életpálya útlevéllel és állással járt. Demszky Gáborról viszont ismeretes, hogy sem végzettségének megfelelő munkalehetőséget, sem külföldi utazási lehetőséget nem kapott <...>”.
Ezzel szemben a valóság: bár Demszky a Gondolat Kiadónál nem kapta meg a kívánt állást – amelynek ügyében a jelentés szerint bement a BM-hez, hiszen észlelte, hogy „túltolta” a biciklit –, a Világosságnál folytatta. Erről bővebben szintén később.
Összefoglalva: állításaikkal szemben jó pár évvel később kiutazhatott Lengyelországba és munkát is kapott. Ez kettőből két hazugság, vagy legenyhébb esetben is csúsztatás. Menjünk tovább.
Tagadásból „részleges beismerés”
Szóval az első reakció a teljes tagadás volt. A jelentést az első szótól az utolsóig hazugságnak nevezte. A változó taktikát prímán összefoglalja a következő írás:
„A cikk megjelenése után Demszky először idegesen hajtogatni kezdte, hogy »nem voltam besúgó«, aztán megpróbálta kétségbe vonni a dokumentum valódiságát, végül elismerte, hogy ami benne van, az valóban megtörtént, de a találkozás során érdemi információt nem adott a rendőrségnek.
Az első reakcióban az a figyelemre méltó, hogy olyasmi ellen tiltakozott, amit senki nem állított, a másodikban pedig az, hogy annak méregfogát a harmadikkal kihúzta. Azt is érdemes észrevenni, hogy a magyarázkodás harmadik részében előadottak szerint a semmiért kapott meg mindent, amit kért: szerkesztő lehetett. Csak emlékeztetünk rá, hogy abban az időben a Világosság című folyóirat nem a Kádár-rendszer kritikusait tömörítette »a szocializmus teljes felépítésére«”.
Szóval mégiscsak elismerte, hogy bement a Gyorskocsi utcába. Hamar váltott, ekkor már nem „teljes hazugság” az egész. De senkiről nem mondott semmit.
Ennek ellenére elhelyezkedhetett a Világossághoz, holott láttuk a jelentésből, hogy a Gondolat Kiadónál egy lépéssel megakadályozták korábban a munkavállalást
És akkor már a szocik is kivonultak
De menjünk vissza az 1999-es reakciókhoz. Az ügy természetesen politikai vihart keltett és ez a Fővárosi Közgyűlésen is meglátszott. Miután a MIÉP lemondásra szólította fel a főpolgármestert, ez ellen előbb az MSZP, aztán az SZDSZ is tiltakozott : „A vita közben a szocialisták frakcióvezetője jelezte, hogy a közgyűlés történetében először tiltakozásul kivonulnak a teremből.”
Ez már a szocialistáknak is sok volt. De akkor nézzük, milyen állásba került.
Lukács József marxista lapja
A lap főszerkesztője egy régi, kipróbált elvtárs, bizonyos Lukács József „filozófus” volt. Aki eredetileg textiltervezőnek tanult. Karrierje elején a kommunista ifjúsági szervezet, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) országos, majd budapesti központjában dolgozott, „aztán 1947-től a MEFESZ propagandaosztályának titkára lett. 1948-tól a Fiatal Magyarország szerkesztője, azután a MEFESZ nevelési osztályának vezetője.”
Aztán filozófus lett, hiszen „1949-ben öthónapos filozófiai szakosított pártiskolát végzett”. Ennyi. Gyorstalpaló. Lukács József 1967-től egészen a nyolcvanas évekig a Világosság főszerkesztője volt. Közben olyan nagyhatású műveket írt, mint az „Eszmei nevelőmunkánk és a marxista valláskritika” című hiánypótló darab, ami a Pártéletben jelent meg. Stb.
Demszky a legtöbb elérhető életrajzi forrás szerint 1976-ban került a Világossághoz, de egy korabeli leírás másról tudósít: „DEMSZKY GÁBOR 1952-ben született Budapesten. Jogot végzett. Írásai a Világosság, a Forrás, valamint a Kultúra és közösséghasábjain jelentek meg. 1977 óta a Világosság szerkesztőségének munkatársa.”
Ugyanezt erősítette meg a Heti Budapest 1991-es cikke – Demszky ekkor már főpolgármester volt –, amelyben így mutatták be: „1977–1981 között a Világosság munkatársaként dolgozott, illetve a demokratikus ellenzéki
Szintén 1977-ről írtak az akkor az SZDSZ-szel még szimpatizáló Magyar Nemzet őt bemutató cikkében: „Negyvenéves, budapesti születésű. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett, jogi pályán azonban diákköri politikai konfliktusai miatt nem tudott elhelyezkedni. 1977-től a Világosság című folyóirat munkatársa lett.”
Gondolom, érthető, miért is fontos ez. Nagyon nem mindegy, hogy 1976-ban vagy már a jelentés után került a Világossághoz.
Írásai megjelentek, a MÚOSZ is felvette
Érdekes, hogy írást alig-alig találunk tőle.
Az impresszumban sem leltünk rá sem munkatársként, sem szerkesztőként. Szóval nem tudjuk, mit csinált ott, és nem is nagyon találtunk erről forrást. A sajtóban mindenhol ugyanaz: „munkatárs”. Máshol viszont többször felbukkan a neve, megjelenteti munkáit a Mozgó Világ, a Kritika, a Kultúra és Közösség, bekerül az 1980-as Írószemmel című riportkönyvbe – régi „maoista”, szélsőbalos társával, Kőbányai Jánossal együtt –, pozitív kritikákat kap az állami napilapoktól (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, ÉS), egyszóval, teljesen úgy fest: keblére húzta a rezsim.
Az biztos, hogy 1979-ben a MÚOSZ is lepecsételte a szakmai előmenetelét, akkor vette fel „rendes tagjai” közé. Ahhoz képest, hogy pár évvel azelőtt kudarccal járt a Gondolatnál és üldözte az állambiztonság, ez azért elég jelentős változás. Mivel az egyre furcsábban viselkedő Demszky Gábort nem tudjuk, de nem is akarjuk megszólaltatni, illő, hogy idézzük a saját narratíváját.
„Nézzék, az egyetemen személyesen éltem meg a marxista ideológia és a valóság éles szembekerülését. Szociológusként hamar találkoztam a nyomorral, a lecsúszott emberekkel, amiről aztán írtam is. A Világosság újságírójaként pedig arra az elhatározásra jutottam, hogy nem vagyok hajlandó együttműködni a cenzúrával. Egyre gyűltek az íróasztal-fiókomban a kiadásra váró cikkek. Életem döntő elhatározása lett, hogy ezeket pedig ki kell adnom.”
Nézzük, nézzük, de továbbra sem értjük, mit csinált a lapnál. Ha gyűltek az írások az íróasztal-fiókjában és mondjuk szerkesztő volt, akkor miért nem tüntették fel az impresszumban? De lépjünk túl ezen, lehet, csak hanyagságból:
„HVG: Csak hát illegális kiadást nem tanítanak az egyetemen. Önnek hol volt az iskolája?
D.G.: Úgy kezdődött, hogy fogtam magam, kimentem riporterként Lengyelországba, és körülnéztem. Egy hónapos terepszemle lett belőle. Michniket hallgattam, találkoztam Bujakkal, Modzelewskivel. Ők mutatták meg, milyen konspirációs és manuális technikával készül a szabad sajtó...”
Lengyelország forrong, Demszky riporterként indul
Ez már 1981 májusában történt.
Akkor, amikor Lengyelország már hosszú hónapok óta forrongott és senki sem tudta, mi fog történni, ennek milyen hatása lesz az egész keleti blokkra. Pár hónappal később bevezették a szükségállapotot – bekeményedett a diktatúra.
Szóval Demszky Gábor szerinte „riporterként” 1981 tavaszán Lengyelországba ment , ahol találkozott a Szolidaritás több ismert alakjával.
Egy olyan ember indult a lehető legérzékenyebb „állapotban lévő” keleti csatlósállamba, aki ellen 1972-ben eljárás indult, akit ezután is megfigyeltek, aki 1976 végén besétált az állambiztonsághoz. Mit tudunk? Az állambiztonsági csoportdossziét lezárták, őt a Világossághoz felvették, a cikkei megjelentek, elvégezte a szociológia szakot, majd kiment Lengyelországba.
Azért ez minimum furcsa, nem? És ez nem azt jelenti, hogy Demszkyt beszervezték volna. Hanem, hogy egészen jól alakultak a dolgok a BM-nél tett látogatás után.
Innen folytatjuk.
