Pesti Srácok

Hazánk „alapító okirata”, a vérszerződés – Honi felderítés (Videó)

A világ számos helyén ünneplik az országuk születésnapját, ami általában a függetlenség kikiáltásához, egy forradalomhoz, esetleg egy békekötéshez kapcsolódik. Nálunk talán a születésnapi buli utáni vágyakozás alakította ilyesmi eseménnyé Szent István 1083. augusztus 20-i szentté avatásának ünnepét, ám a magyar államiság nem ekkor, Szent László uralkodása idején kezdődött. Sokkal régebben, egy különleges szertartás – a vérszerződés – hozta létre a Magyar Fejedelemséget. Érdekes csavar, hogy a magyar törzsek nem is a Kárpát-medencében tettek esküt a máig fennmaradt szövetségükre, nagyjából 1200 évvel ezelőtt, hanem még a szomszédos Etelközben. Amikor egy közös edényben lévő borba csurgatták a vérüket, aznap született meg a magyar államiság. Fejedelmet és más vezetőket választottak, továbbá olyan szokásjog alapjait rakták le, amely aztán a történeti alkotmányunk képében a jogrendszerünk kiindulópontjává vált egészen a modern időkben bekövetkezett kommunista hatalombitorlásig. A vérszerződésben nemcsak Magyarország kezdete, hanem erkölcsi és törvényi kiindulópontja is visszaköszön – erről beszélt a műsorban Varga Tibor jogtörténész.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.