Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Légy önmagad, Európa!
Az Európai Néppártnak ma egy Manfred Weber nevű figura az elnöke, aki épp a napokban vallott színt a Süddeutsche Zeitungban, amikor arról beszélt, hogy a szociáldemokraták, a liberálisok és a kereszténydemokraták hárompárti szövetsége képezi a stabil Európa alapját– írja a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában Huth Gergely. A PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint ma már nyílt téma tehát az uniós elit nagykoalíciója, pedig az erről szóló jövendöléseket pár éve, Weber elnökké választása és a Fidesz kiválása időszakában még konteónak minősítették a néppártban és a balliberális sajtóban egyaránt.
Weber az interjúban egyébként a káosz elleni nagykoalícióként mutatta be a minden korábbi elvet felrúgó konglomerátumot. A káosz okozója pedig nem más, mint Orbán Viktor és a Patrióták Európáért szövetség. Szerinte ha a néppárt most nem állna össze egykori ideológiai ellenfeleivel, az Orbán Viktor radikális jobb- és baloldali szövetségeseinek lenne győzelem. Weber, ez az elődjei szívós munkáját eltékozló, a globális elit ölébe odakucorodó törtető ripacs az interjúban úgy okoskodott tovább, hogy „a Patrióták Európáért frakció esetében olyan nacionalistákról beszélünk, akik tudják, hogy mi ellen vannak, de azt nem, hogy mi mellett”.
Olvasóinknak nem kell magyarázni, hogy valójában az Európai Néppárt mai vezetői azok, akik nem tudják, hogy mi mellett vannak, csak azt, hogy mi ellen. Hiszen ők a normalitás, a béke, a keresztény hagyomány és az európai értékek legfőbb elárulói és ellenségei, miközben a Patrióták épp mindezek oltalmazói.
A rövid idő alatt Európa harmadik legnagyobb pártcsaládjává erősödő szövetség nagyon is tudja, mit akar. Miként az Orbán Viktor alapítói kézjegyével ellátott bécsi Patrióta kiáltvány is leszögezi, a szövetség célja, hogy megőrizzék Európa keresztény értékeit, szigorúan védjék Európa határait, megállítsák az illegális migrációt és hozzájáruljanak egy erős, versenyképes Európa létrejöttéhez.
Velü(n)k szemben tehát az abnormalitás és a háború nagykoalíciója áll, amelyben a nevüket is szégyellő, áruló kereszténydemokraták mellett a globális tőkét és ideológiai importot feltétel nélkül kiszolgáló, aberrált társadalmi beavatkozásokon mesterkedő úgynevezett liberálisok és az újabban vagy ismét nyíltan Marxra és Leninre kacsintgató, helyenként a szélsőséges antifa és neobolsevik brigádokig érő úgynevezett szociáldemokraták állnak.
Íme, eljött az idő! Immár olyan erősnek érzi magát a brüsszeli elit, hogy az áldemokrata köntörfalazást félretéve, nagykoalíciót alkotva, nyílt sisakkal rontson ránk. Felállt a várvédők sorfala is, s talán az óriási nyomás hatására a sokfelé húzó patrióták megtalálták az összefogás útját. Ráadásul – az epét köpő nyugati sajtó meglátása szerint – Orbán Viktor szervezésében. Így fest a tájkép a nagy csata előtt.
Itt érdemes visszatérni Wilfried Martens könyvéhez. A sokéves, fáradságos küzdelemben, a hatalmas nyomás, a folyamatos zsarolás, a ránk küldött quislingekkel való permanens birkózás során már-már mi magunk is kételkedünk abban, hogy eredendően nekünk van igazunk.
Nem kell új eszmét, új igazságokat alkotni, hiszen az a tuti, amit mindig is vallottunk, s amit örököltünk őseinktől, szellemi elődeinktől. Erre figyelmeztet Martens kordokumentumként is értékelhető könyve, amelyben saját közéleti pályafutása mentén eleveníti fel a kereszténydemokrácia nagy korszakát.
