Maratoni Trianon. Így jellemezhető talán az a rendezvénysorozat, mellyel Szilágyi Ákos, az 56 Lángja Alapítvány alapítója, szervezetével készül az idei összetartozás napjára és a békediktátum 104-ik évfordulójára, amikor ismét elindul a két méter széles, 1848 méteres trikolór és az ezt követő, 400 méteres székely zászló.
2024. június 2-án, vasárnap, 13:30-tól gyülekeznek mindazok, akik az immár hagyománnyá vált zászlómenetben részt kívánnak venni. Regisztrálás és részletek a Magyar Trikolor oldalon találhatók.
A program a következő:
Az Operától 14:00 órakor indul a két méter széles, 1848 méteres trikolór és az ezt követő, 400 méteres székely zászló. Az ide rendezvény védnöke vitéz Pákh Imre, a neves műgyűjtő, aki a munkácsi várról letaszított turul szobrot állította. Az Operánál a zászlóanya, Timkó Eszter, Jászai Mari díjas színművésznő köszönti az egybegyűlt zászlóvivőket és a közönséget.
Ő szintén fellép a Hősök terei színpadon Kovács Nóri, Tamás Gábor és Vikidál Gyula társaságában.
A tér felett ott lebeg majd (időjárástól függően) a Szentkorona Ballon, illetve az eseményről öt földi kamera és egy drón segítségével a múlt évhez hasonlóan élő közvetítést lesz elérhető online.
A szervezők várják Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy köszöntőjével nyissa meg a rendezvényt. Ötéves regnálása alatt évente három nemzeti ünnepünkön mulasztotta el fellobogózni szeretett fővárosunkat. Most lehetőséget adunk a tiszteletadásra.
De ez még nem minden
A szervezők 2024. június 4-én, kedden 16:32-re várják mindazokat, akik csatlakozni szeretnének a közös, mobiltelefonos harangozáshoz a diktátum aláírásának 104-ik éves pillanatához, és “jelet szeretnének adni, megüzenve a világnak, hogy nem felejtettük el velünk elkövetett gyalázatot, különösen annak fényében, hogy ez elmúlt bő évszázad sem volt elegendő, hogy a kisebbségben maradt szórványmagyarságunk megkaphassa a számára szerződésben foglalt, alapvető emberi jogait.
Szilágyi Ákos, a rendezvény szervezője a PS-nek elárulta mi lesz az idei újdonság:
Különös aktualitást ad figyelmünknek, az ukrán háború által sújtott kárpátaljai magyar kisebbség sorsa. Az http://harang.info oldalról egy kattintással letölthető az a két perces harangszó, mely segítségével ez a közös harangozás megvalósítható. Aki nem lehet velünk a Hősök terén legyen bárhol is a világban, álljon meg erre a két percre, emelje magasba telefonját és harangozzon „velünk”, s tudja, hogy számtalan honfitársa cselekszik abban a pillanatban hasonló módon. Ha megkérdezik majd a bevásárlóközpont forgatagában állót mi a baj, elmondhatja, mi történt 104 évvel ezelőtt, ezekben a pillanatokban
– nyilatkozta Szilágyi Ákos
Szilágyi Ákos évekkel ezelőtt indította útnak ezt a kezdeményezést. Jelenleg – nem titok – egy mobil alkalmazáson dolgoznak amely segítségével ez az emlékharangozás még egyszerűbbé válik, de erről részletesen majd később számolunk be.
Az összetartozásunk tüze a Hősök terén
2024.június 4-én, 20:24-kor szintén a Hősök terén csatlakoznak az Összetartozásunk tüze, 2020-ban indított kezdeményezéshez, amely egy időben szólítja őrtüzek gyújtására a világ magyarságát. Itt, a budapestiek nevében a Hősök terén szándékoznak tüzet gyújtani. Ez a tűz, egy levédés alatt álló, piros-fehér-zöld színű lángokból alkotott, eddig nem látott fenomén formájában jelenik meg. Szintén piros-fehér-zöld fáklyákkal rakjuk ki a téren a trianoni diktátum előtti határát Magyarországnak.
Fáklyatartóknak az adott elszakított területekről származó, 58 személyt keresnek. Várják azon szervezetek, közösségek jelentkezését, akik részt szeretnének venni a trianoni határok fáklyás megjelenítésében. Jelentkezőket az [email protected] emailen, vagy a +36 30 323 7338-as telefonon várják a szervezők.
A Hősök tere fölé piros-fehér-zöld lézerfények fonnak majd kupolát, mely több kilométerről is látható lesz, így sokak fognak értesülni az Összetartozásunk lángjáról, amely eddig 6 kontinens több mint 40 országának közel 700 településéről mintegy 1000 helyszínen lobbant fel a trianoni békediktátum emléknapján, a Nemzeti Összetartozás Napján.
Részletek ITT találhatók.
Álljunk ki nemzeti megmaradásunkért, a rendért és a normalitás védelméért. Idén Európa békéjéért is vonul az, aki velünk együtt viszi a Nemzet Zászlóját! Gyertek velünk! Legyen ez a béke menete! Vonuljunk végig az Andrássy úton, 2024. június 2-án közös zászlónkkal, sorsunkkal a kezünkben és rójuk le tiszteletünket nagyjaink előtt, a Hősök terén. Figyelmeztessük nemzettársainkat, hogy június 9-én, a nemzeti gondolatot is vigyék magukkal a sorsdöntő szavazófülkékbe!
– mondta Szikágyi Ákos.
Mindegyik eseményről bővebben ITT tájékozódhatnak.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS