Pesti Srácok

Idén is lesz "Egy vérből vagyunk jótékonysági futás"

Idén is lesz "Egy vérből vagyunk jótékonysági futás"

Már hagyománnyá vált, hogy a véradás népszerűsítésére 600 kilométeres távon 6 napon keresztül tartó futást rendeznek a Budapest – Szolnok – Berettyóújfalu – Nagyvárad – Kolozsvár – Magyarfülpös útvonalon, amelyhez bárki csatlakozhat. Az esemény szervezője Gui Angéla, fővédnöke pedig Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. A célba érkező résztvevőket Erdélyben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke fogadja.

A koronavírus három hulláma mindannyiunk életét megváltoztatta. Sokan kerültek nagyon nehéz helyzetbe, sokan éltek át olyan pillanatokat, amelyek beléjük égtek, és amelyektől nem tudnak szabadulni. Mindannyian más emberek lettünk. Egy biztos: az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás az a rendezvény, amelyhez bárki tud valamilyen formában csatlakozni, ha dobog a szíve, ha van két lába és ha észrevette, hogy rajta kívül mások is élnek a világon. Az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás mottója idén az, hogy az állandó siránkozás helyett segítsünk másokon! Jótékonykodjunk, adjunk vért és hívjuk fel a figyelmet a határon túli magyarokkal való összetartozásra! Mert magyarnak lenni sorsközösség vállalása, olyan lelki örökség, amelyet nem lehet határokkal megállítani, elválasztani.

A 2015 óta minden évben megrendezett jótékonysági futást – hasonlóan a korábbi évekhez – egy országos véradó kampány is kíséri. Ennek szimbolikus üzenete van, hiszen egy vérből vagyunk nemcsak a határon túli magyarokkal, hanem mindenkivel, akin segíteni tudunk. Aki vért ad, az szintén adakozik, abból ad, ami a legdrágább! A járvány utáni időszakában pedig különösen fontos, hogy legyenek véradók; idén nemcsak a nyári időszak alatt hagyományosan kevesebb véradót kell pótolni, hanem a koronavírus miatti kiesést is. Az emberi vér csak emberi vérrel pótolható. A folyamatos és biztonságos vérellátás érdekében országosan naponta 1600–1800 véradóra van szükség.

2021-ban az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás 6 napon, 6500 szintemelkedéssel tarkított 600 kilométeren át tart. A futók Budapestről rajtolnak július 14-én, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet elől, ahol egy véradó buszban lehet majd aznap vért adni. A buszban egyszerre négyen tudnak vért adni, és az útvonal mentén három helyszínen, Budapesten, Szolnok és Berettyóújfaluban szerveznek véradó napokat. Az esemény ezt követően átfut a magyar–román határon, majd a jótévő futók befutnak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre is, illetve az idén 20 éves évfordulóját ünneplő kolozsvári Sapientia Egyetemre is, ahol Románia sportminisztere, Novák Károly Eduárd mellett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese is fogadja a futókat.

PestiSracok facebook image

Erdélyben szükség van a segítségre

Az idei célba érkezés az erdélyi Mezőségen található magyarfülpösi Szórványkollégium, amelyet 20 évvel ezelőtt Ady István református lelkész alapított. Ide olyan gyermekek kerültek ide, akik nem tanulhattak anyanyelvükön és mellette élet-halál harcot kellett megvívniuk a mindennapi betevő falat megszerzéséért, naponta szembe kellett nézniük az otthoni erőszakkal, alkoholizmussal stb. Ők sajnos csak hétköznap lehetnek az otthon lakói, hétvégére haza kell menniük, ezért csütörtökön már könnyes a szemük, ha arra gondolnak, hogy másnap már „otthon” lesznek. Nem ritka, hogy egész hétvégén nem esznek semmit, és legtöbbjük fűtetlen helyiségben, a betonpadlón alszik, nincs áram és víz sem az otthonukban. A Szórványkollégiumban jelenleg 49 magyar gyermek talált átmeneti menedékre: a résztvevők értük, hozzájuk futnak el. A gyermekek számára a jótékonysági esemény célba érkezését követő öt napon át az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány egy sporttábort szervez, felejthetetlen élményeket szeretnének adni nekik.

Az eseményt felkért ultrafutók teljesítik, hozzájuk lehet minden nap több ponton is csatlakozni. Az esemény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki a rajttal egybekötött budapesti véradáson jelen lesz és vért is ad. Az esemény védnöke Matusovits Andrea OVSZ-főigazgató mellett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki futóként csatlakozik a rajthoz és a célba érkezéshez is. Az esemény önkéntes főszervezője Gui Angéla. További információk: https://egyverbol.hu/egy-verbol-vagyunk-2021/

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.