Pesti Srácok

Igazi elmegyógyintézet a Parlament balliberális patkója – Ambrózy, Szabó, Bokor és Szarvas a Pesti galeriben! (videó!)

Fidesztelenítené Magyarországot Fekete-Győr András, de a momentumos politikus még ehhez sem ért, mert ő a magyar gazdaságot is megtisztítaná a kormánypártiaktól, ami egyenlő az államcsőddel, de legalább vissza tudná hívni az IMF-et – hangzott el a Pesti galeriben, amelyben ezúttal Ambrózy Áron, Bokor Gábor, Szabó Gergő és Szarvas Szilveszter vitt be komoly ütéseket az ellenzékieknek. Ambrózy szerint Fegyőr valódi terve az, hogy csak egyetlen cég, lehetőleg külföldi vállalkozás nyerhessen a magyarországi közbeszerzéseken. Szarvas Szilveszter ezt azzal egészítette ki, hogy az egyetlen liebling céget is Brüsszelből, a gazdik jelölnék ki Fekete-Győréknek. A csókosok és a haverok szerződései persze rendben lennének, a balliberálisok nagyüzemben nyomhatnák a lopást – tette hozzá Szabó Gergő.

A galeri tagjai azt is megbeszélték, hogy az ellenzéki politikusok külföldre járnak picsogni és hisztizni, amiért itt akkora a diktatúra, hogy a Parlamentből már kocsmát sem csinálhatnak, és nem füttyöghetnek meg rendbonthatnak kedvükre az Országgyűlésben. Bokor, Ambrózy, Szabó és Szarvas azt is megállapították a Pesti galeriben, hogy a Parlament balliberális patkója egy igazi elmegyógyintézet, a fideszeseket vagyonelkobzással fenyegető Gyurcsány meg éppen a szeretet nyelvén szeretne politizálni.

– mondta Bokor Gábor.

PestiSracok facebook image

Ki ne hagyja a Pesti galerit, a PestiTV furkóklubját!

A Pesti galeri a PestiTV politikai kibeszélő- és libernyáküldöző műsora, ahol igazán alacsonyan szállnak a sallerek, ahol álljuk is, de leginkább adjuk a pofonokat. Szarvas Szilveszter és barátai humorosan, de keményen és ellentmondást nem tűrően teszik helyre az ellenzéket és a liberálisokat. A Pesti galeri a PestiTV véleményműsora és rejtői klubszobája, ahova a belépés díjtalan, a kilépés baloldaliaknak bizonytalan.

Minden adás és videó visszanézhető a pestitv.pestisracok.hu oldalon.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.