Járóka Lívia, a Fidesz EP-képviselője szerint Dobrev Klára konferenciáján egyetlen roma szakértő vagy politikus sem vehetett részt, noha a cigányság helyzetéről szólt a tanácskozás. A Hír Tv-nek nyilatkozott Járóka Lívia, aki arról beszélt, hogy a DK politikusa, Dobrev Klára konferenciát szervezett, amelyre nem hívták meg a romaság képviselőit. A Nyílt Társadalom Alapítványok által szervezett uniós romaügyi konferencián így nem vehetett részt egyetlen roma politikus vagy szakértő sem.
A politikus úgy nyilatkozott, nem tartja meglepőnek, hogy cigány származású, jobboldali konzervatív politikusként nem hívták meg a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok által szervezett uniós romaügyi konferenciára. Az EP-képviselő erről a Kossuth Rádióban beszélt. A rendezvényt Dobrev Klára vezette és azon az európai parlament több tagja is részt vett, de egy roma származású képviselőt vagy szakértőt sem hívtak meg. Járóka Lívia, a Fidesz EP-képviselője, az Európai Parlament alelnöke korábban aktívan részt vett az Európai Unió roma-stratégiájának kidolgozásában.
Forrás: HírTV; Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook hozzászólás
Poroszlai Róbert
2020-06-01 at 13:22
a baltaarcú bolgár következetes, és továbbra is áruló./haza/
aladin
2020-06-01 at 10:26
Gréczi azt mondta, Gyurcsányék házi barátja, hogy Gyurcsány már minden nap csak iszik és egyedül otthol táncol. Ezért mostanában ö foglalkozik Gyurcsányné.Dobrevvel kisebb nagyobb sikerrel.
hivő
2020-06-01 at 10:22
Az eszköz véleményét
nem szokták megkérdezni.
Meg azt is tudjuk,hogy a
baloldal süketté válik
ha véletlenül ellenvéleménybe
botlik.
Logikus
2020-06-01 at 09:40
Nem meglepő ez GYurcsánynétól. Pont olyan idióta mint a férje. Össze kéne kötni őket és engedni hogy vigye a Duna vize amerre akarja ezt a két balfácánt.
aladin
2020-06-01 at 07:25
Gyurcsánynét-Dobrevet, bekell vetni a bevándorlok közzé, hogy tréningezzenek rajta, elég nagy tahó kibirná.
Orientál
2020-06-01 at 00:35
Nem lep meg Gyurcsány feleségével és a dk-saival mindenkit eszköznek tekintenek ,mindenkit mint ahogy volt most is és a jövőben is átfognak qurni ,megfognak lopni.
vélemény
2020-06-01 at 00:11
Dömping van záptojásból.
Vízöntő
2020-05-31 at 21:28
Dobrev nagyon buta, ennyi.
Sutike
2020-06-01 at 06:03
Úgy látszik, Dobreva már cigány is, nemcsak jevrej… Nemcsak Szvetlana…
Polgar
2020-05-31 at 21:14
Aljas arulo! Vegye mar eszre mindenki!
varga eszter
2020-05-31 at 20:20
Választások előtt az ÖSZÖDI BESZÉD mellett, erre is emlékeztetni kell a cigányságot is.
Így képviseli őket Ferenc testvér és az ő felesége, ez a fehérje halmaz.
Helga
2020-05-31 at 20:38
Én a Járóka Livia helyében – tekintettel arra, hogy ő is hasonló pozicióban van, mint Gyurcsányné szül. Dobrev Klára -, szerveznék egy másik konferenciát, mely a cigányok helyzetével foglalkozik, de a helyében meghívnám Gyurcsányné őnagyságát is. S ha elég vastag bőr van a képén, még el is fogadja a meghívást. Az egy dolog, hogy a rádión keresztül tájékoztatta az embereket, de nem szabad annyiban hagyni. Ez a nőszsmély ugyanis, most árulta el csak igazán magát, hogy hova is húz a szive.
Ilona
2020-05-31 at 20:57
Nagyon jó ötlet.
Királytigris
2020-05-31 at 19:27
Nincs itt semmiféle meglepetés.
Diktatúra estén, mint amilyen ez a “Nyílt Társadalom Alapítványok féle kreálmány is, nem szokták megkérdezni az érintett felett.
Ezért nem hívták meg Járóka Líviát.
Feher Zsolt
2020-05-31 at 18:46
Ez azert van mert a debella klära olyan okos hogy nincs szüksege senkire aki erintett az ügyben.A bolsidemokratäk azok az emberek akik ugy döntenek mäsokrol hogy kifele mutatom a joembert läsd fleto de igazän simän lövetnek ha valaki szot ker az erdekeben.Vagy az is lehet bulgär cigäny az isten adta es igy alanyi jogon tud dönteni!!!!!
J.G.
2020-05-31 at 18:45
VAJON KIDERÜL, HOGY ŐK RENDELTÉK MEG A CIGÁNY GYILKOSSÁGOKAT?
Ezek csak az Apró-Dobrev klán hatalmát szeretnék növelni és abszolút hidegen hagyja őket a magyarság jövője.
Még több cég, még több mutyi, még több áram kedvezményes áron, még több nyugati haver aki velük együtt hízhat a magyarság vérén stb.
HA NEM SZEREZHETIK MEG A HATALMAT, AKKOR POLGÁRHÁBORÚT SZERETNÉNEK, MERT “A ZAVAROSBAN JÓ HALÁSZNI”!
túródóra
2020-05-31 at 18:39
Ezek a büdös komonisták csak a saját hasznukat nézik és becsapják az együgyűeket.
1984
2020-05-31 at 18:39
Mert a globalisták pszichopaták. A “védett” kisebbségeiket csak kihasználják saját politikai céljaikra.