Tudom, tudom nagyon sokan beszéltek már az ELLE magazin legújabb címlapjáról, sőt a tévében és a rádióban is büszkén nyomatják a címlapot, melyet a bátor “szivárványcsaládok” elismeréseként hirdetnek naphosszat. Azonban most ideje, hogy én is kifejtsem a véleményem a témával kapcsolatban. Vannak ugyanis még érdekes részletei a szivárványapukák életének.
Minden gyerek megérdemli, hogy biztonságos, gondoskodó és támogató közegben nőjön fel, és ezt senki nem gátolhatja meg a szülők nemi identitására vagy szexuális irányultságára hivatkozva”
– kezdi az ELLE magazin a két férfit és egy csecsemőt ábrázoló címlapjuk bemutatását, melyben azt írják, hogy Hlatky-Schlichter Hubert, dr. Szegedi László és Hannabelle történetével szeretnék üzenni mindenkinek, aki az utóbbi időszakban úgy érezte, még több támadás éri őt, vagy szeretteit. Jelentsen ez bármit is. El is indult a “Born from love” kampány, mely magyarra fordítva szerelemből születettet jelent, mely szivárványosra fordítva inkább annyit tesz: “megszületett, mert nekünk ez jár”. Szerelemből ugyanis elárulom a nagyérdeműnek úgy tud gyermek születni, ha annak a gyermeknek van egy anyja és egy apja, akik testileg és lelkileg szeretik egymást és képesek arra, hogy a Jóisten kegyelmével és a biológia adta lehetőségekkel összehozzanak egy kis csodát, amivel egy családdá válnak. Két férfi vagy két nő esetében a “szerelemből született” kampányszlogen azonban már több sebből vérzik, kezdve azzal, hogy két férfi esetében egy kívülálló – tehát valószínűleg nem a szerelmes párba tartozó – női testre is szükség volt, amiben fejlődhetett a baba, két nő esetében pedig szintén egy – szintén kívülálló – hímivarsejt is kellett a buliba, máshogy ugyanis nem megy a dolog. Ennyit a biológia óráról.
Szóval a szivárványcsaládok esetében inkább a “megszületett, mert nekünk kell” szlogen lenne a helyes, hiszen egy gyermeknemzésre képtelen homoszexuális párhoz úgy kerül a legtöbb esetben gyermek, ha a két fél kitalálja: nekik kell egy gyerek és kész. Csúnya leszek: eszközként kell a gyermek arra, hogy legitimálják a kapcsolatukat. Még gyomorforgatóbb eset, amikor a homoszexuális párok béranya segítségével jutnak gyermekhez, vagyis fizetnek egy nőnek azért, hogy életet adó testként hordjon ki egy gyermeket, amit aztán szó nélkül átad az ezért fizető párnak. És egyébként zárójelben a béranyaság nem csak a homoszexuális párok esetében vet fel kérdéseket.
Az ugyan nem derült ki hivatalosan, hogy Hlatky-Schlichter Hubert és dr. Szegedi László béranyát fogadott-e fel gyermekük megszületéséhez, de a közösségi médiára feltöltött képek árulkodóak, és néhány a sajtóban megjelent hír is a béranyaság tényét fejtegeti. A két férfi azonban érdemben nem nyilatkozott az ügyben. A bulvárhírek egyik fellegvára, a Bors egyébként tényként közli a béranyaságot, sőt cikkükben azt is megnevezik, aki állítólag segítette a két férfi projektjét. Itt nevezetesen a volt budapesti amerikai nagykövetről, Colleen Bellről van szó, akivel – szintén a közösségi médiában megjelent posztok szerint – a pár valóban jó barátságban van.

Képernyőfotó: Instagram
Olyan oldal egyébként valóban létezik, amely meleg pároknak ad útmutatást a béranyasághoz. A „Gay with kids”, azaz „Melegek gyerekekkel” nevű cég homoszexuális pároknak kínál béranya szolgáltatást. A kaliforniai béranyaügynökség a Bors szerint átlag 100 millió forintért kínálja eladásra a gyerekeket. A meleg pár állítólag katalógusból választhatja ki a petedonort, a gyermeket azonban nem ő, azaz a biológiai anya, hanem egy béranya hordja ki, aki szimplán csak a testét adja az ügymenethez.

Képernyőfotó: Facebook
A két apuka egyébként aktív a közösségi médiában, holott mindkettejüknek van szakmája, így nem vádolhatóak az ingyenélő influenszerkedéssel. Hlatky-Schlichter Hubert gasztrovállalkozó a jóval aktívabb közösségi médiás fél a családban, így például tőle láthattuk egyszer azt, ahogyan SOS etetést hajt végre vezetés közben, dokumentálva mindezt a közösségi médiára.

Képernyőfotó: Instagram
A képen jól látható ahogy a férfi mellett az első ülésen hordozóban fekvő babát éppen cumisüvegből eteti az apuka, miközben ő a kormánynál ülve a másik kezével fotózza a pillanatot, amit aztán meg is osztott a követőivel. A józan ész határain belül maradva reménykedjünk benne, hogy a kocsival félre lett állva és mindez nem menet közben történik, azonban leendő szülőként eszembe nem jutna ilyen körülmények között fél kézzel etetnem a babámat. Hasonló történtetek keringenek a friss apukáról, aki a pár hetes kislányát az egyik éttermében adogatta kézről-kézre. Az erről készül Instagram poszt alatt egyébként találtam is egy kommentet, ami rendesen kiverte a biztosítékomat.

Képernyőfotó: Instagram
Mostanában, ahogy rád nézek teljesen összemosódott az anya és az apa jelentése. Nem tudom hogy megfogalmazni, nemtelen lett, ami eddig határozott volt”
– üzente egy kommentelő az apukának. És ezzel zárnám a mai gondolatmenetemet is. Ez a komment tökéletesen bemutatja azt, hogy mit művel az emberekkel ez a fajta szivárványos agymosás, amely címlapokon, a közösségi médiában, szerte mindenhol árad az emberekre. Elmosódnak a nemi szerepek, összemosódik az anya és az apa jelentése, holott a kettőt összehasonlítani sem lehet. Nem véletlenül van egy egészséges gyermek életében anya is és apa is, akik teljesen más képet, más hozzáállást és más leckéket tanítanak meg egy gyermek számára. Összemosni a kettőt nem csak óriási ostobaság, hanem leendő anyaként számomra felháborító is, hiszen sem egy nő, sem egy férfi szerepét nem tudja egy ellenkező nemű fél betölteni. Igyekezhet, megpróbálhatja, de sikerülni nem fog neki. Ugyanúgy ahogy egy férfi soha nem lesz képes kihordani egy gyermeket, de egy édesanya sem tudja betölteni az apa odaadó, biztonságot nyújtó szerepét. A két fél tökéletes egyensúlya kell a fogantatástól kezdve a megszületett gyermek egész életén át, nem pedig kitalált ideológiák és önző döntések. Ennyit a szivárványcsaládokról.
Pórász Ármin
2023-09-14 at 16:08
Ez nem család és főleg nem szivárványos! Homogénkapcsolat és legfeljebb színorgiás, vagy színkavalkádos. A család férfi apa, nő anya és gyerek/ek. A meleg nem szinonímája a homoszekszuális-nak. Mert ugye nem mindegy, hogy azt mondjuk, hogy meleg van a szobában, vagy homoszekszuális van a szobában. Egyéb összefüggésekről nem is beszélve.
🇺🇸
2023-09-14 at 14:24
A képen látható csecsemő is buzi lesz ! Ez az önző cél ! A francba ezekkel ! ( két pedofil abuzal egy kis babát ) 👍
kanigunda
2023-09-14 at 12:51
Béranyaság, örökbefogadás, külföldről importálás… Az ember esze megáll! Igen, ezek a legtradícionálisabb
családteremtési műveletek 🙁 Az persze csak zavar a rendszerben ezeket a gyerekeket IS egy FÉRFI nemzi és
egy NŐ szüli meg. A mérhetetlen egoizmusnak meg hol van a határa? Ahogy már írtam, tessék büszkén fölvállalni,
hogy gyerek az nuku. Kapis? HA élsportolónak megyek 40-éves koromra kinyiffan a térdem. Ha bányász vagyok ott
lebeg a szilikózis stb. stb. Döntés döntés döntés.
Vmelyik Habsburg főbanyához kötik:
– Királynőm! A jobbágyoknak nincs már kenyerük.
– Egyenek akkor kalácsot!
NB. Nagyot röhögnék ha az az ominózus nyitókép két férfitestvért és az egyiknek a saját
heteró házasságából származó gyerekét ábrázolná. Én is vigyáztam már a szomszéd kicsi
gyerekére. Másnap kaptam én is a kis klapectól egy cuppanósat. DE, ugye ez mennyire más?
angelblind652
2023-09-14 at 12:32
Akkor sem születik SENKI HOMóNAK. Valószínűleg egy komoly, fizikai abúzus érhette kicsi korában, amelyre valószínű, hogy nem is emlékszik. Akár a szülő részéről, akár bárki részéről, aki hozzáférhetett gond nélkül a kicsi gyermek testrészeihez.. A természet ezután végzi a dolgát…
Patkó Marci
2023-09-14 at 06:51
Szeretetnek nevezni a pedofíliát, ezt hívják sátánizmusnak.
Netta
2023-09-14 at 06:39
A képen nem család szerepel, hanem két pedofil abuzál egy kisbabát.
bl
2023-09-14 at 05:36
@tudományos libsizmus
“A lejtőn megindulni lefelé egyszer lehet. Többször nem. Ott többé nem lesz megállás.”
Igen, pontosan erről van szó. A ne paráználkodj törvény pont az emberi természetet korrigálná, ha még érvényben lenne. Ma a jól élő ember folyamatosan arra gondol, hogy “egyszer élünk” és ki akarja aknázni a benne rejlő lehetőséget. Közben meg nem. Mert egyszer se. Ha nem tanul meg vigyázni újra az ember, ha nem érzi át a létezés felelősségét, akkor nemcsak jövő, hanem élhető jelen sem lesz, pillanatokon belül.
Pócspetri
2023-09-14 at 05:23
“Ahol összekeverik a fehéret a feketével, ott megszűnik az erkölcs” – Konfuciusz.
kanigunda
2023-09-13 at 22:07
A globális felmelegedés szedi áldozatait.
Kedves felvilágosodott melegedettek, kedves felmelegedett világosodtak,
tisztelt Buzik!
Nem veszitek észre, hogy amit megoldásnak tálaltok az mind-mind művi, mesterséges
és eröltetett dolog? Kétségbeesett megmagyarázása a megmagyarázhatatlannak.A mai
civilizációs háttér nélkül meg nem is működne. Ennyire bonyolúlt ez? Senki nem akarja
a ratyikat kiírtani, de azért cipőt a cipőboltból. Hagyjuk a templomot a faluban! Ha
olyan büszkék vagytok, és “felvállaltok” bármit is, na akkor tessék békésen és büszkén
felvállalni, hogy a gyereknevelés nem a ti műfajotok. Valamit valamiért.
Hagyjuk már ezt a szívszaggató buzernyák örökbefogadást mint mentőakciót! Cseberből vederbe?
Mennyi egy homokos kapcsolat átlagos időtartama? Aki már volt passzív tanúja egy féltékenységi
jelenetnek langyoséknál az tudja mi ez a téma.
Pórász Ármin
2023-09-13 at 22:00
Nem család és főleg nem szivárványos! Homogénkapcsolat és legfeljebb színorgiás, vagy színkavalkádos. A család férfi, nő és gyerek. A meleg nem szinonímája a homoszekszuális-nak. Mert ugye nem mindegy, hogy azt mondjuk, hogy meleg van a szobában, vagy homoszekszuális van a szobában. Egyéb összefüggésekről nem is beszélve.
Az USAbol
2023-09-13 at 21:32
Ezen miért vagyunk meglepődve ? Ez csak a kezdet ! Majd amikor bele kötnek családokba minden hülye vádakkal es elveszik a gyereküket ! ( ugyan kérem mit beszél ez a hülye ) ( már készenlétbe vannak ha az egyik fél vagy a papa vagy a mama nem egyezik bele a gyerek “ transzformaciojaba”megy a gyerek ! Kaliforniában rövidesen ez lesz a törvény ! Utána lehet nézni ! ( mire kene koncentrálni? egy hatalmas vasfüggöny megépítésére ) a kommunizmusnak vége lett , ennek soha !!! ( “ aknasitani “ a határokat,) az NGOkat kidobni mielőtt ők “ esznek “ meg minket !
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 21:29
Nagy Frigyes porosz király, aki egyesek szerint homár volt, mivel rá se nézett a hivatalos feleségére, ezzel együtt a XVIII. század legnagyobb katonakirálya volt, egy ízben, amikor jelentést kapott egy lovassági tiszt megengedhetetlen kapcsolatáról a lovával, ennyit mondott:
– Vezényeljék át azt a disznót a gyalogsághoz.
Az még egy normális század volt.
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 21:07
Ha tetszik kedves libsik, ha nem, ez a mindent elárasztó mértéktelen buzipropaganda végső soron a pedofília legalizálására megy ki.
Ha az bejön, ti buzik úgy lesztek elfelejtve, mintha soha nem is léteztetek volna.
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 20:56
A következő az lesz, hogy megengedett a pedofília. Aztán egymást szerető pedofilek is fogadhatnak örökbe gyereket.
Aztán majd jönnek a hullabaszók (ahogy néhány évvel ezelőtt svédországi libsik már belebegtették). A lóbaszók. És így tovább.
A lejtőn megindulni lefelé egyszer lehet. Többször nem. Ott többé nem lesz megállás.
Dodo
2023-09-13 at 20:53
Hát persze, a ballib mindig szeret csúsztatni! A Kádár korszakban nem a Jézuska hozta a karácsonyfát, hanem a Télapó.
Most meg a buzi szüli a gyereket, ő az anya.
bl
2023-09-13 at 20:46
1. A béranyaság rabszolgaságot jelent a megszülető gyereknek is és az anyának is.
2. A férfi-nő fogalompár jelentésének fellazítása, eltérítése még a rabszolgaságnál is nagyobb gonoszság.
Balambér
2023-09-13 at 20:36
“A Középkorban nem kellett volna feladni a kereszténységet, a lovagiasságot és a népi-etnikai kultúrát, e mellett nem szabadott volna eltörölni az uzsoraság tiltását. Ezzel Európa megnyitotta a pokol kapuit, az eredmény pedig egyáltalán nem meglepő, sőt értelemszerűnek mondható.” – Alexander Dugin.
Kukorica Jancsi
2023-09-13 at 20:32
A homoszexuális propaganda célja az ember lerántása egy alacsony szintre, mindenki besározása, hogy ne legyen semmi és senki aki nemes, gerinces, tiszta, szép, jó és igaz. Így lehet előállítani a rabszolgahadat.
Kuss köcsögök, örüljetek, hogy šžophattok!
2023-09-13 at 20:06
A cikkíró érzékeny pontjára léphetett a köcsögöknek! Ha ennyi búži háborodik fel, akkor valami betalált…
Greg
2023-09-13 at 19:56
Az aberráltak a természet rendje szerencsére nem engedi szülővé válni, ám ők abnormális módon mégis jogot formálnának arra, hogy másoktól megkaparintott szerencsétlen gyermeket a saját aberrált közegükbe kényszeríthessenek, hogy ott aztán “szülőként” viselkedve, a gyermeket teljesen esélytelenné téve – mint valami haszonállatot tartva – vele termelhessék újra az aberrációjukat.
Minden gyermek alapvető joga, hogy a biológia legalapvetőbb törvényeit megtestesítő családban nőhessen fel és ott a saját biologiai nemének megfelelően testben-lélekben egészseges emberré válhasson.
Ezt a jogot senki és semmi nem veheti el tőle és nem írhatja felül.
Aki egy gyermeket aberrált emberek játékszerévé téve őt beteges hajlamú “műszülőknek” kiszolgáltat, az a legnagyobb bűnt követi el, amit egy gyermek ellen egyáltalán el lehet követni!
Hova tart ez a világ és mi miért tűrjük el mindezt?
Királytigris
2023-09-13 at 19:48
Nézzük a kérdést a gyermek szempontjából, és ez a legfonosabb szempont!
Mindenki tudja, hogy egy gyermek az édesanyjához kötődik a legszorosabban. Viszont az ilyen béranya produkciót követően a gyermeknek nincs édesanyja akihez kötődne. Vagyis nem alakulhat ki a meghitt anya-gyermek kapcsolat, ami egy gyermek fejlődésében a lgfontosabb tényező. Ez később a gyermek pszichológiai fejlődésében szinte biztos hogy zavart fog okozni.
Királytigris
2023-09-13 at 19:42
Szexuálpszichológiai és etikai kérdések
Az abortuszhoz vagy a lombikbébi programhoz hasonlóan, ennél a kérdésnél is megjelennek az etikai aggályok, így a téma megosztóvá válik. Az alábbi idézetek ízelítőt adnak a két álláspont közti véleménykülönbségek természetéről.
Szilágyi Vilmos pszichológus írja a szexuálpolitikáról írt cikkében
“Hogy ki a gyermek valódi anyja, az a béranyaság esetén szemlélet és megítélés kérdése, s nem feltétlenül okoz identitászavart (vagy éppen az emberi kapcsolatok „cinikus piacosítását”). Az anyaság fogalma kétségtelenül módosulhat és relativizálódhat a béranyaság következtében. Ám egy örökbe fogadott vagy nevelt gyermek is meg tudja szokni, hogy „két anyja van” (illetve volt egy másik is); személyiségfejlődése ettől még zavartalan lehet.”[2]
Durica Katerina író, a béranyasággal foglalkozó dokumentarista regény szerzője, számos béranyával készített riportot. Tapasztalatairól így nyilatkozott:
“A magyar béranyák, akikkel én beszéltem, mind azt mondták, hogy nehéz volt megakadályozniuk, hogy kötődjenek a babához, aki bennük növekedett. Azt mondogatták maguknak, hogy ez nem az ő gyerekük, de a szülés közeledtével felmerült bennük, hogy mégsem adják oda a szülőknek, megtartják. A szülést és a baba átadását követően traumatizálódtak, nagyon mélyre zuhantak. Volt, aki megbánta, és azt mondogatja, hogy nem lett volna szabad belemenni, hogy sokkal többet vesztett, hogy az a pénz nem ér ennyit. És volt olyan béranya is, aki nem bír leválni a gyerekről, jár a család után, odaül az óvodai kerítés szélére, és nézi a gyereket.”
Cuki
2023-09-13 at 19:41
20 éve még azzal gúnyolták a heterókat, hogy tönkreteszi ôket a gyerek, bezzeg de jó a langyiknak!
Majd hirtelen mindegyik gyereket akar
VEGYÉL PINCSIT!!!
Cuki
2023-09-13 at 19:31
Ezeknek nem gyerek kell, hanem egy speckó puppy!
Ha tehetnék minél egzotikusabbat választanának, akivel villoghatnának!
Csak divatolnak szerencsétlen kis klampókkal!
Undorító ez a divat!!!
Cuki
2023-09-13 at 18:55
Pfz alias Fun
Miért hizzátok fel az alkoholista hetero szulôket?
Mintha az lenne a jellemzô!
A te csládodban, talán
Mindig az intézetes gyerekeket hozzátok fel az abortuszhoz is, de megkérdeztetek már egyet is?
Az apa férfi, az anya nô, az infláció csökken
2 ÉNAKI
2023-09-13 at 18:54
Soha nem fognak elmosódni,csak a gender őrűltek szeretnék.Fertőzik a világot,már akiket lehet.Minden rossz ami az emberiségre hárul azusából jön.A vírus amerikai kisérletezője Fauci.A gender.őrület hazája a buzulásé.
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 18:27
Fun:
Abba ne menjünk bele, hogy szalmabábozásnak hívják a libsi szcénében széles körben alkalmazott kend technikáját.
Maradjunk annyiban, hogy a kislányt két buzi megvásárolta magának az emberpiacon.
Egyébként a szent EU törvényi tiltják a béranyaságot, ha jól tévedek. Az persze egy másik kérdés, hogy szarik a saját törvényére a szent EU. Ahogy szokta.
Ugyanakkor epekedve várom libsi feminista harcosok felháborodott tüntetését. A két buzi szülőgépnek, inkubátornak használja a nőket.
Fun
2023-09-13 at 18:24
Tudományos libsizmus2023-09-13 at 18:16
Miért van jobb helye egy gyereknek az otthonban vagy egy alkoholista hetero párnál mint egy normál törvénytisztelő meleg családnál?
Fun
2023-09-13 at 18:21
Tudományos libsizmus2023-09-13 at 18:16
Szóval a melegek arra kényszerülnek ,vagy annyira elvetemültek hogy kereskedektől veszek a gyerekeket ?miért nem fogadhatnak meleg párok eldobott gyerekeket örökbe?
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 18:16
Fun:
Mert megvették az mexikói emberpiacon. Mit nem értesz ebből?
Fun
2023-09-13 at 18:15
Tudományos libsizmus2023-09-13 at 17:51
Ha a kislány felnő és kérdéseket tesz fel a két apjának, majd rájön, hogy megvették a mexikói emberpiacon.
Tessék szíves lenni ebbe belegondolni.
Neked beérett az uszítás propaganda!
Tehát ha valaki nem hetero az biztosan bűnöző,rosszab esetben aki meleg az pedofil.
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 18:12
P.F.Z.:
Hofi Gézán nevelkedett büdöslibsi kinyitotta a száját.
P.F.Z.
2023-09-13 at 18:10
Végső Anna2023-09-13 at 16:03
A cikk írójával ellentétben, úgy tűnik, hogy a kommentelő társak némelyike már hatása alá került a “szivárványosdit” elfogadtatni akaró propagandának.
Csak arról szól ez az egész gyűlöletetkeltés,hogy majd a drminiszterelnökúr meg véd ettől is!
Mert mint tudjuk apa az férfi az infláció Nő!
Matu
2023-09-13 at 17:54
Érdekes, hogy a sok öntudatos feminista mélyen hallgat, amikor a béranyaságról van szó és nem kezd hangosan tiltakozni, hogy “Takarodjatok ki a méhemből!” Úgy látszik, van az a pénz, amiért hajlandóak elnézni a női test inkubátorként való használatát…
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 17:54
Az egyébként látszólag mániákus emberjogfétises libsik szerint egy magzatnak, egy újszülöttnek nincsenek jogaik.
Többek között innen lehet tudni, hogy a libsik valójában fasiszták.
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 17:51
Ha a kislány felnő és kérdéseket tesz fel a két apjának, majd rájön, hogy megvették a mexikói emberpiacon.
Tessék szíves lenni ebbe belegondolni.
Baktria
2023-09-13 at 16:32
A Földanya-Csodaszarvasünő-Szűz Mária népének hagyományosan nem jön be az erkölcstelenségére büszke (Pride) nyugati stílus.
Végső Anna
2023-09-13 at 16:03
A cikk írójával ellentétben, úgy tűnik, hogy a kommentelő társak némelyike már hatása alá került a “szivárványosdit” elfogadtatni akaró propagandának. (Vagy pedig a személyeskedés ingoványára tévedt.)
A cikk írója tökéletesen a normalitás talaján állva beszél a (valóban elfogadhatatlan)
jelenségről.Ezt relativizálni nem lehet, itt nincs kétféle (netán többféle!) igazság.
Sas
2023-09-13 at 15:10
“Az irgalmas muzulmánok Saria -ügyi tanítóhivatala, és nevelésügyi-Kill Group-foglalkozik a problémával”( Abu ibn Murci- Iszlám Egyetem.Stockholm)
Sas
2023-09-13 at 15:06
“Allah a leghatalmasabb”(üzenet a buzik szomszédjától).