Sok száz tonnányi szemét borítja az egykori Rákosrendező pályaudvar melletti több kilométeres sávot. A MÁV próbál küzdeni az illegális szemétlerakók ellen, de vesztésre áll – írja a Metropol.
A Városligettől mindössze pár száz méterre fekvő, 89 hektáros terület évtizedek óta ijesztő „tájseb”, méghozzá a Vajdahunyad vára, a megszépült Liget közvetlen közelében. A kihasználatlan vasúti terület és környező terület barnamezős, rozsdaövezeti térségnek számít, igazi senki földje a XIII. kerület és Zugló találkozásánál. Lényegében ezt használják ki az illegális szemétlerakók, akik napi rendszerességgel öntik ide a hulladékot.
Rákosrendező valaha az ország legnagyobb rendező pályaudvarának számított, amin napi kétezernél is több tehervonat haladt át. A kilencvenes évek elején azonban a teherforgalom visszaesésével a terület legnagyobb része elvesztette vasúti funkcióját, ma összesen egyetlenegy vasúti vonal halad át rajta, a területen fekvő 45 sínpárból csak néhányat használnak.
A rozsdaövezet nagy részét mára visszahódította a természet, a használaton kívüli sínpárokat, váltókat, bakokat benőtte a gaz és a cserjék, az egykori vasúti épületek omladoznak, málladoznak. És közben mindent elönt a szemét. Rákosrendező területét ameddig a szem ellát, szemét borítja. Gumiabroncsok, építési törmelék, kommunális hulladék és Rákosrendező “slágere”, a kidobott hűtőszekrények.
A Budapest közepén elterülő 89 hektáros, kihasználatlan területen gyűlő szemét évek óta megoldatlan problémát jelent. A Metropol információi szerint a MÁV az elmúlt években már több ezer tonnányi szemetet elszállított innen, Rákosrendező elhagyatott területe mintha vonzaná az illegális szemetelőket, akik újra és újra elárasztják az egykoron szebb napokat látott rendezői pályaudvart.
(Metropol / Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László)
andras
2023-11-30 at 17:25
SzaboRoza
de a szemetet Pest lakossága viszi oda, majd ha felhőkarcolók lesznek ott, máshová fogják vinni a szemetüket
Mikia35
2023-11-30 at 14:32
SzaboRoza
2023-11-30 at 13:21
Persze, és a magyar államhoz tartozik a szemetelő, akit szerinted meg kell dícsérni?
A Kamugerit is meg kell dícsérni a méhlegelők miatt?
Kamugeri semmit nem csinált a szutyok és kosz miatt, egyetlen útfelújítást nem csinált, sőt lezárta a Lánchidat.
Ott zöldített, de két sarokkal odébb meg nőt a légszennyezés, sőt az egész városban is!
A fő haverja, a Köztísztaságért felelős Máthé Gábor intézkedett a csúszásmentesítésről? NEM!
Nincs Budapesten a korábban megvalósított ütemezett menetrend, borzasztó a közösségi közlekedés
ez mind Kamugeri feladata lett volna, de ez a senki inkább Fleto harcát tejeszti ki.
SzaboRoza
2023-11-30 at 13:21
Királytigris2023-11-30 at 12:08
A MÁV és annak részeként Rákosrendező is állami tulajdon.
Mikia35
2023-11-30 at 12:35
Ezt is számon kell kérni Kamugeritől!!!
Kamugeri így zöldít. Hiszen a szemétből egyszer csak, ha majd a szél egy kis port is fú rá akkor komposzt lesz (talán).
De azt se felejtsük el, melyik kerülethez tartozik ez a rész: a XIV.-hez.
Ez Kamugeri nagy haverjának a birtoka.
Ne politizáljon, hanem dolgozzon.
Szégyen, hogy a nagy klimavédelmező aktivista ezt megtűri!!!
Az egész várost elárasztja a szemét, a kábítószer és a hajléktalanok.
Erre a Kamugerire én nem egy fővárost, de semmit sem biznék. A “szociológusi” tanulmányai erre nem tértek ki!
Királytigris
2023-11-30 at 12:08
Amilyen a gazda, olyan a porta!
Gullwing
2023-11-30 at 11:54
Bpest szemete bpesten marad..
andras
2023-11-30 at 11:30
ez tetszik Gelgelynek, inkább egy szemétdombon él, mint egy világvárosban felhőkarcolók közt
Orientál
2023-11-30 at 11:13
Balliberális zöld Gyurcsány csicskája Karácsony ezért is adott budapesti élősködő parazita cégvezér elvtársainak 300millió prémiumot fél évnyi élősködésükért.
Béla
2023-11-30 at 11:03
Már 400 méteresről szól a ballib suttogópropaganda? Múlt héten még csak 240 m-es volt.
Sarolta
2023-11-30 at 11:02
Karácsonyi tulajdona oda kell neki szállitani egy részét az irodálya elé a másik részét a lakása elé hogy ne legyen hiányérzete.
Szocildemokrata zöldliberás főpolgármestert dicséri. Szégyen.
gyozo2018
2023-11-30 at 10:32
Na, majd épít oda is egy arab befektető 400 m-es lakótornyot?!