Pesti Srácok

Íme, a Jobbik színvonala: sültkolbászból épített hímtaggal üzent a párt Csongrád megyei elnöke

Íme, a Jobbik színvonala: sültkolbászból épített hímtaggal üzent a párt Csongrád megyei elnöke

Hamisítatlan majálishangulatot teremtettek nemzeti ünnepünkre időzítve Szeged belvárosában, ahol immár tizedik alkalommal rendezték meg éppen ezen a hétvégén a négynapos hagyományos Szegedi Toros- és Pálinkafesztviált. A fotók tanúsága szerint a rendezvény jó táptalajt kínált a politikai kampánynak. Annak már szinte hírértéke sincs, hogy a szocialisták persze jól elfértek egy gyékényen a Jobbikkal: a pártnak stand is jutott, méghozzá közvetlenül a városüzemeltetők mellett. A Jobbik Csongrád megyei elnökének bemutatkozása mellett azonban nehéz szó nélkül elmenni. Tóth Péternek ugyanis egyetlen képben sikerült illusztrálnia pártja, a Jobbik erkölcsi, illetve saját érettségi szintjét. A politikus egy férfi nemiszervet épített sültkolbászból a tányérján, mustárral fölé írta, hogy O1G, majd ezzel a fotóval jelentkezett be a fesztiválról közösségi oldalán.

Március 14-e és 17-e között rendezték meg egyébként éppen tizedik alkalommal a szegedi Széchenyi téren a Szegedi Toros- és Pálinkafesztivált. Az alföldi város központjában, a tér parkjának zöldjében egymás mellett állították fel az ételes és italos standokat, az információs, vagy marketingcélú turisztikai standokat, valamint az EP-kampány lázában égő politikai pártok standjait.

A Jobbik standja, mögötte Tóth Péter, mellettük a városüzemeltetés standja - Fotó: Facebook

Volt minden, ami a jó hangulathoz kell: a letűnt szocializmus tuti receptjét jelentő sör és virsli helyett hurka, kolbász és pálinka. A böllér- és főzőversenyből a polgármester, Botka László sem maradt ki.

PestiSracok facebook image
Az MSZP-s Botka és a jobbikosok együtt tüsténkedtek, sütötték a pecsenyéket - Fotó: Facebook

Tőle alig 50 méterre hirdette eszméit és a közelgő EP-választást a Jobbik standja mögött Tóth Péter megyei és szegedi elnök, aki két politikai üzenet között a hagyományoknak és a gasztronómiának is hódolt. Disznódarabolás és kolbásztöltés közben szelfizgetett párttársaival, majd művészi alkotómunkába kezdett.

Elhatározta, hogy ebédje segítségével megfogalmazza március 15-i, illetve a szezonnyitó fesztivál ihlette üzenetét. Tányérjára sültkolbászból és két fasírtból férfi nemiszervet formált, majd mustárral fölé írta: O1G. A képet gyorsan meg is osztotta a közösségi oldalán, így jelentkezve be követőinek a jeles eseményről.

A jobbikos alkotása még követői táborából sem váltott ki pozitív gondolatokat. A hozzászólók "ocsmány bunkónak" titulálták, és megjegyezték, hogy szégyellnie kellene magát. Arra is többen utaltak, hogy pontosan ezzel a színvonallal teszi magát teljesen tönkre a Jobbik.

Tóth Péter meghatározó politikusa a Jobbiknak. Nemcsak a párt szegedi és Csongrád megyei alapszervezetét vezeti, hanem országgyűlési képviselőjelöltként is őt indította pártja a legutóbbi választáson. 2010 és 2014 között megyei önkormányzati képviselő volt, 2014 óta a szegedi közgyűlés tagja. Végzettségét tekintve település- és területfejlesztő geográfus. Tóth egyébként tavaly nyáron szerzett országos ismertséget és került az országos hírekbe, amikor nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen pénzt ajánlott azoknak, akik olyan küldötteket delegálnak a Jobbik tisztújító kongresszusára, akik Toroczkai Lászlóval szemben Sneider Tamásra szavaznak.

Fotók: Tóth Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.