Szokatlanul hosszú, ám kordokumentum értékű és hol szívet szorító, hol rendkívül drámai Polbeat-beszélgetésben tártuk fel, hogyan harcoltak a Corvin közi, Üllői úti pesti srácok 1956-ban, hogyan tartották állásaikat a november 4-i, totális szovjet invázió után, teljes reménytelenségben, mégis hősiesen kiállva még november közepéig. Varga János Corvin közi szabadságharcos, “a Janika”, illetve “a Kicsi”, a múlt hét szerdáján elhunyt Wittner Mária harcos- és elítélt társa, illetve Cey-Bert Róbert író, az Üllői úti felkelő csoport tagja elevenítette fel adásunkban a győztes forradalom egy hetének napjait, majd a letámadást és a vakmerő ellenállás időszakát. Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve, a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben, nézőink kérdéseire is válaszolva a szabadságharcosok visszaemlékeztek Wittner Mária tetteire, barátságára. Varga János részletes elbeszéléséből az is kiderül, hogy a kommunisták által halálra ítélt Wittner Mária és mártírtársnői milyen kivételes bátorsággal vettek részt a harcban, milyen emberfeletti önfeláldozást vittek véghez a magyar nemzet szabadságáért.
(Érdemes összevetni az első forrásból hallható, történészek által is megerősített elbeszélést az “ágens-enciklopédiában”, azaz a Wikipédián olvasható, diákok tömegeit megtévesztő aljas relativizálással és hazugsággal, miszerint a Corvin közi ellenállók mindössze egy napig tartották állásaikat. Persze a gátlástalan történelemhamisítás nem hivatkozás nélküli: a Wittner Máriát és Tóth Ilonkát, illetve a többi elítélt vagy kivégzett hős lányt kétes alakokként láttató Eörsi László kommunista-szabad demokrata “történészre” hivatkozva állítják mindezt.)
Természetesen a PestiSrácok.hu hűséges olvasóinak-nézőinek azt javasoljuk, hogy a kacifántos múltú Eörsi és a Wikipédia helyett inkább a még velünk élő szabadságharcosok, vagy Schmidt Mária történész professzor ITT is visszanézhető szavait tekintsék etalonnak 1956-ról és a Corvin köziekről.

A Polbeatben emlegetett végzetes felvétel. A Corvin közi szabadságharcosok csoportja (6×6 cm-es másolatról reprodukált kép; az eredeti fotó-negatívot 1957-ben lefoglalta a megtorláson dolgozó hatóság). Az első sorban guggolnak (balról): Bérczi Miklós (“Jampec”), Jánoki Attila, Méhes Pál (“Bundás”), Kiss Károly, Jánoki László, Verebi Oszkár (fotós) és Neumann Tivadar. Állnak: Horváth József (“Lisztes”) (b1), Kóté Sörös József (“Holi”) (b3), Köte Gyula (“Jura”) (b7, lefelé néz), Sanyi, “Szöszi” (magas szőke), “Feri” (b11), Wittner Mária, (barna, b13), Havrilla Béláné Sticker Katalin (j6); mögötte: “Kalapos” (j5), Pászti Tóth András (j4), Varga János (j3), Hultai István őrvezető (j2) és Kovács János százados (j). A VIII. kerületi Vajdahunyad utca 41-es számú házban 1956. október 25-én alakítottak ki harcálláspontot a felkelők. MTI Fotó: Reprodukció
Készítette: PestiSrácok.hu. Nyitóképünkön a kivégzett Sticker Katalin és a halálra ítélt, majd végül 1970-ig börtönben fogva tartott Wittner Mária látható a Corvin közben, 1956 novemberének legelső napjain
Ezek szerint
2022-10-24 at 11:27
Erről kell és illik is most beszélni.
Ehelyett a hóhérok unokái tartanak
hadjáratot 56 igazsága ellen. Szerveznek utcai harcot, ölik újra a hatalmuk visszaszerzéséért az egyszer már megölt forradalmárokat a megemlékezésuk ünnepén: a
Eorsi klán, Apró klán, Vásárhelyi klán és a többi átöltözö művész, történész, szociológus és családjaik.
Vajda Miklós
2022-09-25 at 14:17
Ez a műsor egy komplett történelem óra volt, a szemtanúk hitelességével. Amíg ilyen emberek nyilatkoznak, és ilyen riporterek kérdeznek, addig hiába erőlködik a PC sajtó. Ez a műsor egyben magyarázat arra is, hogy miért vált kellemetlenné a Pesti TV?
Köszönet és gratuláció a műsor készítőinek!
Orientál
2022-09-25 at 13:39
Bukott szdsz-esek mszp-sekkel dk-sokkal momentumosokkal jobbikosokkal és az összes balliberális zöld elvtársaikkal együtt a gátlástalan hazudozásaikat a Károlyi Szamuely sztálini szálasi rákosi kádári elvtársaiktól teljes egészében átvették és alkalmazzák ,erre példa az is ahogy Gyurcsány egyik mszp-s szdsz-es elvtársainak tartott előadásában elvtársainak azt mondta és tanácsolta hogy a velük ellentétes pátokról minél több hazug rágalmazásaikat kell híresztelniük minél többször és az emberek majdcsak elhiszik. ,, Kell még valamit mondanom Ildikó? “